Mit kezdjek a rokonok kéretlen megjegyzéseikkel, beszólogatásaikkal? Szerintetek kinek van igaza? 22/L

7-es Mire gondolsz, mit értesz "való élet" alatt? Nem tudom mire gondolsz, így nem tudok neked válaszolni, bár úgy érzem csak kötekedni próbálsz. A szüleim eltartanak igen, de ez az alap megállapodás a családunkban és a szüleim ebben a helyzetben is biztosítottak engem támogatásukról.

8-as Szerintem nem az egyetem váltotta ezt ki belőlem. Négy félévet megcsináltam mindenféle probléma nélkül, teljesen jó eredményekkel, mint írtam soha korábban nem volt ilyen jellegű problémám. Az ötödik félévemben jelentkezett nálam ez először, ami akkor már a második online félévem volt. Szerintem inkább valahol ebben leledzik az oka. Az időm túlnyomó részét egyedül töltöttem egy gép előtt ülve a szobámban. Tulajdonképpen úgy nézett ki minden napom, hogy felkeltem reggel, részt vettem az óráimon, tanultam és késő este/éjjel befeküdtem az ágyba. Szerintem inkább ez lehet az oka, mert már hosszútávon egyszerűen nem bírtam ezt és nem volt lehetőségem pozitív irányba változtatni.

9-es Február óta tart ez az időszak. Egyrészt az előző féléves tárgyaim egy részét még teljesítettem, így voltak vizsgáim és beadandóim is a vizsgaidőszakban, egészen a végéig. Valamint sokáig gondolkoztam, vacilláltam is, hogy mi lenne a helyes megoldás és a szüleimmel is többször átbeszéltem a lehetőségeket, így tényleg az utolsó pillanatban hoztam meg a döntést (február első hetében). Viszont nem mondanám, hogy henyélek, elvégre az itthoni teendőimet ugyanúgy elvégzem mint korábban és minden napomat kitöltöm valamivel, ami vagy hobbi, vagy sport, vagy tanulás, vagy valami egyéb elfoglaltság, tevékenység. Egy ideig jártam ugye nyelvtanfolyamra is, amit végül abbahagytam. Ennyiből akkor az is henyélésnek minősíthető, ha egyetemre járnék.

13-mas Köszi! Szeretném folytatni, ebben biztos vagyok.

14-es Ezzel azért nem értek egyet teljes mértékben. Persze a kényszer nagy úr, de szerintem "a való életben" is adódhatnak olyan helyzetek, amikor már nem tudsz mindenre igent mondani, mindent elfogadni, mindent elviselni, mindennel együttélni, mindenhez alkalmazkodni stb. még összeszorított fogakkal sem. Lehet, hogy a te életedben nem volt még ilyen vagy te teljesen másként élted ezt meg, de szerintem nem szabadna ezt így kizárólagosan kijelentened.

Hozzátenném, hogy az esetemben nem arról volt szó, hogy nehéz volt és elmenekültem az egyetem elől. Azt a félévet is végigjártam, részt vettem az órákon, óráról órára készültem, olvastam, prezentáltam, jegyzeteltem, tanultam stb., mint bármely másik félévemben. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az egyetemi tanulmányaim alatt soha nem lógtam vagy csaltam egyszer sem. NEM vagy link alak!) Én igyekeztem, próbálkoztam és tényleg úgy érzem, hogy megtettem a tőlem telhetőt. Viszont egy idő után már egyszerűen nem bírtam tovább, nem voltam többre képes és minden igyekezetem ellenére sem tudtam teljesíteni. Amit tudtam azt megtettem, de annyira futotta. Utána nagy dilemma volt számomra, hogy folytassam-e vagy sem, bírnám-e még vagy sem és hidd el, hogy nem az volt az első, hogy "jó, akkor én befejeztem, elég volt, franc se akar egyetemre járni". Úgy éreztem, hogy a következő félévet is csak úgy vagy akár még rosszabbul tudnám teljesíteni, csak ártanék saját magamnak is, lerontanám a tanulmányi eredményem is stb. és jobb döntésnek láttam a passziválást.

Nem "csak" a magány volt az okom, de ezt korábban már kifejtettem, így nem írom le még egyszer.

Nem, nem sikerült "megoldanom a stresszt", de dolgozom a problémán, igyekszem és próbálok segíteni magamon. Ez nem egy szempillantás alatt fog megoldódni, hanem ez egy folyamat. "Pót tanulást" és munkát sem vállaltam, de ennek is leírtam a miértjét. Nem gondolom, hogy jobb lenne direkt olyan helyzetbe kényszeríteni magamat, amely úgy érzem, hogy káros és csak ront az állapotomon.