Mit kezdjek a rokonok kéretlen megjegyzéseikkel, beszólogatásaikkal? Szerintetek kinek van igaza? 22/L

27-es Neked pedig azt kellene megértened, hogy most most van. Most megengedhetem magamnak, hogy így döntsek és most a szüleim is tudnak engem támogatni. Most. Értelemszerűen a lehetőségeimhez mérten döntöttem és döntök.

Nem tudom mihez mérten állítod azt, hogy "mikor a saját lábadon meg kellene már, hogy állj". 22 éves vagyok, eddig tanultam és csak ösztöndíjból, ajándékokból és korábbi diákmunkából származó pénzem van, jelenleg pedig nem dolgozom. Így egyértelműen nem tudok a saját lábamra állni. Ha nem szüneteltetném a tanulmányaimat, akkor értelemszerűen tanulnék és úgy egyértelműen nem tudnék a saját lábamra állni. Úgy beszélsz, a "mamahotel"-lel és a többivel, mintha nem is 22 éves lennék, hanem legalább 40. A kortársaimnak jó nagy részét még a szülei tartják el, az én ismertségi körömben (barátok, szaktársak, volt osztálytársak, rokonok stb.) minden velem egykorút a szülei tartanak el. Nálunk az a szokás, hogy a szülők eltartják/segítik a gyereket, amíg az nem képes teljes mértékben gondoskodni magáról. A testvéremet is eltartották a szülők 22 évesen, sőt később is mikor ideiglenesen rászorult és éppen nem volt munkahelye. Mikor passziváltam és ezt megbeszéltem a szüleimmel, akkor is ugyanúgy megbeszéltük a dolgokat és saját maguk biztosítottak róla, hogy ők továbbra is támogatnak engem mindenben. Szerintem ebben nincsen semmi kivetnivaló.

Nem érzem a jelen helyzetemet gáznak, viszont mikor folyamatosan kapom a beszólásokat, a kritizálást, a megjegyzéseket stb., akkor azt egy idő után az ember már nem tudja elengedni a füle mellett. Lehet valakinek más véleménye, de ahhoz nem kell szitkozódni, szidalmazni, beszólni és mindenféle jelzővel illetni a másikat.

29-es Hahahah, vicces tényleg. Felénk nem ezt nevezik élősködésnek. Az egyik unokatestvérem például 40 éves, tanult, de soha nem dolgozott a szakmájában, mert férjhez ment egy gazdagabb férfihoz, aki onnantól kezdve eltartotta és max. mindig beajánlotta valami munkára a saját munkahelyén, amit vagy elkezdett vagy sem. Mikor a férjét elbocsájtották, akkor éppen neki sem volt munkahelye és egy darabig a férjének sem. A 60-as, még dolgozó, nyugdíjas anyjához fordult és még mindig tőle kér pénzt, kaját, ruhákat stb., az anyja pedig küldi is neki, inkább magának nem vesz semmit. Felénk inkább ezt nevezik élősködésnek. Bár nekem személy szerint ezzel sincsen bajom, mert nem az én dolgom és nincsen hozzá semmi közöm.

30-as Nagyon ügyes vagy, hogy dolgoztál az egyetem mellett! Én is dolgoztam, de gondolom rám már nem lennél miatta ilyen büszke, mint magadra. De hát te úgyis biztos sokkal ügyesebb voltál, sokkal jobb munkahelyen dolgoztál, sokkal többet dolgoztál és sokkal többet is kerestél. Hogy téged soha életed során semmi sem tudott megingatni, még egy picikét sem, ezért aztán megint csodállak! Csodálatra méltó vagy! Egyedül a Föld kerekén! Komolyan, szerintem adhatnál életvezetési tanácsokat, mert ilyen ember nincs még egy, példaértékű lennél bárki számára.

32-es Akkor leírom sokadszorra is, hogy a koromnak semmi köze nincsen ahhoz, hogy nem szeretnék elmenni dolgozni. Újra leírom azt is, hogy nem szimplán azért szakítottam meg az egyetemet, mert "nehéz" volt. A nyelvtanfolyamot nem anyámék fizették, hanem én. A nyelvtanfolyamot sem azért hagytam abba, mert "nehéz" volt, nem a dolgozatok nehézsége volt az oka. A könyvet megvettem, megrendeltem, viszont nem adták fel időben és emiatt elég sokat késett (máshol pedig nem volt elérhető, sem interneten, sem boltban). Ha nagyon érdekel, a könyvet is én fizettem. A tanfolyamon pedig nem segített nekem senki ebben a többiek közül, így a tanárt kértem meg, hogy küldje el nekem, de ezt vagy nem tette meg vagy csak késve (pl. óra előtt, amikor már mindegy volt). A többire pedig nem reagálok, mert az színtiszta szitkozódás.

34-es Lehetséges, de ez egyáltalán nem releváns és semmiféle hatással nincsen a jelenlegi helyzetre.