Keresztapám mindent kérdezés nélkül megvesz nekem, ezért nem igazán tudok érvényesülni az életben. Hogyan "állítsam le"?
Figyelt kérdés
Na szóval a következő a helyzet. Van egy dúsgazdag keresztapám, akinek én vagyok a kicsi fiacskája, mivel nincs gyermeke, de még felesége sem. Rajtam éli ki apai "vágyait". Nemrég lettem 18 éves, de egyszerűen nem bírok saját magam érvényesülni, mert mindent szó szerint a seggem alá tol. Most hogy elballagtam a középiskolából, egy 9 milliós Mazda 6-ot kaptam, csak egy kis ajándék az élethez.. Majdnem elsüllyedtem szégyenemben, a többi ballagó órát, telefont, meg ilyesmiket kapott, nekem ott állt az iskola előtt egy szalaggal átkötött prémiumautó. Kicsit sem égett a pofám. Ugye egy ilyet nem szabad visszautasítani, pedig simán visszaadtam volna a kulcsokat. Amúgy egy kis dobozkában voltak, én és a szüleim is azt hittük, hogy egy jó órát kapok, mivel arra már tényleg régóta vágyok. Haha, teljesült, a kesztyűtartóban várt egy Tissot óra, amit fél és egy milla között lőnék be. És sajnos nem csak ezek voltak. Nemrég csak úgy kaptam egy MacBook Pro-t, jól fog jönni alapon. A legdurvább húzása az volt, amikor a Corvin-negyedben egy lakást akart nekem vásárolni, arról szerencsére sikerült lebeszélni. Most az a legújabb téma, hogy akkor néz egyet nekem a Körúton, és annak akkor kifizeti a 80%-át, ha már nem hagyjuk, hogy megvegye. De ez már 10 éve tart, azóta halmoz el kisebb-nagyobb ajándékokkal. Az a lényeg, hogy egyszerűen nem bírok érvényesülni az életben, ha mindent megad. Szüleimmel egy kicsivel jobban élünk a középosztálynál, ők is mindent megadnak, persze nem ilyen volumenben, de nem panaszkodhatok. És sajnos már azt érzem hogy a szüleim is szomorúak, mert ők ennyi mindent nem tudnak nekem biztosítani. Lassan olyan érzésem támad, hogy a keresztapám úgy viselkedik, mintha kilóra meg akarna venni. Pl. apukámmal már nézegettük a használt autókat, hogy milyen jó buli lesz egyet közösen felújítani, és aztán lenne egy jó kocsim. De nem, mert kaptam egyet 9 millióért.. Inkább BKV-zok sokszor. Persze, tudom, egy hihetetlen szerencsés helyzetben vagyok, és inkább örülnék mint panaszkodnék, de egyszer szeretnék önállósulni, ami így nem fog menni. Sőt, már zavaró ez a sok ajándék. Ráadásul a nagy részét csak úgy, hasraütésre kaptam, semmilyen ünnep alkalmából. Már szeretném leállítani, mert idegesítő ez a sok dolog, de nem érti meg, hogy ez nekem már nem jó.:( Megbántani pedig nem szeretném, mert szép szóval már nem igen lehet hatni rá. Kérlek segítsetek, mit mondjak neki?2013. júl. 3. 13:15
11/75 anonim válasza:
Szerintem az ajándékait tedd félre és kezdj el dolgozni, vagy valamit. Az ajándékok meg ottmaradnak biztosításként, ha nagyon megszorulnál. Igaz, így nincs annyira motiváció, de ezzel nem tudsz mit tenni.
12/75 A kérdező kommentje:
Dolgozom már 15 éves korom óta, most éppen Siófokon. Ma este megyek, és péntek du. jövök. Mondjuk erre egy nagyon jó cucc az új autóm, mégsem kell vonatozni. Ballagásom óta nem is nagyon volt használva, még 70km sincs benne..
2013. júl. 3. 14:15
13/75 anonim válasza:
Én nem igazán tudom átérezni a problémád. Csak rajtad áll, hogy milyen ember lesz belőled...
14/75 anonim válasza:
En csak annyit tennek meg hozza, h fogadd el amit kapsz, bar ezt jo lenne vhogy finoman a tudtara adni h ha adni akar akk ink a bankszamladat gyarapitsa, az nem annyira szembe tuno a sok irigy szemeben (mint pl egy auto), foleg ha nem feltunoen koltekezel:) Ja, dolgozz tovabb szorgosan, legalabb addig is onallo vagy:)
Tudod senki nem tudhatja mit hoz a holnap, de ha ne adj`isten, rosszabbra fordulnak a dolgok, neked lesz mihez nyulni:)
15/75 anonim válasza:
..ezt mindenfele irigyseg nelkul mondom, bar nekem is lenne egy ilyen keresztapam, akk nem jelentene gondot a csekkek kifizetese:S
16/75 anonim válasza:
Hát, sokakkal egyetemben engem is boldoggá tenne egy ilyen keresztapa. Így a fizetésem nagy részét félretehetném, s később segíthetnék a szüleimnek, vagy a leendő gyerekeimnek, s nem kéne azon agyalnom, miből fizetem ki nekik a sulit, meg ilyenek, ha fizetős szakra akarnak menni. Szóval attól, hogy van egy fain autód, és ne adj isten, kapsz egy lakást (szívesen elfogadnám helyetted), még kidolgozhatod a beledet, senki sem gátol meg benne.
17/75 A kérdező kommentje:
Félre ne értsetek, én is örülök egy ilyen keresztapának! De sokszor már kellemetlen, hogy én bármit megkaphatok, míg mások ezért keményen dolgoznak. Dolgoztam önkéntesként hajléktalanszállón, és eléggé magamba fordultam, hogy nekik nincs semmijük, én meg akaratlanul is megkaphatok bármit. Azért a lakás már egy elég nagy érték, nem tudom hogy el merjem-e fogadni. A szüleim azt mondják, hogy ez az én döntésem. De már a kocsin is kiakadtam, hát még egy Körúti lakáson.. Ha vesz is egy autót keresztapám, nekem elég lett volna egy max. 3-4 milliós. Sajnos én ilyen vagyok, szeretek megdolgozni azért ami az enyém (ajándékokon kívül szinte minden cuccomra én keresem meg a pénzt 14 éves korom óta) és egyszerűen kényelmetlen azt használni amiért nem én dolgoztam. Hogy mondjam meg neki hogy ha már annyira szeretne rám költeni, akkor inkább egy számlára fizessen be X összeget? Amúgy abban se értsetek félre, hogy a pénzéért szeretem! Nagyon jófej, csak ezekkel az ajándékaival már az őrületbe kerget.
2013. júl. 3. 15:17
18/75 anonim válasza:
Azért értitek, még feljebb azt írja, hogy az apjával nézegették a használt autókat, hogy majd együtt felújítják. Most meg azt írja, neki a 3-4 milliós autó is elég! Na, most akkor felújítandó vagy új kell?
Egyébként ha azt írod, családi házat akar venni neked, azt többen irigyelnék, mint a Körúti lakást!
19/75 anonim válasza:
Szerintem csak szimplán örülj neki, és mellette dolgozz lelkiismeretesen és kész. Én biztos elfogadnék egy lakást is, momentán óriási segítség lenne a szüleim részéről, de sajnos ők nem állnak ilyen jól.
20/75 A kérdező kommentje:
"Ha vesz is egy autót keresztapám, nekem elég lett volna egy max. 3-4 milliós" Ezt én úgy értettem, hogy ha már azért is venni akar nekem, akkor elég lett volna ilyen árkategóriában. Mert ő használtat biztos nem vesz. Amúgy meg nem azért írtam a kérdést hogy irigykedjetek, mert nem ilyen vagyok.. Csupán segítséget szeretnék kérni, hogy ezt hogyan mondjam el neki, hogy nincs szükségem több ajándékra, lehetőleg sértődés nélkül..
2013. júl. 3. 15:46
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!