Miért nem lehet elfogadni, hogy engem nem érdekel semmi sem és nem szeretnék tanulni?

Úgy tényleg nincs értelme tanulni, hogy egyáltalán nem érdekel. Akkor el kell menni dolgozni és amellett keresni, hogy mi érdekel, és OKJ-n elvégezni hozzá a tanulmányokat.

Valamit mondj kérlek, ami érdekel. És mi szerettél volna lenni 3 éves korodban- vagy a legkorábbi emléked szerint?

Írj egy kicsit magadról és majd ötletünk, hátha akad mégis, ami érdekel. Pl. van-e bármi hobbid? egyedül szeretsz lenni vagy emberek között? üldögélnél, beszélgetnél vagy erdőt járnál? másokkal szeretnél foglalkozni vagy magadat kifejezni? inkább arról tanulnál, mit csináltak mások vagy valami gyakorlati dolgot szeretnél?

Szerintem nincs olyan ember, akit nem érdekel semmi, vagy ha tényleg így van, akkor depressziós és mondjuk felkelni sincs kedve, meg enni se, na meg netezni se. :) Az más kérdés, ha nem szeretsz tanulni. Ezt - amint írták - szükséges rosszként kell felfogni annak érdekében, hogy később olyan munkád legyen, amit nagyobb részt szeretsz és több legyen a választék. Valamennyi arányú nemszeretem tevékenység minden tanulnivalónál meg minden munkahelyen lesz. Olyan nincs, hogy az ember csak azt csinálja mindig, amihez épp kedve van. De érdemes kis önismerettel arrafelé menni, ahol a mérleg még a jókedv irányába billen. Ha nem tanulsz, pont azt a lehetőségedet veszíted el, hogy legyen választásod, választékod és ne csak olyat dolgozz egész életedben, ami nem érdekel.

Te figyelj, én sem vagyok kifejezetten "szerelmes" a szakmába, amit tanulok, de egyébként érdekel, fejlődöm valamennyire, érzem, hogy bőven lehet jövőm ezzel a diplomával. (Villamosmérnöki kar)

... Nem én vagyok az, aki már tízévesen rádiókat, meg egyéb áramköröket gányolt, de egy alapot mégis csak ad majd az egyetem.

Jó esetben 1-2 év és végzem, most már csak a megváltozott felvétel rendszer miatt sem hagyom abba. (Van két nyelvvizsgám is, de nincs emelt érettségim)

Édesanyámnak kifejezetten hálás vagyok (ha ezt sokszor nem is tudom megfelelően kifejezni), ugyanis támogat abban, hogy ne üres kézzel, hanem egy értékes szakmával kezdhessem a nagybetűs életet.

19F

Ja igen, a #11 válaszára reagálnék...

Magasan funkcionáló autista vagyok (hálistennek nincs róla papírom), az autizmussal küzdő emberek jelentős része azért nem nyáladzó fogyatékos.

Illetve egyéb betegségekkel is lehet többnyire teljes életet élni.

Csak akarni kell.

De a kérdező nem igazán akar semmit.

"De a kérdező nem igazán akar semmit."

Azért nem akar semmit, mert mindennel el van látva, és baromi kényelmes neki az otthoni állóvíz. De tulajdonképpen nem is ő tehet róla, hanem a szülei, akik nem arra nevelték, hogy 18 éves korától majd felnőtt ember lesz már, egy felnőtt ember meg nem élősködik mások nyakán, hanem minimum beszáll a rezsibe, meg ilyen apróságok. De nyilván anyagilag nincsenek rászorulva, hogy a kérdező dolgozni menjen, úgyhogy... És ha a szülők hozzáállása nem változik, akkor akár élete végéig is ellesz otthon a kérdező. Némi "bál" még belefér cserébe azért, hogy csak lógathatja a lábát még ki tudja, meddig...