5 év után derül ki, hogy az egész család berágott, mit kellene tenni?
A férjemmel 5 éve házasodtunk össze. Igazából gyors döntés volt, rá 3 napra született meg a babánk is. Úgy csináltuk, hogy az esküvőnkön csak mi voltunk és a tanúk és terveztük, hogy akkor következő nyáron lesz rendes lagzis esküvőnk. Csak akkor jött a kovidos időszak, így nem lett belőle semmi. Az erre félretett pénzt inkább a lakás vásárlásba tettük.
Pár hete egy régebben látott rokonnál voltunk vendégségbe aki elmesélte, hogy a férjem egész családja igazából haragszik (legfőképpen rám) mert senkit nem hívtunk el az esküvőnkre.
Igazából soha senki nem mondta se akkor se azóta, hogy bárkit is zavarna ez. A férjem nővére mondta egyszer, hogy örült volna ha ott lehet az öccse esküvőjén.
Viszont ez most eléggé hidegzuhanyként ért, hogy ezért engem hibáztatnak a leginkább.
Kicsit oda kell szólni ilyenkor, hogy ha 5 évig nem zavarta őket annyira, hogy szóvá tegyék, akkor most már nem kell szólni róla egy szót se.
Egyébként nyilván nem kell csinálnotok vele semmit, teljesen rendben van, ahogy intéztétek a helyzetet. Konkrétan elég gané dolog ezt így szóvá tenni, főleg, hogy még téged tesznek felelőssé, mintha a férjed nem egy önálló tudattal bíró emberi lény lenne, akinek van beleszólása. Szomorkodhatnak, hogy ott akartak volna lenni, de őszintén, nem egy nagy buli egy aláírást végignézni. Szóval ez kicsit úgy hangzik, hogy "ettem volna egy jó kis ingyen töltött káposztát meg pörköltet, haragszom, hogy nem volt rá lehetőség".
Próbáld meg elengedni, kérdező, a család viselkedése gáz, nem az, ahogy ti intéztétek a dolgot.
Kérdező, szinte biztosra veszem, hogy a szüleitek és testvéreitek réges rég mondták, de legalábbis éreztették volna, ha olyan nagyon meg lettek volna sértődve.
Essen már le a tantusz, hogy te egy sz...keverő rokonnal beszéltél, és amilyen mafla vagy, be is vetted a dumáját.
Nagyon helyesen írta valaki, hogy ebből csak annyi következik, hogy ő (!) haragszik rád, semmi egyéb.
Mit kellene tenni? Semmit. Élni tovább, mint eddig, szeretni mindkettőtök szüleit és testvéreit. Egyedül ezt a sz...kavarót kéne elkerülni a jövőben.
Ti így döntöttetek, covid is volt, másra kellett a pénz.
Elnézést, hogy nem volt alkalmas megvendégelni a családot. És szerintem is, leginkább azt, aki beléd állt ezzel. Nem tartom valószínűnek, hogy mindenki meg van ezen sértve. Amúgy meg legyenek. Ez a ti privát dolgotok és saját döntésetek, hogy így intéztétek.
Vannak olyan típusú emberek, akik azt élvezik, ha A-nak elmondhatják, hogy egy harmadik személy, B mennyire meg van sértődve A-ra, vagy mennyire utálja őt, vagy mindennek elmondja.
Lényegében talán kárörvendőnek hívnám, ha lenne egy csöpp empátia benne, nem mondaná el.
Ezek a sztorik sokszor nem is igazak, vagy jelentősen ki vannak színezve.
De fő, hogy akinek mondja, rosszul érezze magát, ez élteti a kárörvendőt.
Szrkeverő, ez a megfelelő szó!
Az első negatív mondata felénél le kell állítani, és elhagyni a helyiséget
Még mindig vannak emberek, akik azt gondolják, van beleszólásuk más esküvőjébe.
Nem, nem jogos a sérelmük.
Az esküvő még mindig a két emberről szól, és nem a rokonokról.
Szerintem ez a ti dolgotok, főleg, ha anyagilag ti álltátok volna az egészet. Ha annyira akarnak lakodalmat fizessék ki. Helyesen döntöttetek amikor inkàbb házra költöttétek.
A párommal mi 30 éve élünk együtt. A szüleink nem tudtak volna lagzit rendezni, mi pedig nem akartunk költeni rá. Az idén fogunk összeházasodni két tanúval.
Valamiért mindig kell orrolni, szard le!
Es erdekes te vagy a főhibás nem a kisfiú, akit elcsábítottál miközben játszott a kis farkával a homokban!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!