Új gyerek miatt kirakni/elajándékozni a már meglévő gyerek állatait?
Új gyerek születik a családba, és a "régi" gyerek kutyáját és macskáját szeretnék lepasszolni a szülők, mert azt mondták, hogy nem fognak hazahozni egy kisbabát állatok közé. Szerintetek ilyenkor mit lehet tenni? Elköltözésre nincs lehetőségem, arra meg végképp nem, hogy az állataim kizárják az udvarra (főleg a macskát, mikor egész életében szobamacska volt). Nem tudom mit tegyek, nem lehet őket meggyőzni sehogy már hetek óta, az állataimat meg imádom, velük nőttem fel szinte, összetörnék teljesen, ha elszakítanák őket tőlem. A szüleim szerint csak állatok, majd veszek magamnak újakat, ha egyszer elköltözök.
Nagyon bánt a dolog, tényleg nem tudom már mit tegyek. Vagy kihez forduljak, rokonok közül senki nem tudott eddig segíteni.
Teljesen egyetértek a két előttem szólóval. :)
Nem azon van itt a hangsúly, hogy szegény kutyát most el akarják ajándékozni, még ha a kérdező eredetileg emiatt írta ki a kérdést. Valójában az itt a lényeg, ami már egy sokkal összetettebb dolog, hogy milyen jellemvonásokkal rendelkezik az a szülő, aki megveszi a gyerekének a kiskutyát, megtanítja, hogy a háziállatainkat gondozni kell, a gyerek is ezt látja a szülőtől, majd amikor kiderül, hogy érkezik az újabb gyerek, a szülő azonnal megválik az állattól. Így a gyerek a lehető legrosszabb példát fogja látni. Gond lenne a kutyával? Összesározná a baba holmijait? Mindenhol ott lenne a szőre? Akkor dobjuk el magunktól, ajándékozzuk el! Ahelyett, hogy a szülő gondolkodna kicsit, és bizonyos következetes (!) változtatásokkal a kutyát is átnevelhetné kinti házörzővé. Nem nagy ördöngősség, nekünk volt utcáról befogadott, korábban valószínűleg szobakutyánk, aki néhány hét alatt hozzászokott az új rendszerhez, hogy nem sétálhat be a nyitott teraszajtón, hanem neki kint a helye.
A valódi probléma itt az, hogy egy fiatal gyerek azt látja a szüleitől, hogy ha valamivel gond van, valamivel foglalkozni kell, akkor mehet is egyenesen a kukába. Kedves Kérdező, én ezt hoznám fel érvként a szüleid előtt. Tisztelettel persze, de elmondhatod nekik, hogy téged nem erre neveltek, te azért kaptál háziállatot ilyen fiatalon, hogy gondoskodj róla, és szerinted megoldható, hogy a kutya kint maradjon, akár a teraszra se jöjjön fel (reteszes ajtó a lépcsőre), így a kistestvérednek sem származna semmi baja abból, hogy egy kutya él a közvetlen környezetében.
Oké, hogy a kutya csak egy állat (én sem pártolom a nagy nyali-fali, együttalvós gazdákat), de a gyerek lelki világa, érzelmei, tapasztalatai az állattartásról már jóval lényegesebbek.
Tök mindegy hány éves. A lelki seb az lelki seb. És attól még a szülőnek a gyereke marad.
Én például 30 vagyok, de ha még anyáméknál lévő háziállatomat ki akarná valamelyik szülő dobni akkor leshetnék mikor látnak újra. Soha többé. Felőlem éhen is dögölhetnének öreg korukban.
Mondjuk mert nem minden állat bírja a költözést, főleg ha ott már leélt egy fél életet. Pl 15 evesen kapsz egy kutyát, vagy egy macskát azt később nem szívesen költözteted el.
Normális helyeken egyébként a szülőkhöz is hozzá nőnek az állatok, és sosem ártanának neki. Az én családom nem olyan undorító pszichopata, mint aki képes a kérdező szüleivel egyetérteni.
Az a macska, amelyik egész életében bent volt, az nem tud kint meglenni. Egy kutyát még ki lehet szoktatni, de macsekot nem.
És tudod erre az előtt kellett volna gondolni, mielőtt szobamacskát neveltek belőle.
Így nem a második babáról mond le (bár nem értem, nekem is benti állataim vannak, mégsem mondtam le a gyerekről), hanem a nagyobb gyereke bizalmáról és a normális testvéri kapcsolatról.
Reméljük legalább az anyuka boldog lesz ebben a történetben.
Biztos megéri. Az eredmény ugyanaz, marad 1 gyereke, de ha azzal is eljátszik valami hasonlót, akkor az se.
"Ne zavarjon, hogy egy szóval nem írtam, hogy egyet értek velük. Csupán megértem őket." - ja, hát megérteni mindenkit meg lehet, akár egy sorozatgyilkost is... de tudod mit, értse meg az efféle szociopatákat az agyfürkész, mert neki ez a munkája, őt ezért fizetik.
Az meg tényleg szédületes, hogy milyen szinten le tudod nézni és kezelni a fiatalokat...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!