Mi volt a legjellemtelenebb dolog, amit a szüleitek tettek veletek?
Milyen ajándék az ilyen, amikhez feltételek vannak kötve és még utólag is arrébb tologatják a kapufát?
Kérdező! Tessék önállósodni és magadnak megteremteni a dolgaidat, már ha nem a szüleid elvárásai szerint akarsz a jövőben élni.
Az én sztorim hasonló, kimásztam belőle.
Igenis jellemtelenség, most vagy vesznek NEKI egy lakást és akkor azt csinál vele/benne, amit akar, vagy vesznek MAGUKNAK egy lakást, és akkor lehet játszani mindenféle hülye játékot. Kérdező, most van tulajdonjogod egy lakásban, hát, nem biztos, hogy így be kéne költözni tényleg, csináljanak a lakásukkal, amit akarnak, én is csak néznék, hogy mit képzelnek, ez az én életem, még hogy lakás feltétele, hogy maradjak a pasimmal, hihetetlen.
A legjellemtelenebb? Apám vitt be egy reggel iskolába, én a kocsiban jöttem rá, hogy az asztalomon maradt egy füzet, vissza kéne érte menni. qva ideges lett, és amikor meglett a füzet és raktam be a táskámba, fejbe vágott, úgy, hogy nekiütődött a fejem az asztalnak, púp is lett rajta meg minden. Onnantól egész úton végig azt mondogatta, hogy jaj, de beverted a fejedet, te kis ügyetlen, máskor figyelj oda jobban. Mégis mi a francot gondolt, hogy teljesen hülye vagyok?? Harmadikos voltam, általános iskolás, pontosan tudtam, hogy ő vert fejbe. Amúgy is idegbeteg volt, de ezt konkrétan soha nem fogom neki elfelejteni. (Azóta sokat változott amúgy, de ilyesmiket nem lehet vele kibeszélni.)
Nem értem a problémát.
Azért vették neked a lakást,hogy ha családod lesz akkor beköltözhetsz.
Van egy barátod akivel be is költözhettek és családot alapíthattok.
Most akkor nem a jelenlegi barátoddal szeretnél családot vagy nem szeretnél családot?
Illetve ha bérbe van adva a lakás akkor milyen kötelezettségeid vannak?
Eladhatod.
A többieknek meg gondolom csak albérletben láttak még lakást, fogalmuk sincs mit jelent a tulajdonos jogcím.
Anno a szülők nem közölték a feltételeket. Most pedig megszabták.
Add el haszonélvezettel féláron, vagy menj és verd ki az ablakokat, akkor elmegy a bérlő.
Egyeseknek milyen savanyú a szőlő:D Nem értitek a lényeget.
Nekem az jött le, mintha nem is a kérdezőnek vették volna a lakást, hanem a pasijának.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!