Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan tudnám anyával megbeszé...

Hogyan tudnám anyával megbeszélni az anyagiakat?

Figyelt kérdés

Szüleim elváltak 5 éve, apa viszonylag magas rokontartást küld havonta utánam, 80 ezer forintot (vezető programozóként nettó 1 misi körül keres, sőt ez 5 évvel ezelőtti adat, azóta valószínűleg több).


Mikor elváltak, még teljesen itthon éltem, ezért én lemondtam anya részére erről a 80 ezer forintról, ugyanis a jog szerint, mivel elmúltam 18 éves, a rokontartás teljes összege engem illet. Azóta 3 éve egyetemista vagyok, lett párkapcsolatom (szintén közel 3 éve tart), ezzel együtt kialakult a kétlaki életem is. Általában reggeltől estig bent vagyok a városban a suli és az egyéb elfoglaltságok miatt, kb minden második nap haza sem jövök, hanem a barátomnál alszom.


Az elmúlt években dolgoztam egyetem mellett, a hobbimból kerestem a a hétköznapi megélhetésemre a pénzt (előadóművészet), de ugye jött a korona, és azóta ez már nincs és valószínűleg nem is lesz. Anya eleinte 20, majd később sikerült "felalkudni" havi 30 ezer forintra azt a pénzt, amit megkapok a 80 ezer forintomból, ami elvileg nekem járna (a jog szerint). Ez az összeg elég is volt, amíg volt ez a karanténos sztori, mert többnyire itthon voltam, nem költöttem kb semmire. De mióta vége lett, azért voltak/vannak programjaim, elmentem fodrászhoz, bkv bérletek, strandolni, egyebek és hát feléltem a megtakarításaimat (nem volt sok, pár tízezer forintról beszélünk). Mivel totál le voltam égve anyagilag, augusztusban vállaltam alkalmi diákmelókat, abból lesz pár tízezer forintom szeptemberre, plusz ugye a 30 ezer ft "zsebpénz".


De sajnos szeptembertől nem igazán fogok tudni dolgozni, mert az egyetemen majdnem 40 kreditem lesz, mellette nyelvvizsgára készülök, heti 2x külön tanfolyamra is kell járnom emiatt (kell a diplomához a nyelvvizsga), tehát kvázi örülök, ha élek, nem fogok tudni dolgozni mellette.


A rezsibe természetesen beszállnék, mondjuk abból a 80 ezer forintból szerintem éppen az ellenkező arány lenne reális, tehát 50 ezer "zsebpénz" és 30 ezer bele a rezsibe, tekintve, hogy jövőhéttől alig leszek itthon, konkrétan reggeltől estig óráim és nyelvsuli lesz, minden második nap haza se fogok jönni stb.


Anya nem igazán rugalmas ebben a témában, szerinte 30 ezer forint rengeteg és be kéne tudnom osztani ezt egy egész hónapra... egyetemre ráadásul kaját sem tudok vinni, mert nincs lehetőségem hűtőbe sem tenni, az egyetem és az otthonom 1 órára van, tehát "hazaugrani" sem tudok ebédelni, így a menzán/kantinban szoktam általában enni és ha ezt nézzük, plusz a bkv bérlet és akkor mellette még nem költöttem SEMMI másra, szerintem a 30 ezer ft irreálisan kevés, hiszen alig tartózkodom otthon, nem az otthoni kaját eszem, nem az otthoni rezsit fogyasztom, ilyesmi.


Mit tanácsoltok, hogyan tudnám anyával ezt megbeszélni? Mert sajnos ez a téma engem tökre stresszel, állandóan hívnak barátnők ide-oda, de én kb sehova sem tudok menni, mert mióta a hobbimból sem jön be a pénz, totál le vagyok égve anyagilag.. és nagyon idegessé tesz ez a helyzet.


22/L


2020. szept. 2. 10:21
1 2 3 4 5 6
 11/52 anonim ***** válasza:
20%

Anyádnak semmi köze ahhoz a pénzhez!! Mit képzel magáról?? Ez törvénybe is ütközik.


Szólj apádnak, hogy anyád elszedi a pénzed.


5000 ft sincs az otthoni rezsid, ne viccelj már, hogy 30 ezret ott akarsz neki hagyni.

2020. szept. 2. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/52 anonim ***** válasza:
31%
11-es, kb 15 éves szintjén van a véleményed. Azt a pénzt nem csokira és cukorkára adja apa, hanem hogy amikor hazamegy tudjon hol aludni. Ha nem akar otthon élni akkor fogja a cuccát és vigye el, meg a pénzt is. Ja, hogy az drága lenne? Oldja meg 80-ból a lakhatást, mosást, kaját.
2020. szept. 2. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/52 anonim ***** válasza:
100%

Beszélő viszonyban vagy apukáddal?


Ha igen, mond el neki, hogy milyen problémába ütköztél, szükséged van arra a pénzre, de anyukád rátelepedett és azt szeretnéd, ha ezentúl nem anyukád folyószámlájára, hanem a tiédre utalná ezt az összeget. Mert jelenleg anyukád ossza be aránytalanul és ezt te nem érzed igazságosnak.


Ha nem vagy apukáddal beszélő viszonyban, akkor ülj le anyukáddal és mond el neki, hogy most az egyetem és a tanulás az első az életedben és ennek a rokon tartási díjnak nagyobb részére lenne szükséged. Mond el neki, hogy a karantén alatt minimalizálódtak a kiadásaid, de most már nem így van. Dolgozni meg keveset tudsz.


Tesód van egyébként?

2020. szept. 2. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/52 A kérdező kommentje:

Igen, van bátyám, ő már dolgozik.


Hát igen, az lenne a legegyszerűbb, ha én kapnám a pénzt és utána anyának adnék belőle, de sajnos ez sem ilyen egyszerű, mert apa nem igazán akart rokontartást fizetni, ezért BÍRÓI letiltással kapja anya apa fizetéséből a pénzt, tehát itt a bíróságon is intézkedni kellene, meg ilyesmi..

2020. szept. 2. 14:50
 15/52 anonim ***** válasza:
69%
Az ugye megvan, hogy koleszba nem vesznek fel olyat, aki eleve abban a városban él, ahova suliba jár? :D Annál azért kicsit kevesebb a férőhely... Maximum ha átjelentkezik a nagyszülőkhöz, akik az ország másik felében élnek.
2020. szept. 2. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/52 A kérdező kommentje:
#15 Ha élnének.. Sajnos már egyik nagyszülőm sem él. És igen, pesti vagyok és pesti egyetemre is járok.
2020. szept. 2. 16:09
 17/52 anonim ***** válasza:
11%

Mégis miért lenne 15 éves szintjén a véleményem??? Nekem is van gyerekem. És soha ilyen mocskot nem művelnék, mint ez a nő!


A gyerektartást kötelező a gyerekre költeni! Mivel nem lakik majd otthon és nem kap anyucitól semmit, így miért is illetné őt a pénz??


Elmondtam, ezt törvény szabályozza!! Ha nem tetszik, menj a jogalkotóhoz.


Ezt mondd Anyádnak is, hogy egyszerűen nincs hozzá joga.

2020. szept. 2. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/52 anonim ***** válasza:
19%
Kérdező, ha lenne saját házam felőlem bejelentkezhetnél hozzánk... :D Legalább otthonról el tudnál költözni. Egyébként barátnőkkel, pároddal összeköltözés?
2020. szept. 2. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/52 anonim ***** válasza:
81%
Bátyád mennyit ad a rezsibe?
2020. szept. 2. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/52 anonim ***** válasza:
66%
Apud nem tud jobban tamogatni? Ennyit keresnek keres nelkul adnek a gyerekemmek.. 200 at is.
2020. szept. 2. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!