Hogy beszéljem meg a fiammal, hogy kisbabát akarunk?

Természetesen beszélj vele erről már most. Szerintem először te, négyszemközt.

Nyilván nem ő dönti el, de legyen több ideje megbarátkozni a gondolattal (ha elsőre nem lelkesedik érte). A legrosszabb kész tények elé állítani.

A kisbabának legyen külön szobája, a fiadat ne használd bébiszitternek, aztán működni fog a dolog.

Ja, és nehogy elhidd azt a baromságot, hogy 36-37 évesen öreg vagy a szüléshez!

Nekem született kistesóm, mikor 14 voltam (addig ketten voltunk testvérek). Mikor fölmerült a babatéma, apu egyszer megkérdezett minket, hogy mit szólnánk ha kistesónk születne, és mi egyhangúlag rávágtuk, hogy az nagyon jó lenne, mert mindig is ezt akartuk. (Igaz, a harmadik tesónk is édestestvérünk.) Szóval ez az egyszerű eset volt. Ha nemet mondunk, úgy persze nem olyan egyszerű a következő lépés, de lehet róla beszélgetni, a gyerek szempontjait, érveit meghallgatni, téveszméit elolszlatni.

És persze fontos, hogy a gyereket magatoknak szülitek, tehát a nagyobbik gyereket nem szabad állandó tartalékszülőnek tekinteni. Nyilván valamennyit normális, hogy segít, de nagyon korlátozott az elvárható segítség mértéke.

Nagyon becsülendő a hozzáállásod, Kérdező!

Igenis van köze a már meglévő gyereknek ahhoz, hogy fenekestül fel fog fordulni az élete.

Szerintem elég, ha csak beszélgettek erről. Kamaszként biztosra veszem, hogy értékelni fogja, hogy "számít" a családban.

Aki meg azt írta, hogy a szülőin nagyinak fognak nézni üzenném, hogy már igen más világ van, a gyermekem osztályában én vagyok a legfiatalabb szülő, az elsős 1. szülőin 32 éves voltam, volt egy 34, és kapaszkodj meg, a többi szülő mind elmúlt 40, a legidősebb anyuka 48 éves volt akkor!

És ez egy átlag, nagyvárosi suli.

Szerintem nem kell ekkora feneket keríteni ennek a dolognak, meg előre félni a saját fiad véleményétől. Ha szeretnél vele beszélni a terveitekről, hát beszélj. Én nem azt kérdezném tőle, hogy akar-e kistestvért, mert ez nem az ő döntése. Hanem csak megemlíteném, amikor egyébként is pont beszélgetünk az esküvőről és a jövőnkről, meg "az élet nagy dolgairól", hogy terveink között szerepel egy kisbaba is. Meghallgatnám a véleményét, akkor is, ha nem örül neki. Afelől nem hagynék kétséget, hogy nem az ő beleegyezésétől függ, hogy lesz-e baba. Nem győzködném, hogy milyen csudajó lesz neki, ha lesz kistestvére, de elmondanám, hogy örülnék, ha támogatna minket és nem csak a saját érdekeit nézné, illetve én is azon leszek, hogy neki lehetőleg ne "forduljon fel fenekestül az élete", vagy minél kevésbé.

De abban se látok semmi rosszat, ha csak akkor közlitek vele a "jó hírt", amikor már úton van a baba. Bár én nem bírnám ki addig, a fiaimmal mindent meg szoktam beszélni (na jó, majdnem mindent :)). Nem szeretek titkolózni.

Amúgy 35 és 37 évesen szültem, mindkét gyerekem egészséges (már iskolások), és nem nézek ki úgy, mint egy nagymama. Inkább az a jellemző, hogy a többi sulis anyuka és tanár csodálkozik, amikor megtudják a koromat, mert jóval fiatalabbnak gondolnak.

Nálunk ugyanez a felállás, a nagyfiam 14 volt, én 36, második házasság, csak plusz van egy lányom is, ő akkor volt 10.

Mi se mondtuk, hogy kistesót szeretnénk, már azért se, mert sok közé nincs hozzá, akkor se, ha ezt sokan nem veszik tudomásul. Gondolj bele, hogy készül. "Fiam, mától nem szedek tabletták, élesben lövünk." Á, hagyjuk is.

Másrészt a húga érkezése során ezt egyszer tisztáztuk, hogy nem a gyerek dönt, hogy lesz-e testvére. Ezzel az erővel ha a húga nem akar nagytestvért, ő fog elköltözni? Nem. Na ugye!

Akkor mondtuk el a gólyahírt, mikor biztos volt. Nem fogom azt írni, hogy felhőtlen volt az öröm, de erre is számítottam. Nem akadtam ki. Megértéssel fogadtuk, hogy neki ez nem tetszik.

Viszont volt rá pár hónapunk, hogy rengeteget beszélgessünk. Mitől fél? Mit gondol, milyen lesz? Mi hogy tervezzük a kisbabás időszakot? Mit vár tőlünk? Mi mit várunk tőle?

Mire a kistesó megérkezett, ő is nagyon örült, és várta.