Mit kezdjek a rokonok kéretlen megjegyzéseikkel, beszólogatásaikkal? Szerintetek kinek van igaza? 22/L

16-os Igen, ezt a szüleimnek köszönhetem és ebből adódan könnyebb a helyzetem. Ez egy tény. És? Ez semmit nem jelent. Az is tény, hogy valaki ezt nem engedhetné meg magának, mert saját magának kell megteremtenie a megélhetését. Viszont én nem ilyen helyzetben vagyok, és ennek megfelelően mások a lehetőségeim. A szüleimmel ezt is megbeszéltük, szerintem ez kizárólagosan a közös döntésünk. Ez a "való élet" duma is hülyeség, mert mindnekinek más az élete és így mindenkinek mások a lehetőségei. Tudom, hogy csak azt akarod ezzel elmondani, hogy egy elkényeztetett, pátyolgatott kis takony vagyok, de képzeld el, hogy nekem pedig a saját életem a "való élet", neked a saját életed a "való élet", egy harmadik embernek a saját élete a "való élet". Ismételten megjegyzem, hogy nem fél éve "csücsülök a seggemen". Korábban egyébként diákmunkáztam és tudom, hogy mit jelent. Úgy érzem, hogy most biztosan nem menne. A diákmunkák nagy része kereskedelem és vendéglátás, koránt sem stresszmentes egyik sem. Így mivel nem vagyok rászorulva arra, hogy dolgozzak, ezért inkább nem szeretnék olyasmit bevállalni, amire tudom, hogy nem vagyok kész.

17-es Ezzel egyetértek, hogy mindenki másképp kezeli. A saját kis környezetemben is látom, hogy mennyire mások az emberek. A szaktársaim és a tanáraim között is van több, aki pl. hozzám hasonlóan reagált a járvány-korlátozások-távoktatás stb. hozta változásokra, sokan depressziósok, többen elmentek/halasztottak vagy volt olyan tanárom, aki hónapokra eltűnt mert magánéleti gondok miatt nem tudott dolgozni. Viszont olyanok is vannak, akiket egyáltalán nem viselt meg. Mások vagyunk.

Amúgy nem, biztosan nem szeretném otthagyni az egyetemet, mert nem az egyetemmel van a baj. Mindenképpen szeretném majd folytatni.

18-as Akkor szerintem olvasd át még egyszer, amit leírtam, mert úgy látszik nem érted. Amiket felsoroltam azok nem kifogások voltam, hanem okok, amik miatt úgy éreztem nem vagyok képes folytatni az egyetemet. Elhiheted, hogy mindig normálisan tanultam és szorgalmas voltam, az egyetemen tényleg minden órán részt vettem és készültem az óráimra, négyesnél rosszabb jegyem nem is volt, anno az érettségim is kitűnő lett, van két nyelvvizsgám. SOHA nem az volt az első gondolatom, hogy hogyan lehetne valamit megúszni, kibekkelni, elcsalni stb., soha nem voltam olyan. Most is próbálkoztam, de egyszerűen nem ment. Nem tudtam koncentrálni, nem maradt meg a fejemben semmi, nem tudtam normálisan gondolkozni stb., ebben pedig szerintem igenis nagy szerepet játszott a hosszan tartó távoktatás, egyedüllét, otthonlét, kvázi "bezártság". A nyelvtanfolyamot azért választottam, mert korábban is tanultam a nyelvet és szerettem, gondoltam legalább az picit felvillanyoz, lesz valami fix elfoglaltságom, amit szeretek. Ehhez képest viszont stresszes volt, mert ugyanúgy be kellett ülni a gép elé (nekem alapból kényelmetlen az, hogy bámulunk bele egymás arcába több mint egy órán keresztül), dolgozatokat írtunk, feleltünk, csomó házit kaptunk mindig, nagyon sok páros órai feladat volt, az elején nem volt tankönyvem és emiatt nem tudtam annyira hatékonyan készülni sem. Szóval ezt is stressznek éltem meg, mert folyamatosan számot kellett adnom a tudásomról, az elején a könyv miatt még be kellett hoznom a lemaradásomat, majd folyamatosan jött valami újabb anyag és feladat, tanulni kellett a dolgozatra/felelésre stb., számomra stresszes volt. Ezt követően úgy voltam vele, hogy valószínűleg a munka sem menne, mert ott ugyanúgy vannak elvárások, van ellenőrzés, számonkérés, felelősség és jelen állapotomban nem bírnám az ezzel járó stresszt. Az éjjel-nappal üvöltő babára és a többire nem reagálok, mert erre megint azt tudom mondani, hogy "mindenkinek más a "való élet"" és egyébként is a jelenről van szó, én jelenleg így érzem magam, soha korábban nem volt velem ilyen és ki tudja milyen lesz a jövő. Innentől fogva pedig felesleges erről beszélni.

20-as Egyetértek, de sokaknak ez nem jelent semmit, ugyanúgy beleszólnak mindenbe. A testvérem majdnem 20 évvel idősebb nálam, ő is járt egyetemre még régen, de neki az elmondása alapján gördülékenyen ment minden.

21-es Felnőttem. Amúgy nem tudom, hogy miről beszélsz ugyanis mindez, amit leírtam a kérdésben és a válaszaimban nem általános, nem az általános képességeimet stb. tükrözi és messze nem a szüleimnek köszönhető a jelenlegi helyzet. Olvasd el újra magát a kérdést és a válaszokat, talán másodszorra sikerül megérteni.

22-es Nem hiszem, hogy hozzászoknék, hogy "így" oldjam meg a dolgokat. Eleve nem értem, hogy miért kell erről ilyen pejoratív módon, ítélkezve beszélni. Nem hiszem, hogy jobb döntés lett volna azt mondani, hogy akkor bevállalom a következő félévet és akkor esélyes, hogy kb. tönkremegyek, megbukok az összes tárgyamból, nem tudom megírni a szakdolgozatomat, csúszok még egy évet, nem lesz diplomám, suttba vágom a korábbi eredményeimet stb. Ez kinek lett volna jó és mégis miért? Hogy el tudjam mondani, hogy én milyen f**a ember vagyok, aki még erre is képes, aki erős és akinek minden megy, aki nem hagyja abba? Köszönöm, de ezt a döntést már meghoztam és nem bántam meg, szeritnem jól döntöttem. A nyelvtanfolyammal kapcsolatban is ugyanez a véleményem. Azért folytattam volna, hogy elmondhassam, hogy én nyelvtanfolyamra járok, miközben egyáltalán nem voltam képes rendesen tanulni a stressz és szorongás miatt? Így minden volt csak hasznos nem. Én úgy érzem, hogy számomra jelenleg az a hasznos, ha nem teszem ki magam ilyesfajta nyomásnak, ha nem muszáj. A szüleim pedig igen, eltartanak, ahogyan eddig is. Erre megint csak azt tudom mondani, hogy ez az ő döntésük.