Normális, hogy így leszidta az apja a gyereket?
Van egy 5 éves fiúnk, a játszótéren voltunk lent. A kis társaival játszott, mikor futott oda az egyik gyerek árulkodni, hogy a Patrik (a fiúnk) a középső ujját mutatta neki. Hát mondom jól van, ne törődj vele. Gyerekek, még azt se tudják mit jelent. A férjem viszont fölállt, odament a gyerekhez, és kérdezte, hogy mit csinált? És jól leszidta, hogy ilyen többet ne csináljon, mert rá lesz csapva a kezére. Szegény gyerek új elszégyellte magát, hogy szólni se mert többet, és csendben játszott tovább a többiekkel. Én úgy megsajnáltam. Igazából nem ez volt az első alkalom, hogy a középső ujját mutatta, már mondtuk neki, hogy ezt nem szabad. De úgy sajnáltam szegényt, mondtam is a páromnak, hogy miért kellett ilyen keménynek lenni vele? Szépen is el lehet mondani, hogy ilyen nem csinálunk. Azt mondta, hogy a szép szóból nem érti meg, és ő nem fog amiatt szégyenkezni, hogy a gyereke nem tud viselkedni. Szerintem meg azt a másik gyereket kéne megnevelni, hogy ne árulkodjon... Szerintetek kinek volt igaza? Tényleg kemény volt a gyerekkel vagy én vagyok túl lágyszívű?
N/24
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Pontosan az ilyen "anyák" miatt van annyi kezelhetetlen torz értékrendű gyerek aki azt hiszi bármit megtehet.
Nincs büntetés, nincs retorzió soha nem tanulja meg hogyan kell viselkedni.
Te alkalmatlan vagy a nevelésre.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mi az, hogy nem tudja, miért?
Többször szóltál, hogy ezt nem lehet, mit mondtál akkor, miért?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
De kérdező, miért becsülöd le ennyire az 5 éves gyereked? Honnan veszed, hogy nem érti meg, amit mondtok neki?
Én amúgy nem vajszívűnek titulálnálak, hanem következetlennek. Nem látod át, mi minek lehet a következménye, mit miért kellene már most lefektetni bizonyos alapokat. Ezen szerintem érdemes lenne dolgoznod, mert ez nagyon sok mindent fog befolyásolni-és sajnos nem jó irányban-a későbbiekben.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szóval a te neveletlen kölyköd bármit mutogathat, beszólogathat, de más gyerekének meg pofa alapállásba, hogy mer árulkodni a te szent porontyodra?
Szánalmas vagy. Remélem, a kis Patrikot is elhajtod majd, ha beszólnak neki, netán megütik, mert mit képzel, hogy árulkodik?
Ja és igen, megüthetik simán. Egyrészt mert nem neveled, neki mindent szabad, mert még “kicsi” (jelzem, egy 5 éves tökéletesen felfogja már a NEM SZABAD szavakat), másrészt meg mert a hozzád hasonló “ne árulkodj már” szülők gyerekei azok, akik közül sokan a tettek mezejére lépnek és saját kezükbe veszik az irányítást, mivel megtanulták, hogy felnőttre ne számítsanak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
“Azt mondta, hogy a szép szóból nem érti meg, és ő nem fog amiatt szégyenkezni, hogy a gyereke nem tud viselkedni. Szerintem meg azt a másik gyereket kéne megnevelni, hogy ne árulkodjon...“
Igazából azon gondolkodom,h troll vagy-e...mert ha nem, akkor elèg nagy gondok vannak itt fejben...egyèbként a férjed mondatával egyetértek, de ebből a mondatból, ha jobban megnézzük, teljesen kijön az az üzenet, hogy azt látja, te nem vagy partner a nevelésben és elege lett abban a pillanatban ebből. Valószínűleg ezért szólt picit nagyobbat. Ha tènyleg nem vagy troll...akkor neked kéne itt kicsit átgondolni a dolgokat, mert nagyon nem reális, ahogy az életet látod és ha ezen nem dolgozol, akkor mind a házasságot, mind a gyereked látja majd a kárát. A férjednél is be fog telni a pohár, ha úgy érzi, egyedül kell megküzdeni a neveléssel. Igaz, itt egy pontot emelték ki csak, de ha itt így felcsattant az nekem azt mutatja, hogy sajnos nem egyedi eset. Ezt meg semmiképp ne add tovább a gyerekesnek, hogy ne “árulkodjon”, mert ahogy erről gondolkodsz, na az aztán tényleg káros....a gyereked érdekében nagyon remélem, hogy átgondolod a nevelési stratégiádat. Tényleg.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Csak az első egy két választ olvastam.
Szerintem nem volt rendben!
Egyrészt soha nem csapunk gyerek kezére, másrészt fenyegetni ha nem csinálsz valamit rádcsapok, az nem nevelés. Aztán azért sem helyes, mert megszégyenítette a többi gyerek előtt és nem kettesben mondta el a dolgot. Azért sem helyes, mert a gyerek továbbra sem tudja, mit jelent és mekkora lelki fájdalmat okoz vele, ha mutatja, csak azt tudja, ha mutatja, rácsapnak.
Az a gyerek nem árulkodott, hanem látta, hogy valaki bántóan viselkedik és segítséget kért az illetékestől. Az egy nagyon jól nevelt gyerek!
Én megköszöntem volna, hogy szólt a kisfiú, odamentem volna, szóltam volna a gyerekemnek, hogy jöjjön ki, megbeszélünk valamit, majd megkérdeztem volna, mi történt, tudja e, hogy rosszat csinált, szépen körülírtam volna, hogy mit miért nem szabad és hogy ez mennyire rettenetes dolog, mennyire bántó, mondtam volna neki, hogy tudom, hogy okos nagyfiú aki nem akar bántani másokat és mostantól nem is fog, majd visszaküldtem volna elnézést kérni, és tovább játszani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!