Miért van annyi egyedülálló fiatal anya manapság?

Kb a 3. oldalig jutottam, nem olvastam tovább.

22 éves létemre menekülnék a kérdezőtől. Az nem élet, ami excel táblázatban van vezetve percről-percre. Ma még x féleképpen gondolkozom, holnap már y. Az ember nem egy robot, nem lehet kiszámítani előre az életet.

A kérdésre válaszolva: A legtöbb anya nem önszántából lesz egyedülálló, s itt lehet bármelyik nemre fogni. Az azonban szmorú, hogy az apák nagy része nem js hajlandó válás után részt venni a nevelésben, mert "itt a pénz oszt jóvan". (Itt jegyezném meg, hogy tisztelet azoknak az apáknak, akik foggal körömmel harcolnak a gyerekért, de a bíróság ezek ellenére sem nekik ítélik a gyereket. )

130-as, nem, nem mindig a férfi, de pl. az én közvetlen környezetemben csak ilyet láttam.

1. Pasi el se vette a nőt, viszont gyereket akart tőle. Közben folyamatosan csalta a barátnőmmel, aki viszont nem akart gyereket. Végül elhagyta mindkettőjüket, barátnőmre ráunt, gyerekkel kapcsolatos felelősségvállalást lepasszolta anyának.

2. Gyönyörű, intelligens, vonzó, fiatal feleség, óvodás korú gyerek. Apa minden szempontból éppen csak közepes. Viszont tök evidens, hogy otthon anya csinál mindent, nem jár sehova, apa hetente eljár szórakozni, néha foglalkozik a gyerekkel, anyagilag tök smucig. Anya munkahelyet váltott, mindjárt rárepült a legjobb pasi, akitől mindent megkap, amit apától nem, úgyhogy most válnak. Bocccs, de nem tudom a nőt hibáztatni. Abból, amiben ő élt, én is kiléptem volna.

3. Anya csinos, szőke, házias, mellette dolgozik, pontosan ugyanannyit, mint apa, aki otthon, írd és mondd, nem csinál semmit, és a gyerek előtt cselédnek szólítja anyát. Hat év után anya úgy dönt, ebből elég. Természetesen apa hőbörög, hogy ő nem ezt érdemelte. Pedig de.

És akkor a saját házasságomról nem beszéltem. Nem is akarok, de az sem rajtam csúszott el...

#132 erősen elgondolkodtam azon amit írtál, az eseteken. Az én gyerekeim is ovis korosztály. Persze most én is általánosítani fogok, de látom a másik anyukák Facebook képeit, esküvői képek. Mostanra a gyönyörű fiatal vidám nőkből túlterhelt életunt és elhanyagolt anyukák lettek. Többször hallom ahogy egymás közt említik a férjükről hogy nem számíthatok rá. sok férfi Sajnos ezt normálisnak veszi hogy elvesz egy bombázót aztán csinál belőle egy rabszolgát és panaszkodik hogy mi lett a feleségével pedig ő tette ezt vele. ezért egyáltalán nem csodálkozok rajta hogy a válások 75% t a nők kezdeményezik a gyermekek ovis vagy kisiskolás korában. egyszerűen azért mert betelik a pohár és nem akarnak többet ebben a megaláztatásban élni. Vagy vissza mennek dolgozni és találkozik valakivel aki tud hozzájuk normálisan is szólni.

ez egy nagyon nagy közhely de azt szokták mondani nézd meg egy férfi hogy bánik az anyjával És veled is úgy fog.

Kérdező, épp az a probléma, hogy még nem futottál bele kudarcba. Én igen, s ráadásul nagyon fájt, mert ott kellett hagynom egy egyetemet miatta (más tudományágban már dr. habil vagyok), pedig nekem is az eszem az egyik forrása az önértékelésemnek.

Csak egy kis alap filozófia: te a boldog gyerekkorodat annak tulajdonítod, hogy a szüleid boldog házasságban éltek, ezért ezt szeretnéd mindenáron emulálni. Azon áron is, hogy a házasság nem boldog, csak legalább a látszat legyen meg, mert ezt tartod a boldog gyerekkor zálogának. Ezt a szemléletet tovább erősíti, hogy magabiztos és elégedett vagy, s ebből logikusan közvetkezik, hogy ez a nevelési módszer nem csak boldoggá tett gyerekként, de még sikeres felnőttet is produkált.

A logika nem hibádzik, csak elbukik ott, hogy egy szempontot vizsgál csak, így generálisan már nem igaz.

Sokan itt téged egyáltalán nem gondolnak sikeresnek - pl. szociálisan. Sok ember szemében nem sokat ér, ha külsőleg és anyagilag rendben vagy, ha mindeközben nincs pezsgő baráti társaságod és párkapcsolati tapasztalatod. A lényeg igazából ott van, hogy te a saját szemedben vagy sikeres, de ha azt feltételezzük, hogy a legalapvetőbb sikere minden létformának a szaporodás, akkor kifejezetten sikertelen a te szemléleted és életed, s a logika visszavezetődik oda, hogy a szüleid példája valójában káros volt, mert "selejtes" lettél (sajnálom, nem személyeskedni szeretnék, ez csak a magyarázat része).

Egyébként én személy szerint egyet értek abban, hogy a kockázatokat csökkenteni kell - észszerű kereteken belül. Én speciel valóban több, mint 10 év után szültem (mondjuk több, mint 10 év párkapcsolat, mert mi nem barátokként indultunk, de 17 évesen kerültünk össze). Eddigre lett meg az anyagi biztonság, illetve ekkor voltunk 3 éve házasok és éltünk már több, mint 6 éve együtt. Számomra ez azért volt fontos, mert úgy gondoltam, hogy eddigre felnőttünk, tapasztaltunk eleget ahhoz, hogy tudjuk, szeretnénk-e gyereket és megbizonyosodtunk arról is, hogy mi ketten jól működünk együtt - a gyereknevelési és életvezetési elveink és szokásaink is megegyeznek, harmónikus.

Szerintem te is erre vágysz, csak valószínűleg nagyon alacsony a kockázattűrő képességed. Pedig vannak kockázatok, amik mitigálása felemészti az előnyt, ami a kockázatvállalásból adódik. Tegyük fel, 50 éves korodra születik meg a gyereked. Bármilyen jól is tartod magad karban fizikailag, mentálisan 70 felett már nem leszel olyan, mint régen. Akkor lesz a gyereked húsz, épp az élete elején, s már arra kell gondolnia, hogy segít majd ő neked.

Én azt tanácsolom összességében, hogy gondold át, mi teszi a gyerekeket boldoggá, mert nem a szüleik között létrejött házassági vagyonjogi szerződés. Az én szüleim egyébként azt csinálták, amit te szándékozol, 15 éves koromig békésen együtt éltek, akkor gondolták, hogy elég nagy vagyok ahhoz, hogy szétváljanak.

Nagyon sajnálom, hogy így döntöttek. Iszonyatos lelki teher volt sokáig, hogy egyik szülőm se élhetett boldog párkapcsolatban miattam. Mivel 15 voltam, egy városban laktunk, minden héten ingáztam, jöttem-mentem, egyikük se látott engem kevesebbet, mint pl. egy 48 órás műszakolós orvos házaspár a saját gyerekeit. S találtak is párt maguknak.

Mennyivel jobb lett volna, ha korábban találnak párt és több évig boldogok ők is.

Mert sok a felelőtlen ember, akik ész nélkül szexelnek, aztán ha becsúszik egy gyerek, akkor arra nem gondolnak, hogy családként akadályokkal is szembe kell nézniük, ráadásul hosszútávon, ami alapból kizáró ok a többségnél.

Ebbe még belevehetjük az önutálatot, hiszen sokan még saját magukat sem képesek szeretni....

A baj az hogy sokan vállalnak gyereket olyan kapcsolatban,ami nincs rendben.Sokan hiszik,hogy ez a megoldás,holott fogalmuk sincs,hogy a gyerek mekkora változás és próba egy erős kapcsolatnak is nem ám egy szarnak. De mivel manapság az egyén,mint egység elsődlegesebb,mint a család,mint egység (pl.tanulni is akarunk,karriert is akarunk,gyereket is akarunk enidot is akarunk,baratozni is akarunk) az is előfordul hogy szépen csak elmennek egymás mellett,elfejlődbek,hagynak elmúlni valamit,mert a MI helyett fontosabb lett az ÉN.

A gyerek után pedig megkevesbe tudnak kommunikálni. Aztán ha elkeserednek kilépnek a boldogtalanságból és inkább újrakezdik,mert könnyebb cserélni,mint javítani.Nem tudjuk már tisztelni egymást,mint TÁRS.Elhanyagoljuk egymást és magunkat.Es ha így alakult az anyának marad a gyerek. A pasi meg vagy segít a hétköznapokban vagy megy és keres új nőt,új családot.Na nem mintha azon majd nem kellene 5-10ev múlva dolgozni,hogy ne menjen tönkre,de ennyire előre nem gondolkodnak az emberek. Hány középkorú pasit láttam már akkora mellénnyel,hogy ő most újra szingli,milyen bátor hogy mert lépni, csak azt nem látja hogy egy középkorú 1-3gyerekutan gyerektartást fizető, magát már esetleg elhanyagolni kezdő, egyre több rigolyával rendelkező faszi kevésbé vonzó már.

Az anyukák meg sértettségből addig citaljak a bíróságra az embert (több pénzért,kevesebb lathatasért,csak úgy bosszúból),hogy az apának már keve se lesz alkudozni minden nap valamin,így inkább nem segít naponta hanem marad egy idegen bíró által meghatározott kéthetente egy hétvége,stb.

Beszéljünk! Kérjünk! Szavak nélkül egyik fél sem tudja mit akar a másik,nem evidens egyiknek ami a másiknak igen.