Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan tudnám anyával megbeszé...

Hogyan tudnám anyával megbeszélni az anyagiakat?

Figyelt kérdés

Szüleim elváltak 5 éve, apa viszonylag magas rokontartást küld havonta utánam, 80 ezer forintot (vezető programozóként nettó 1 misi körül keres, sőt ez 5 évvel ezelőtti adat, azóta valószínűleg több).


Mikor elváltak, még teljesen itthon éltem, ezért én lemondtam anya részére erről a 80 ezer forintról, ugyanis a jog szerint, mivel elmúltam 18 éves, a rokontartás teljes összege engem illet. Azóta 3 éve egyetemista vagyok, lett párkapcsolatom (szintén közel 3 éve tart), ezzel együtt kialakult a kétlaki életem is. Általában reggeltől estig bent vagyok a városban a suli és az egyéb elfoglaltságok miatt, kb minden második nap haza sem jövök, hanem a barátomnál alszom.


Az elmúlt években dolgoztam egyetem mellett, a hobbimból kerestem a a hétköznapi megélhetésemre a pénzt (előadóművészet), de ugye jött a korona, és azóta ez már nincs és valószínűleg nem is lesz. Anya eleinte 20, majd később sikerült "felalkudni" havi 30 ezer forintra azt a pénzt, amit megkapok a 80 ezer forintomból, ami elvileg nekem járna (a jog szerint). Ez az összeg elég is volt, amíg volt ez a karanténos sztori, mert többnyire itthon voltam, nem költöttem kb semmire. De mióta vége lett, azért voltak/vannak programjaim, elmentem fodrászhoz, bkv bérletek, strandolni, egyebek és hát feléltem a megtakarításaimat (nem volt sok, pár tízezer forintról beszélünk). Mivel totál le voltam égve anyagilag, augusztusban vállaltam alkalmi diákmelókat, abból lesz pár tízezer forintom szeptemberre, plusz ugye a 30 ezer ft "zsebpénz".


De sajnos szeptembertől nem igazán fogok tudni dolgozni, mert az egyetemen majdnem 40 kreditem lesz, mellette nyelvvizsgára készülök, heti 2x külön tanfolyamra is kell járnom emiatt (kell a diplomához a nyelvvizsga), tehát kvázi örülök, ha élek, nem fogok tudni dolgozni mellette.


A rezsibe természetesen beszállnék, mondjuk abból a 80 ezer forintból szerintem éppen az ellenkező arány lenne reális, tehát 50 ezer "zsebpénz" és 30 ezer bele a rezsibe, tekintve, hogy jövőhéttől alig leszek itthon, konkrétan reggeltől estig óráim és nyelvsuli lesz, minden második nap haza se fogok jönni stb.


Anya nem igazán rugalmas ebben a témában, szerinte 30 ezer forint rengeteg és be kéne tudnom osztani ezt egy egész hónapra... egyetemre ráadásul kaját sem tudok vinni, mert nincs lehetőségem hűtőbe sem tenni, az egyetem és az otthonom 1 órára van, tehát "hazaugrani" sem tudok ebédelni, így a menzán/kantinban szoktam általában enni és ha ezt nézzük, plusz a bkv bérlet és akkor mellette még nem költöttem SEMMI másra, szerintem a 30 ezer ft irreálisan kevés, hiszen alig tartózkodom otthon, nem az otthoni kaját eszem, nem az otthoni rezsit fogyasztom, ilyesmi.


Mit tanácsoltok, hogyan tudnám anyával ezt megbeszélni? Mert sajnos ez a téma engem tökre stresszel, állandóan hívnak barátnők ide-oda, de én kb sehova sem tudok menni, mert mióta a hobbimból sem jön be a pénz, totál le vagyok égve anyagilag.. és nagyon idegessé tesz ez a helyzet.


22/L


2020. szept. 2. 10:21
1 2 3 4 5 6
 1/52 A kérdező kommentje:
Ami még talán fontos lehet, hogy anya fizetése nettő 230 körül van, illetve bátyám is velünk él itthon, ő nettó 280-t keres.
2020. szept. 2. 10:22
 2/52 anonim ***** válasza:
100%
Mondd el ezeket a dolgokat édesanyádnak is, ahogy ide leírtad :) Ha hajthatatlan, akkor édesapádnak jelezz. Esetlegesen "magasabb körökben" elintézném, hogy a saját számlámra érkezzen a pénz, ne az édesanyáméra. Ennek jogilag nincs akadálya :)
2020. szept. 2. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/52 anonim ***** válasza:
100%
Apádnak szólj, hogy mostantól a te számládra kéred a pénzt. És te adsz anyudnak annyit, amennyit jónak látsz.
2020. szept. 2. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/52 anonim ***** válasza:
69%

Nem egészen értem a dolgot: ha apád fizeti a rokontartást, akkor azt mostantól a saját számládra kérd, akkor a pénz nálad van, nem anyádtól kell elkérni!

Elköltözöl kollégiumba vagy albérletbe, és a saját pénzedet úgy osztod be, ahogy neked megfelelö.

Másrészt meg nagyon el vagy tévedve a rokontartás témában, az nem a jövedelemtöl függ, söt, ha apád bizonyítani tudja, hogy érdemtelen vagy rá, akkor nem is kell semmit fizetnie. A rokontartás ugyanis teljesen más elbírálás alá esik, mint a gyerektartást, a rokontartást ugyanis csak bizonyos feltételek mellett kell adnia, és akkor sem azt az összeget, ami gyerektartásként járna. (Mellesleg a gyerektartás összege sem emelkedik a jövedelemmel együtt, a 0 ezer Ft már akkor is igencsak a fölsö határnak számítana)


Ami anyukád fizetését illeti, az nem éppen sok, ez kb a lakás fenntartására, rezsire meg esetleg a saját szükségleteire elég. A bátyád jövedelméhez nem nem sok közöd van, ezt anyujádnak és a bátyádnak kell megbeszélni, ebböl mennyit ad be a háztartásba.

2020. szept. 2. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/52 anonim ***** válasza:
38%

"Egyetemre ráadásul kaját sem tudok vinni, mert nincs lehetőségem hűtőbe sem tenni."


Miért nem?


[link]



Pénzhiányra a megoldás:

[link]


Több olyan lányt ismerek, aki csak érettségivel jött hozzánk. A cég segítette a diploma megszerzésében. A cég nem adott ezért pénzt, de bármikor, ha be kellett menni az egyetemre le volt igazolva a napja. Mellette kapta a cégtől a rendes fizetését. Egyetem végén felmutatta a cégnek a diplomáját, előléptették, magasabb fizetésért tovább tudott dolgozni.

2020. szept. 2. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/52 anonim ***** válasza:
17%
Vagy vegyél fel diákhitelt, sokan csinálják így.
2020. szept. 2. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/52 anonim ***** válasza:
59%

Szerintem is az a legkézenfekvőbb, ha te kapod apukádtól közvetlenül a pénzt.

Viszont azért nem mindennel értek egyet, amit írtál. Ha nincs hűtő, mikró, akkor is tudsz vinni ételt, csak nem olyat, amit melegíteni kell. Szendvicsekből is vannak nagyon jók, amiket szintén nem kell hűteni.

Attól, hogy egész nap nem vagy otthon még ugyanannyi lesz a rezsi. Nem lesz kevesebb a fűtés. Ha otthon lennél napközben, gondolom, akkor sem egész nap fürdőznél, hanem akkor is csak reggel vagy este.

Azt nem lehet megítélni, hogy anyukádnak mennyire van szüksége erre a pénzre, hiszen semmit sem tudunk a kiadásaitokról. És hiába neked jár, hiába te veszed fel az egész összeget, ha pl. utána anyukád nem tudja kifizetni a számlákat és kikapcsolják az áramot.

2020. szept. 2. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/52 A kérdező kommentje:

#5 azért nem kellemes egy sporttaskaval (ketlaki élet miatt), egy laptoptaskaval és plusz egy hutotaskaval EGÉSZ ÁLLÓ NAP ide-oda menni, bkv, egyetemi épületek között kóborolni. Azért ez nem túl életszerű, ne haragudj. :D


Dolgozni nem fogok tudni, 15-20 órában SEM. Az msc felvételi miatt a sulit sem tudom linkre venni, kell a 4,5-ös átlag, mert a felvételi pontok FELÉT a hozott jegyek jelentik. És mint mondtam, közel 40 kreditem lesz, hétfőtől péntekig betablazva, plusz heti 2x nyelvsuli is, ami plusz 8 órát vesz el egy héten.


A rokontartast pedig kötelező addig fizetnie a szülőnek, amig nappali tagozatos képzésre járok, de MAXIMUM 25 éves koromig. Nyilván mindezt akkor, ha ez nem veszélyezteti a szülők saját megelheteset, amit jelen esetben abszolút nem (apa eseten bizros nem).


Az msct pedig estin v levelezőn fogom csinálni, pont azért, hogy tudjak dolgozni. Most nem tudok. Egyszerűen időm nincs ra és mint mondtam, a suliból sem tudok lefaragni, mert kell a kb 4,5-os átlag a felvételi miatt.. Egyszerűen meg van kötve mindkét kezem.

2020. szept. 2. 10:55
 9/52 anonim ***** válasza:
42%

Szerintem menjen neked a pénz és ne menj haza minden másnap, költözz el és akkor anyukádnak nem kell a szobádat akkor is befűteni, a ruháidat kimosni és kajáltatni amikor ott vagy. Menj oda úgy, mint egy vendég hetente- két hetente egyszer.

Akkor teljesen jogosak lennének ezek a gondolatok. Nagyon szívesen.

És menj el dolgozni.

2020. szept. 2. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/52 anonim ***** válasza:
100%
Kedves 5-ös, nincs mikró az egyetemeken higiéniai okok miatt(legalábbis nálunk az Eltén nem volt 1 éve még). Mégis miben melegítsen kaját?
2020. szept. 2. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!