Szerintetek kinek van igaza, nekem vagy anyámnak?

#40:

"Apámat nem ekézi, sőt, igazából mást se, csak velem van baja ..." Valami qwa nagy baja van veled. Miről hisz azt, hogy te vetted el tőle? A testvéred? A karrierje?

"Van esély arra, hogy a családterapeuta megmondja neki, hogy ő egy rossz anya, mindent ő rontott el azzal, hogy "miattam szívódott fel a testvérem embrióként", és ettől észhez tér?" Igen és nem. Egy részrehajló, nem objektív, nem professzionális terapeuta megmondana ilyent az arcába. Egy professzionális terapeuta a résztvevőket önmagukba nézésre (akár az érintett önkritikája vagy önmaga jobb megbecsülésének érdekében) és a másokkal való szemebenézésre/szembeállásra/melléállásra vezeti/kényszeríti, de - szinte - sosem mondja meg, hogy ez vagy az van, hanem rákérdez, hogy "Ez vagy az van?", "Ha a testvéreddel/barátoddal/nagyanyáddal tenné ezt vagy azt X.Y., akkor az helyes, és akkor te mit mondanál neki/tennél vele?"

Az én egyéni terapeutám egy párkapcsolati válság végén, amikor már-már pánikrohamos voltam, de nem akartam kirakni a nőt, azzal ébresztett rá a közös kapcsolatunk menthetetlenségére, hogy:

Terapeuta: Mit javasolna, ha a barátja lenne ilyen helyzetben?

Én: Én ... hát ... ki kell dobni a csajt.

ÉS így lett. Rossz érzés volt, és egy barátom segítsége kellett, de nem volt más megoldás.

"Mert én csak így megyek csaladterápiára, áldozathibáztató terapeuta nekem nem kell." A hozzáértő terapeuta nem fog téged hibáztatni. Ha a dolgokat olyan higgadtan tárod fel mint itt, akkor hamar anyukádra kerül a fókusz. Ő kezdetben tagadni fog. A szülőben a gyereknevelés erőfeszítése és áldozata és felelőssége miatt egyfajta kisebb istenkultusz alakul ki, és nagyon nehéz (esetenként lehetetlen) nekik elfogadni, hogy amit tettek, az lehetett volna sokkal több is, és nem is az elérhető legjobbat tették a gyereknek. Ez nagyon sérti az egót, akkor is, ha az érintett szülő kb. normális ember, és nem eleve egy ph@ß esetleg.

"Anyám köti az ebet a karóhoz, de most a sarkamra álltam, három hete egy asztalhoz sem ültem le vele." Apád hogyan áll ehhez? Tolerálja? Támogat téged ebben is?

Érdemes lenne apáddal-anyáddal együtt hármasban elmenni arra a terápiára két okból. 1. Ha megteszed ezt az erőfeszítést, akkor egyértelmű lesz ország-világ felé, hogy te mindent megtettél a helyzet mentése érdekében, és így nem lesz utólag lelkiismeret-furdalásod, ha - ne adja az ég, hogy - valami miatt elhidegülésetek alatt elveszíted édesanyádat. 2. Ha menthető a kapcsolatotok, akkor az jó neked is a későbbiekben, mert könnyebb szívvel passzolod le a gyerekedet le nyáron apádékhoz, a gyereknek is jobb, ha anyja és nagyanyja nincs elhidegülve.

#41-hez: Jelenleg úgy vagyok, hogy anyámnak megbocsájtottam, de sajnos még időnként hangosan elmondom neki, hogy mit b@ßott el ő vagy öcsém, ami miatt anyám rosszul érzi magát (igyekszek visszafogni magamat, de nehéz). Öcsémet cseszi, hogy anyánkat ilyen helyzetbe hozom. Ezzel a kibékülés helyzettel az a baj, hogy anyám és öcsém elkövettek ezt-azt ellenem, aminek máig van hatása. Teszek ellene. De közben úgy érzem, hogy ők ketten számon kérik, hogy miért nem tartok ott az életben, ahol szerintük kellene. Ennek oka többek közt az ő vétkük. Elismerni anyámnak nem akaródzott (de nagy nehezen megtette), öcsém részéről most sincs rá jel. Leß@rja, "az a múlt, lépjünk túl rajta".

Mára ésszel megtanultam, és érzelmileg részben elfogadtam, hogy az ő múltbeli tetteikért nekem kárpótlás járni jár nekem, de nem jut. Ezzel a helyzettel az a bajom, hogy kib@ßottul igazságtalan. Hogy ha az e hónapban születő unokahúgom (ártatlan gyerek) érdekében kibékülök öcsémmel, akkor öcsém - és elvileg én is - élvezi a kapcsolat javulásának hasznát, de neki semmit nem kell a régi károk kompenzálására. Azaz neki csak a jó jut (akármire is volt jó a vegzálásom neki anno), én meg a közös, szép jövő érdekében nyeljem le a fájdalmamat. Úgy érzem, hogy: Hát a nagy büdös lóph@ßt!

Az anyámmal és az öcsémmel kapcsolatos helyzet tanulsága, hogy:

1. A vétkeseket - ha nincs anyagi/hatósági jellegű kényszer - nem motiválja semmi a bocsánatkérésre, nem akarnak kompenzációt fizetni (bár nem tudom, mi adna enyhülést a sírva, térden állva könyörgésen kívül). Nem foglalkoznak a megbántással. Elvoltak eddig is, ellesznek eztán is nélküled, amennyire nélküled voltak. Ha nem akarsz feléjük közeledni, hát te vagy a hülye, gondolják.

2. A korrekciót csak a dologban tudatos fél (az áldozat) tudja kezdeményezni. Tehát őt egyszer megbántották, és utána is neki kell kezdeményezni/erőfeszítést tenni/a bántó felet a javulás érdekében a folyamatba bevonni/túl sok szembesítéssel nem elriasztani. (Én pátyolgassam, na ne már!)

3. Ha a kapcsolat megjavul, akkor elvileg az neki(k) és nekem is hasznos. Na de neki csak haszon jár? Mi vaaan?!

4. Az előző 3 pont elkerülhetetlenül így van, és emiatt elkerülhetetlenül csak az én döntésemen múlik, ha az én bántalmazóimmal meg akarom javítani a kapcsolatot.

Ez, ez a 4. pont az, ami kib@ßottul igazságtalan az egészben, és ami miatt kísért Professor Snape a Harry Potter 6 gondolatolvasás tréningjéről:

Harry: Ez nem igazságos.

Snape [üvöltve]: Az élet nem igazságos [, ha a szerelmemet(anyádat) elvette az ősellenségem (az apád), akinek most a fiát kell dajkálnom].

41. és 42., nem akármilyenek vagytok, nagyon köszönöm, hogy időt szántok rám. 😀

Az túlzás, hogy apám támogat, de tolerálja a viselkedésemet. Mondja, hogy az ő szempontjából egyszerűbb lenne, de nem jobb, ha nem állnék a sarkamra, de nincs joga azt kérni tőlem, hogy én közelítsek anyámhoz ezekután. Plusz bántja a lelkiismeret. Vele mostanában rengeteget beszélgetünk, ő is bedobta a családterápiát, de nem fogja erőltetni, ezt ránk bízza anyámmal.

Nem arról van szó, hogy nem vagyok képes a megbocsátásra, de bocsánatkérés nélkül nincs megbocsátás sem, ez szerintem alapszabály.

A terapeutás dolog. Azért ódzkodom tőle, mert ahogy valamikor írtam is, nem akarom megkockáztatni, hogy örömöt szerzek anyámnak a panaszkodásommal. Plusz a terapeuta valószínüleg megpedzegetné, hogy lehet, hogy erről én is tehetek, mivel van az a mondás, hogy veszekedéshez mindig többen kellenek. Hát ez sokszor nem igaz. Azt az esélyt meg végképp nem adom meg, hogy anyám szövetségest találjon, akár csak a legkissebb mértékben is.

Ha a terapeuta hozzád intézett kérdéseire higgadtan, tömören, de a kellő részletességgel válaszolsz, (kivéve, ha el kell játszanod egy korábbi helyzetet, párbeszédet) nem kiabálsz stb., és anyád szövegeit sem szakítod félbe, csak kiegészíted,càfolod utólag, akkor hamar látni fogja, hogy ki a $arkavaró, kire kell fókuszálni.

Mivel apád nem fog elválni, ha anyád miatt nem is, amiatt érdemes elmenni a terápiára, hátha apádnak akkor majd nem kell veled később anyád háta mögött vagy az ő jelenlétében, de döglött hangulatban találkozni veled.

Köszi, nagyon hasznos, amit mondtok, megfontolom a terápiát, bár most amiatt is lehetetlennek tartom a sikerességét, mert ezt a háborút nem én kezdtem, meg ha engedek bármiben is, az olyan, mintha anyámat (az egyetlen gyűlölt ellenségemet) győzni hagynám.

De egy próba: megkérdezem tőle, hogy mit szólna, ha most egyszercsak meghalnék (ha már mondtad azt, hogy ha ne adj Isten most ezalatt meghalna). Ha azt mondja, hogy nem örülne, jöhet a családterápia. Ha meg nem ezt, akkor nincs miről beszélni, és kijelenthető, hogy két gyűlölködő idegen vagyunk. 😥😥😥

Sziasztok, a kérdező vagyok.

Azóta sem rendeződött a viszonyunk. Anyám a csaladterápiát kuruzslásnak tartja (igen, anyám ennyire hülye...). Még egyszer a fejemhez vágta a testvérdolgot. Erre az arcába mondtam, hogy tiszta szívemből gyűlölöm, nem tekintem az anyámnak, sőt embernek sem.

Apám bejött a kiabálásra, elmondtuk mi történt. Apám rendesen kiosztotta anyámat, aki átcuccolt egy barátnőjéhez. Apámat imádom, hogy kiállt mellettem, de most félek, hogy el fognak válni! Nem akartam, hogy közöttük is elfajuljon a dolog... De nem kérek bocsánatot, nincs miért.

Még az én részemhez annyit, hogy bár nekem nincs vagyonom, elmentem egy közjegyzőhöz, végrendelkeztem, és anyámat a jövőre nézve kitagadtam, apámat neveztem meg örökösnek (nagyimat azért nem, mert utána anyám örökölne).

Mindenkinek köszönöm, aki meghallgat, nagyon jó emberek vagytok! 😀😀

"Anyám a csaladterápiát kuruzslásnak tartja" Akkor a nő nagyjából menthetetlen, a vele való viszonyod szívélyessége teljesen.

"Még egyszer a fejemhez vágta a testvérdolgot." Teljesen menthetetlen (jelenleg). Ez nagyon aljas.

"végrendelkeztem" Nem aprózod. Szerintem jól tetted.

"de most félek," Eszedbe se jusson! A jogos érdekeidet védted, gyakorlatilag finom eszközökkel.

"hogy el fognak válni!" Valószínű, de anyádnál sokkal jobb embert/nőt is talál az a férfi, aki így meg tudja védeni a lányát.

Anyádon semmiképpen ne akarj szóban/tettel semmiféle revansot venni, mert az önreflexiójának hiánya, és a segítségkérés (terápia) elmulasztása miatt lesz majd annyira egyedül/lesznek annyira ß@r döntései, hogy az bőven elég rá. Igaz, azt te nem fogod látni jobbára.

Sok sikert! De, ha van további változás/tanulság, kérem, írd meg ide!

Sziasztok!

Rég jelentkeztem, új fejlemények vannak. Anyám és köztem még mindig tart a háborús állapot, nem hiszem, hogy ebből valaha békülés lesz.

Folyton ideges, elkezdett nyugtatót szedni, meg vérnyomáscsökkentőt is, persze engem okol. Kövezzetek meg, de nem érdekel, hogy gyógyszert szed az idegeskedésére, magának köszönheti. Idegen számomra.

Apám beadta a válókeresetet, mondván, aki így viselkedik a lányával, olyan emberrel ő nem marad együtt. Szerencsére a ház apám különvagyonához tartozik még a házasságuk előttről, így anyámnak semmi köze hozzá.

Apám elkezdett randizgatni egy tanárnővel (nem az én sulimból), egyelőre nem mutatta be, meglátjuk a jövőt.

Nagyon fel vagyok oldódva, rég voltam ilyen megkönnyebbült.