Mit kezdjek a rokonok kéretlen megjegyzéseikkel, beszólogatásaikkal? Szerintetek kinek van igaza? 22/L

36-os Amit írtál, az kb. azzal egyenértékű mintha azt mondanád, hogy “minek élni, lehet holnap meghalok.” Nem kell túlzásokba esni.

37-es Leírtam, hogy a könyv máshol nem volt elérhető, sem boltban, sem könyvtárban, sem sehol (egyetemi tanfolyam, egyetemi tanár írta a könyvet és a tanszéken lehetett megvásárolni és megrendelni egyedül, a tanfolyamhoz pedig kizárólag ezt használták). Nem tudom miért én lennék az antiszociális, ha nekem nem segítenek.... Mondjuk mi nem beszélgettünk órán/órán kívül és senki nem ismert senkit, de ettől még megkérdeztem, hogy tudna-e valaki ebben segíteni, amíg megkapom én is a könyvemet. Nem segített senki. Leírtam, hogy a hobbijaimmal foglalkozom, illetve tanulok itthon. Az pedig irreleváns, hogy te mit tennél szülőként, a szüleim meghozták a saját döntésüket.

39-es Erre megint azt tudom írni, hogy ha te nem érzed át a helyzetet, nem érted, nem tapasztaltál még ilyet, nem voltál még ilyen helyzetben stb., akkor örülj neki! Ha szerinted az nevetséges, hogy kikészültem az online oktatástól, akkor azt viszont csak sajnálni tudom. Az életképtelen rétegbe azt gondolom, hogy én nem tartozom bele... de egyébként érdekes, hogy korábban én is a “mások” táborát erősítettem és egy pillanat alatt egy életképtelen, élősködő, elkényeztetett senki lettem a szemedben. Mintha ez határozna meg egy embert. Ezeket a “való életes” példákat pedig szerintem tényleg hagyd el... Ha valakinek van rá lehetősége és úgy érzi arra van szüksége, akkor igen, a munka alól is felmenti magát. Akinek nincs, az nem. A síró gyerek is ez a kategória. Eleve nem értem, hogy miért jössz mindig ezzel, a mai világban nem szokás fiatalon, a húszas évek elején gyereket vállalni. Ez max. a szüleim generációjára volt jellemző, ma már más világot élünk. Nálam a gyerekvállalás kérdésköre maximum kb. 10 év múlva esedékes, ha szeretnék majd egyáltalán.

42-es Megint jössz a való élettel, mi? Imádom. Mert a való élet az arról szól, hogy 40 éves vagy, van egy síró gyereked, dolgozol és csak magadra számíthatsz senki másra, gürizned kell, folyamatosan küzdesz és harcolsz magadért, de te mindent kibírsz stb., ez a való élet, igaz?

Vicces, hogy senki nem mondta, hogy most vállaljak gyereket (én sem így értelmeztem, de mindegy....), de te aktuálisnak tartod a kérdést, hogy "mihez fogsz kezdeni majd ha gyereket vállalsz és ne adj isten a gyerek folyton sír, nem alszol?". Most erre szerinted milyen normális választ lehet adni? Elmondom: nem lehet, mert emögött semmiféle logikus gondolatmenet nincsen.

Ha szerinted az én generációm olyan, aki nem tudja kezelni a stresszt és én olyan "fajta" vagyok, aki nem fog sokat egy helyen maradni, akkor most én mondjam azt, hogy a te "fajtád" pedig olyan, aki nem is ismeri a "stressz" kifejezést és úgy általánosságba véve a mentális problémákat elutasítja, a létezésükről sem vesz tudomást és azt vallja, hogy minden szart le kell nyelni és el kell viselni?

A kedves szüleim nem azért tartanak el, mert én ezt elvárom, mert én ezt kikönyörögtem, mert én ezt kisírtam. Én pedig nem azért hagytam abba az egyetemet, a nyelvtanfolyamot és jelenleg nem azért nem dolgozom vagy tanulok, mert arra számítottam, hogy majd akkor a kedves szüleim eltartanak és nekem milyen jó lesz, hogy hátra dőlök.

Elhiszem, hogy nem irigykedsz és te szégyellnéd magad. Te pedig azt hidd el, hogy nem mindenki úgy gondolkozik mint te, nem mindenki úgy érez mint te és nem mindenki ért egyet veled.

Nekem az ég világon semmi más dolgom nem volt mint a tanulás, ja. Én ajánlom neked, hogy iratkozz be egy egyetemi képzésre és végezd el úgy, hogy min. 2 féléven keresztül egész nap bent ülsz a szobádban a gép előtt, óráról órára készülnöd kell, folyamatosak a különféle feladatok és számonkérések (pl. zh, prezentáció, beadandó, kvíz, olvasás) amiken kvázi az egész féléved múlik, a tanáraid nem válaszolnak a megkeresésekre, szakdolgozatot írsz, mindenhez kizárólag online férhetsz hozzá (ha hozzá férsz egyáltalán), az online órák színvonala nem túl jó és az anyag nagy részét egyedül kell feldolgoznod, egész nap egyedül vagy és személyesen nem kommunikálsz emberekkel, nincsen ott veled a párod/családod/barátaid/gyereked és senkid, nem jársz el sportolni, nem foglalkozol a hobbiddal és sokszor egy 40 perces sorozatra nincsen időd. Valószínűleg te abszolút jól viselnéd ezt, mindenféle probléma nélkül, hiszen te ilyen ember vagy. Én meg nem. Nem mondom, hogy lehetetlen ezt így megcsinálni, mert sokaknak sikerül és sokaknak valóban megy. Nekem nem ment és én ezt nem szégyellem, nem tartom a saját gyengeségemnek, a saját hibámnak stb. Mások vagyunk.

Még mindig nem fél évről beszélünk.

43-mas A szerencsétlen szüleim az ötvenes éveikben járnak, még bőven aktívak, dolgoznak, élnek és virulnak, köszönik szépen jól vannak. Én pedig pár hónapja "otthon fetrengek a szüleim pénzén"(még mindig nem fél éve) és szeptembertől folytatom a tanulmányaimat. Valahogyan nem érzem, hogy nekem aggódnom kellene, hogy mi lesz majd, ha a szerencsétlen szüleim nem lesznek már. Kedves tőled amúgy, hogy nem nézed ki belőlem, hogy majd tanulok, dolgozok és gondoskodok magamról, de azt megelőlegezed nekem, hogy k**vának majd jó leszek :D Csak gratulálni tudok ehhez tényleg.