Miért vállalnak az ilyenek gyereket?

"És de igenis kell a nagy, szép ház, a minőségi élelmiszerek, ruhadarabok, cipők, kiegészítők. Sokaknak tudom, hogy ez luxus pedig nem kellene annak lennie.

Sokaknak napi 1 főtt étel sincs meg. Meg a legolcsóbb parizer a reggeli a gyereknek. És ők sírnak a legjobban, hogy nincs pénz."

Ha szerinted csak az a két véglet létezik, hogy vagy luxusházban laksz, vagy éhezel, akkor nálad nagy bajok vannak.

Minap is arról beszélgettünk anyámmal, hogy manapság szinte lehetetlen megfelelő körülményeket biztosítani a gyerekvállaláshoz. A magyar valóság a legtöbb helyen az, hogy mindkét szülő valami droidmelót végez minimálbérért és jobb esetben albérletben laknak, rosszabb esetben a szülőknél húzzák meg magukat. Megtakarítás semmi, életszínvonal nuku, mégis vállalnak gyereket, csak azért, mert működik a szaporító ösztönük. Anyám annyit mondott, hogy ha más öröme nincs az életben, legalább gyereket vállalhasson, aki ilyen helyzetben van, meg különben is, a gyerMek az élet értelme. Erre csak annyit tudtam neki mondani: miért jobb, ha kettő helyett hárman nyomorognak együtt? Persze köpni-nyelni nem tudott. :D

Nyilván nem kell mindenkinek a legnagyobb luxusban élnie, de azért legyen már a szülőknek egy biztos anyagi háttere + lakhatás is legyen megoldva (felőlem albérlet is lehet, a lényeg az, hogy ne hónapról-hónapra kelljen költözködni stb.). Nem kell a gyereknek a legújabb almás telefon meg Gucci-Zara-Michael Kors, de igenis legyen olyan ruhája, ami strapabíró és SZÉP (felőlem turis is lehet, nem az a lényeg, hogy új legyen, csak legyen jó állapotú), cipője legyen kényelmes és ne menjen szét benne a lába; teljen pénz fodrászra, hobbikra, tanszerekre, osztálykirándulásra; biztosítsanak a szülők a gyereknek meg maguknak is változatos étrendet, sportolási lehetőséget (még futni, túrázni, kirándulni, biciklizni is lehet menni a családdal, nem kerül nagy pénzbe, a lényeg, hogy rendszeresen sportoljanak), állják az esetleges fejlesztéseket, amikre rászorul a gyerek; egy betegség ne vágja haza a családi kasszát, legyen pénz gyógyszerre és egyéb kezelésekre, ha szükséges; legalább belföldön menjenek nyaralni, ha csak a szomszéd faluba vagy a nagymamához, akkor oda, de menjenek. Emellett biztosítsanak megfelelő körülményeket a gyerek egészséges pszichés fejlődéséhez is (törődjenek vele, csináljanak együtt programokat, ne hagyják elkanászodni, alakítsanak ki vele bizalmas kapcsolatot, támogassák ÉRZELMILEG, mutassák ki felé a szeretetüket, a gyereknevelés eszközei pedig ne a fizikai és verbális erőszak legyenek, szülők ne veszekedjenek folyton a gyerek előtt, ne kényszerítsék a gyereket arra, hogy idejekorán felnőjön, csak azért, mert két idióta akkora nulla érzelmileg, hogy egy teáskanál jobb szülője lenne a gyereknek és még sorolhatnám).

Nyilván érződik a soraimból, hogy szerény személyem is vastagon érintett a témában. Anyám és apám a semmire vállaltak be 7 gyereket, mindketten gyári droidmunkások (voltak, apám már nem dolgozik), apám anyjánál telepedtek le (fun fact: apám folyamatosan bántalmazta a magatehetetlen nagymamámat, miközben a nyugdíja meg a háza az kellett neki...), és egész életemben azt hallgattam, hogy jaj, de szar az élet, erre nincs pénz, arra nincs pénz, fürödjetek kevesebbet, nem tudom kifizetni a számlákat, ma nem eszünk, mert levonta a bank a hitel törlesztőt, kenyéren és vízen fogunk élni, más meg Hawaion nyaral, a jó ku_rva anyját, akinek nincs gyereke, az egy utolsó ingyenélő önző ku_rva, szállj be a villanyszámlába, nem érdekel, hogy most éppen nincs diákmunkád, akkor is szállj be, öngyilkos akarok lenni, meg akarok halni, bárcsak ne mentem volna hozzád, de nem fogok elválni, mert kell a pénzed, ha nem tetszik, el lehet menni, de szerettem volna egyetemre menni, de nem lehetett stb.

Nyaralni soha nem voltunk, mindig a szar kínais meg turis cuccokat és nagyobb tesók levetett ruháit kaptam meg, tanszervásárlásnál meg csak a legolcsóbb, legundorítóbb minőségű cuccokat kaphattuk meg, de ha véletlenül kaptunk egy új táskát a kínaiból, már ment a hiszti, hogy abban a hónapban többet nem eszünk. Erre rátett még egy lapáttal az is, hogy apámat kirúgták a válság miatt, ezért egy jó ideig anyám fizetéséből, a családi pótlékból meg a mamám lepkefingnyi nyugdíjából kellett megélnünk. Apám pedig egy szociopata vadállat, nem részletezném, szerencsére nem alkoholista, cserébe viszont olyan aljadék, igénytelen, mocskosszájú, ostoba és agresszív ember, hogy legszívesebben letagadnám még a létezését is. Mindig ujjal mutogat másokra, hogy nekik bezzeg sikerült, mert biztos benyaltak az éppen aktuális hatalomnak, loptak, csaltak, összeharácsolták a vagyonukat, de az soha meg sem fordult abban a csöpp agyában, hogy talán tanulni kellett volna, amíg még lehetett volna és nem az első adandó alkalommal teherbe ejtenie a feleségét, mikor még albérletre sem futotta nekik. Persze mindig bizonygatják a kedves szüleim, hogy ők mindent megadtak nekünk, nem a nyomorba szültek minket, ahogy azt mi állítjuk, pedig milyen sok gyereket vállaltak meg legyünk hálásak azért, amink van, másnak ennyi sem jut, de valahogy nem tudom átérezni az álláspontjukat. Nagyon még a megyén kívülre sem tettem ki a lábam, osztálykirándulásokra már régóta nincs pénz, ruhákat utoljára kilencedik előtti nyáron kaptam, szemüveget meg hetedikben, aztán azt is cserélni kéne már legalább két éve, de sosincs rá pénz, zöldséget meg akkor látok, ha megjön a fizu és hajlandóak venni egy hónapra öt szem paradicsomot meg két szem paprikát (pedig megenném). De higgyétek el, megbocsátanám a csóróságot, ha nem lennének olyan toxikusak a szüleim, mint állat. Szerintem egyszer nem volt olyan alkalom, amikor számíthattam volna rájuk, nyilvánosan és magánban is többször megaláztak már (nem is kicsit), az önértékelésem a béka segge alatt van valahol miattuk (bár mostanában sokat fejlődtem ezen a téren, de nem hiszem, hogy szakember segítsége nélkül helyre tudnék állni 100%-ban), nem törődtek velem, nem érdekeltem őket, cserébe éreztették, hogy sosem leszek elég jó nekik, ahol lehet, ott belémrúgnak, érzelmileg manipulálnak, anyám meg mártírkodik folyton a szar élete miatt, amit ő cseszett el magának, de neki jó nyakig a szartengerben csücsülnie, mert eddig nem változtatott semmin, és bizony emiatt a két barom miatt kellett már nagyon korán önállósítanom magam, gyerekkorom nem volt, 13 évesen már feketén mentem napszámba dolgozni, hogy ne rongyos ruhákban kelljen járnom iskolába és én voltam/vagyok a lelki szemetesládája mindkettőnek, amolyan diplomata funkciót töltök be a házasságukban. Pénzügyekbe is mindig beavattak, de így legalább tudtam, hogy nem a mindenkori hatalom miatt állunk rosszul anyagilag, szimplán csak anyámék szórják a pénzt úgy, mintha megnyerték volna a lottót, ész nélkül veszik fel a hiteleket a luxuscikkekre (igen, a mi helyzetünkben már luxuscikknek számít egy 200.000 Ft-os laptop meg 120.000 Ft-os telefon, 120.000 Ft-os bicikli, éríntőképernyős mikró stb.), aztán csodálkoznak, hogy két nap alatt elfogy minden pénzük. Emellett olyan igénytelen, trehány emberek, hogy ha én meg az egyik nővérem nem vennénk magunkra a ház vezetését (főzést, mosást, mosogatást, takarítást, rendrakást stb.), egyszer csak fogná magát a ház és összedőlne (nem mellesleg felújítva sem volt már vagy 20 éve, egy cigányputri ehhez képest Festetics kastély). Idén sajnos nem jutottam már be diákmunkára, mindenhol 18 év felettieket várnak vagy középfokú végzettséget, idénymunka meg nincs, de ha még egy napot ki kell velük bírnom, inkább megyek koldulni az utcára vagy egyszerűen csak kinyírom magam, még az is jobb lenne a mostani helyzetnél. Jobb híján át szeretném ismételni az elmúlt félév tananyagát (mert a távoktatás nem igazán zajlott zökkenőmentesen, nem a suli részéről, hanem azért, mert "itthon" nem adottak hozzá a feltételek), de egész nap üvölt a tévé vagy az apám, esetleg felváltva, anyám szintén síkideg, illetve most, hogy nem dolgozom, valamiért azt jelenti a család számára, hogy akkor most én csinálom az összes házimunkát helyettük. :D Nulla szociális életem van emiatt, áthívni nem tudok barátokat, mert akkora a fertő itt, de találkozni sem tudok velük túl sűrűn, mivel pénzem az nincs, utóbbi okból pedig még a lakhelyemen sem tudok semmit kezdeni magammal, vannak kocsmák és ennyi.

Na, most, hogy leírtam a személyes tapasztalataimat, még mindig úgy gondoljátok, hogy nem kéne a szülőséget kicsit megregulázni? Szerintem érzelmi intelligenciához és egy bizonyos anyagi szinthez kéne kötni azt, hogy valaki TÖBB gyereket vállalhasson, és bizony én nem támogatnám azt, aki nyakra-főre szüli ész nélkül a gyerekeket. Nem, maximum három gyerekig járna a családi meg egyéb juttatások, onnan már tartsa el maga, ha annyit szül, akkor biztosan van mit a tejbe aprítani (ja nem). Meg, ha elvileg a saját örömére szül a szülő, akkor már ne a nyomorba pottyantsa a kedves gyerekét, akit elvileg szeret. De mondjuk inkább éljen valaki szerényebb körülmények között, minthogy legyen mentálisan beteg (depressziós, skizofrén, szociopata, bipoláris, nárcisztikus meg a többi) vagy drogos, alkoholista, erőszakos, idegbeteg és úgy vállaljon gyereket.

Én az eddigi kevés, ám velős élettapasztalatom alapján már rég eldöntöttem, hogy akkor sem vállalnék gyereket, ha a nyakamba szakadna a világ összes pénze. Egyszerűen akkora idegroncs lettem mára, hogy ilyen labilis mentális egészséggel nem merném bevállalni, hogy szüljek egy gyereket. Már tudat alatt kezdtem átvenni a szüleim rossz szokásait (másokat hibáztatok a saját sikertelenségem miatt, nem vállalom a felelősséget a tetteimért, sajnáltatom magam, irigykedek másokra, nem vagyok tekintettel másokra, csak nekem legyen jó, néhanapján dührohamot kapok és akkor van, hogy török-zúzok vagy éppenséggel kárt teszek magamban, türelmetlen vagyok, képtelen vagyok kimutatni a valós érzelmeimet, manipulatív vagyok...), és hiába igyekszem leszoktatni magam erről az undorító viselkedésről és észben tartani, hogy én még lehetek más, sokszor észre sem veszem magam, csak utólag esik le, mit is csináltam, hogyan is beszéltem valakivel/valakiről, szóval nem szeretnék kitenni egy embert sem annak, amin én keresztül mentem. Ha egy macskával fogok megöregedni, hát akkor ez van, inkább, mint hogy tönkretegyem mások életét.

Az "átmenet" az az átlag emberek életvitele.

Tudod, akik nem nyomorban élnek, de nem is luxusban sok sok milliósmegtakarítással.

Azért mert téged ez "nem érdekel" mert neked valahogy nem fér bele a világképedbe az átlag ember fogalom,( hatalmas EQ-ról tanuskodik) az a te bajod, csak ne adnál itt parancsokat másoknak, hogy mekkora házba és hány milliókkal álljon neki a gyerekvállalásnak. Mert mást meg ez nem érdekel.

Én nem adtam tanácsokat a milliókhoz, jó lenne, ha nem kevernél össze más válaszolókkal.

Én semmit nem számszerűsítettem.

Ha pedig nem érdekelne, akkor nem lenne ennyire megbotránkoztató számodra. Engem például egyáltalán nem zavar, hogy valaki szerint minimum 5 millió kell. Legalább felelősségteljes, és biztosan nem szorul másokra.

62-es sajnos nagyon beszűkült vagy, fekete-fehérben látod a dolgokat. Ez csak egy visszajelzés, hogy tényleg tartsd magad távol a családodtól, mert biztosan innen ered, de a te felelősséged, hogy hogyan éled az életed.

Ne foszd meg magad a boldogságtól, hidd el, hogy nem kell gazdagnak lenni. Tisztességes megélhetés kell, de legfőképp normális értékrendet kell átadni a gyereknek. Hiába vannak milliók, ha ez nincs meg, ugyanúgy nyomorult lesz a gyerek.

Jó, azért mindenképp kezeltesse magát, ha gyereket akar, a válaszoló írásából pedig látszik, hogy most nagyon nincs abban az állapotban, hogy gyereket tudjon vállalni! Nem a szülő boldogsága a lényeg, hanem a gyereké!

Becsülöm nagyon 62-es, hogy ennyire tisztán átlátod a dolgokat, ritka az, aki még tud racionálisan gondolkodni, és nem csak él bele a vakvilágba!