Miért olyan nehéz a nőknek elfogadni ha egy férfinek már van mástól gyereke?

Nekem az a véleményem, hogy lehet ezt a helyzetet rendesen kezelni, de tudni kell mindkettő félnek, hogy hol a határ.

Illetve, számtalanszor hallani olyan esetről, hogy pl a férfi megmondja, hogy nem akar a nővel közös gyereket, mert neki már van egy. Ilyenkor is előfordul, hogy nyilván a nőnek ez nem fog tetszeni. Hátrányban fogja magát érezni a gyerek miatt. Ebből az okból sem fog gyerekes apukával kezdeni.

De ha ezt nem nézzük, mert nem mindennapi eset, akkor csak szimpllán annyi, hogy senki sem akarja a más gyerekét etetni. Nagyon sokan nem tudják ezt elfogadni, mert egyszerűen nincs szükségük egy idegenre, nem tudják tolerálni.

Nem tudom, más nők hogy vannak vele, nálam három fő oka van a dolognak:

1. A huszas éveim elején járok, nem volt még semmilyen párkapcsolatom, de volt már, hogy gyerekes pasik próbálkoztak nálam. Egy elvált, gyerekes férfival nagyon nem egy súlycsoport vagyunk, szerintem érthető okok miatt.

2. Nekem a mai napig együtt élnek a szüleim, a közelebbi családunkban sem fordult elő válás. Zavarban érzem magam ilyen "mozaikcsaládok" körében, nem tudom, hogy hogyan kellene viselkedni apu volt feleségével meg anyu hárommal ezelőtti barátjának a gyerekével. Nem biztos, hogy be tudnék illeszkedni egy ilyen családba.

3. Nem tudnám elviselni, ha a párom állandó kapcsolatban lenne az ex feleségével. Nyilván jó a gyereknek, ha jóban vannak a szülei, nem akarok nekik rosszat és nem szeretnék senkit kisajátítani, de nekem már nagyon sok, amikor az elvált párok szinte egy párként, együtt járnak családi nyaralásra, kirándulásokra, étterembe, állandóan chatelgetnek vagy telefonálnak az ex nővel vagy pasival. Tudom, hogy nem feltétlenül van köztük semmi még így sem, de én ezt nem tudnám tolerálni.

Ez mindenkinél más.

Akinek van saját gyereke, természetes, hogy elfogadóbb.

Akinek nincs, nem az a vágya, hogy más gyerekéhez kelljen alkalmazkodni.

"pl a férfi megmondja, hogy nem akar a nővel közös gyereket, mert neki már van egy. Ilyenkor is előfordul, hogy nyilván a nőnek ez nem fog tetszeni." - van ilyen, persze, de az eltérő gyerekvállalási tervek bármely kapcsolatban feszkót okozhatnak mondjuk 18 évtől 48 éves korig, ehhez nem kell sem elváltnak, sem gyermekesnek lenni.

Ami szerintem gáz, amikor az illető nem is társat keres magának, hanem pótanyucit vagy pótapucit a gyereknek... pedig hát az általában van sajátja, nincs szüksége pótra...

Van egy ismerősöm. Lett egy párja, akinek volt egy gyereke, igaz csak hétvégi apuka volt.

A kisfiú elment az apukájához, a kedves ismerősöm pedig szó szerint nyírta a gyereket, és apukát is.

Idézek...Minek hoztad ide? Adjál neki te enni, mert én nem fogok. Na itt nem alszik...stb stb stb...

Egyszer elmesélte ezt nekem, azt hitte mellé állok de megszívta.

Kérdeztem tőle, tudtad hogy van gyereke? tudtad..Mégis bele mentél? Igen..Akkor fogadd el..

A gyerek semmiről sem tehet.

Nem mellesleg megkérdeztem tőle, ha neked lenne egy gyereked az előző kapcsolatodból,és a párod így bánna vele, neked jól esne? Hát nyilván nem, de az más...Kérdeztem miben más??

Mert ez a kisfiú csak kéthetente van itt egy hétvégére még a tiéd minden nap itt lenne...szóval?? És belátta hogy igazam van..

A másik szituba én keveredtem jó pár éve.

Lett egy pasim, tudtam hogy elvált,és hogy van 2 gyerek. Ezt el is fogadtam. Amikor úgy éreztük itt az idő bemutatott a gyerkőcöknek.

Jól fogadtak.

Én szeretem a gyerekeket, jól kijövök velük, de saját nem kell..

Lényeg a lényeg...Nem tartotta a gyerekeivel a kapcsolatot. Hétközben dolgozott, hétvégén csajozott amíg én nem jöttem.

Mondtam neki ez így nem lesz jó, ők a gyerekei, foglalkoznia kell velük.Igy került sor a bemutatásomra is.

Eleinte úgy volt hogy én mentem péntek délután a gyerkőcök jöttek szombat este, mentek vasárnap ebéd után haza.

Végül jobban ragaszkodtak hozzám mint a saját szüleikhez,így jöttek pénteken mentek hétfőn reggel, ahogy én.

Csináltam nekik mindig reggelit, ebédet, vacsit, társasoztunk, az akkor 13 éves lánnyal sokat beszélgettem.

Volt hogy ketten voltunk az apja lakásán amikor ő oda volt üzleti úton.

Volt amikor sírt a lány. Kérdeztem az apját mi baja? nem tudja, biztos hiányzik neki a cicája?? Mondom hogyne, eddig meg nem hiányzott? Elment tusolni, kérdeztem a lányt mi a baj?

És kifakadt hogy az anyja mindig veszekszik vele, hogy nem készít nekik reggelit mint én, stb stb stb...Sajnos tudtam , ismertem milyen az anyuka. Többet ért neki egy buli, egy pasi mint a gyerekei, akiket feszt a nagyira sózott.

Apuka tudta hogy nekem nem kell gyerek, de egyre többet jött azzal hogy de legyen közös.

A két gyerek közölte, amint az apjukhoz költözöm ők is oda cuccolnak.

Na kezdtem besokallni. Ne értsétek félre, de azt vettem észre többet vagyok én a két gyerekkel mint a saját szüleik.

Apuka hétköznap leszarta őket, mondván hogy dolgozik. Végül azt vettem észre hogy mindent rám hárít. El akarta hozni a gyerekeket anyukától, hogy ne kelljen gyerektartást fizetni, mert nem keveset fizetett, anyuka azt magára költötte.

Na akkor döntöttem úgy hogy köszi, de ebből a családból én nem kérek. A gyerekeket imádtam ahogy ők is engem, de az a két szülőknek nem nevezhető ember egyre rosszabb lett.

Ami jó benn, hogy mára tinik a gyerkőcök, naponta elmennek azóta is az apjukhoz, nekem már ez a tudat is elég...

Én nem zavarnék el egy pasit akinek van gyereke, pláne hogy én nem szeretnék. De egy kapcsolat csak úgy működik ha anyuka nem uszigatja a gyereket az apja párja ellen, ahogy apuka sem fikázza anyukát a gyerek füle hallatára az új párjának. Ezeket a szarságokat a gyerekek szívják meg ami rossz....

Mert általában a nőkkel maradnak a gyerekek, a férfiak hétvégi apukák. És ha valami állandó, azzal mindig számolni kell, nincs meglepi. Ha az apával él a gyerek, és új párja lesz, sokkal könnyebb elfogadni, megszokni, mert nem az van, hogy "ah, már megint jön", hanem ott van, nem megy el soha, ő egy állandó.

A másik, hogy a nőkre szakad a gyerek ellátása. Ritka az, hogy apa főz a gyerekének.

Mert segghülyék és nem is gondolják át, mivel jár, ha a párjuknak mástól van gyereke.

Én pl. tudom, hogy amíg nincs gyerekem, addig, nem tudnék gyerekes pasival együtt lenni, ezért mindig gyerek nélküli pasassal jöttem össze-mostani páromnak sincs-.

Mert vannak nehézségek.

Nálunk egy kiskamasz fia van a páromnak és egy közös csecsemő gyerekünk.

Előrebocsátom, hogy én örültem és most is örülök hogy a páromnak van gyereke, mert láttam hamar hogy jó édesapa, mert a fiú szeretettek fogadott, és összességében egy jószívű, értelmes gyerek plusz a féltestvérével nagyon szeretik egymást, a kislànyom sikongat örömében, "kocog" hozzá.

Ezek miatt ezeket a nehézségeket elviselem, de a kérdés miatt leírom:

- szégyenlős vagyok, és pl a szüléstől nagyon féltem mert pont egy kéthetes láthatás közepére voltam kiírva és féltem az újszülött hazahozásától, szoptatásától egy kiskamadz fiú jelenlétében (aztán nem akkor született

- idő: a párom váltott műszakol, csak azokon a hétvégéken van itthon, amikor a fia. Olyankor nekem több a házimunkàm, de semmi szeretetet nem kapok, olyan értelemben hogy cukin megköszönik a kaját, de együtt csinálnak programokat, esti meséznek amíg altatok, aztàn a párom kv felborul a fáradtságtól

-nyaralas hasonló, évi egyszer megyünk, de a gyerek előtt nem tudjuk szájon se puszilni egymást, nem jutok kb szóhoz, mert egymással beszélnek, miközben nekem is csak ez az egy nyaralás van

- nevelés: ő egy impulzív gyerek, ajtócsapkodás, ordítás, mindenkit félbeszakít, a buszon, a moziban hangos, de a párom szerint ez nem gond, én meg ha percenként rászólok, az se jó

- gépidő: otthon nem játszhat, ezért nàlunk folyamatosab gépezni akar, a nappalit nem tudom használni amikor itt van a babàval, a gyerekszoba közös, kb úgy érzem, bujkálunk, amikor játszik, káromkodva ordít, csapkod, és pluszban még ha az is szempont az így is kevés időben, hogy eleget játszhasson.

Ezekről nyilván nem a gyerek tehet. Ha egy olyan ember lenne, akit amúgy önmagáért nem tudnèk szeretni, akkor ezek a dolgok nehezen lennének viselhetők.

Meg a párom nem vett feleségül vsz azért hogy ne veszélyeztessem a gyerekei örökségét (ami amúgy vicc), és most elkezdett a srác is az örökségéről magyarázni (az anyai oldaléról is, meg hogy mit csinálna a házzal ha mi a párommal eltűnnénk).

És undorodom izmozni egy gyerekkel, de néha olyan rosszul esik, hogy a tányért en teszen be utána a mosogatógépbe, az én (otthonról hozott) bútoromon ül, a kajám jó stb, de ha szólok azért mert szeretnék egy kis csendet, akkor a párom megvádol, hogy túl szigorú vagyok a gyerekkel, miközben a csecsemőre többet szólok mint a nagyra.