Mit kezdjek a rokonok kéretlen megjegyzéseikkel, beszólogatásaikkal? Szerintetek kinek van igaza? 22/L

Jelenleg szüneteltetem az egyetemi tanulmányaimat, mert a második online félév végére már sajnos azt éreztem, hogy én ezt így nem tudom tovább folytatni. Akkor már nagyon rosszul éreztem magam, kimerült voltam, elfogyott minden motivációm, nem tudtam aludni, nem tudtam koncentrálni semmire, nem tudtam normálisan tanulni, sokat stresszeltem és szorongtam stb. és így egyszerűen nem voltam képes teljesíteni. Sokáig gondolkoztam és végül azt láttam legjobbnak, ha passziválok és ez így is történt. Azóta is itthon vagyok és miután kipihentem az egyetemet és annak minden velejáróját, próbálom lefoglalni magam (hobbi, sport, egyéni tanulás, kis kimozdulás és ilyesmi), több időt szánni magamra, valamennyire rendbe kapni magam és majd ezt követően szeretnék picit előre dolgozni (pl. szakdolgozatot írni). Viszont még nem érzem magam késznek arra, hogy belevágjak valamibe, ami komolyabb elköteleződést vagy felelősséget jelent pl. munka vagy valamilyen képzés. Egy nyelvtanfolyamra elkezdtem járni, de az tulajdonképpen visszahozta ugyanazt a stresszt és szorongást, amit az egyetem alatt is éreztem és emiatt inkább abbahagytam. Most egyedül tanulok, illetve bejelentkeztem tanácsadásra az egyetemen, hátha segít. A lényeg az, hogy most szeretném arra kihasználni ezt az időszakot, hogy picit visszarázódjak a normális kerékvágásba és majd szeptemberben már ismét meg tudjam kezdeni a tanulmányaimat.

A szüleimmel mindezt meg is beszéltem és alapvetően többször beszélgettünk már az egész kérdéskörről korábban is, hiszen ők is tudtak a problémáimról. Ők abszolút támogattak és arra biztattak, hogy nyugodtan döntsek magam, ahogyan én jónak látom, ahogyan szeretném és ők támogatnak, segítenek bármiben. Viszont a testvéremtől és a rokonaimtól folyamatosan kapom az ezzel kapcsolatos megjegyzéseket, hogy ez mekkora szégyen, kihasználom a szüleimet, mit képzelek, ez nem normális, soha nem lesz diplomám, csak húzom az időt, csak hisztizek és kifogásokat keresek, bezzeg ők, kinek nem nehéz, miért ne bírnám ki, nem csinálok semmit, nem lesz belőlem semmi, miért nem tanulok, miért nem dolgozom, miért nem megyek más egyetemre stb. Megpróbálom elengedni a fülem mellett, de őszintén szólva nagyon bánt és emiatt is többször sírtam már, ez is egyfajta stresszt, megfelelési vagy teljesítési kényszert, nyomást tesz rám és csak rosszabbul érzem magam miatta.