Kismama vagyok és nehéz helyzetben?
Kismama vagyok és elég sok mindenkitől kaptunk már dolgokat. Anyósomérktól is, egy két barát.. unokatesómtól millió dolgot, de a tulajdon két testvérem és anyám se apám nem adott még eddig semmit és úgy néz ki nem is fognak mert hogy minden megvan.
Nem arról van szó hogy nekem vegyenek bármi extrát. De egy darab kis ruhát vagy apróság jól esne..
Az elején azt mondták majd később, most meg hogy már minek mert mindenki adott valamit.. hát igen szépen megvárták. Közölte anyám hogy ne vegyek én semmit mert ő akar. Na azóta is.. pedig lassan már szülni fogok.
Pár száz forintos dolog is jó, nagyon rosszul esik. Nekem igazából a gesztus hiányzik. Meg sem kérdezték hogy mire lenne szükség még.. valahogy fura érzésem van velük kapcsolatban mintha nem is érdekelné őket közben azt mondják de... De a tetteik mást mondanak.
"Ez rejtett tarhálás akar lenni?"
Nem, nyílt tarhálás.
Figyelj. Magadnak szülsz nem a rokonságnak.
Ha nem tudsz beki mindent megvenni, akkor nem kellene kopasz seggre..
Senkinek nem kötelező ajándékozni.
Ultra gáz, hogy tartod a markodat..
1. Nem, nem vagy nehéz helyzetben. Nehéz helyzetben akkor lennél, ha épp most kerültél volna utcára, nulla jövedelmed lenne, és a híd alatt szülnél.
2. Igen, normális körülmények között az ember családtagjai legalább gesztusok szintjén segítik egymást, de én úgy sejtem, a problémák nem most kezdődtek.
35#
Hidd el mindenki értiiii...
Te viszont nem érted..
Ez egy gesztus, ami nem várható el..
Úgy gondolom a kérdező magának szül. Képes eltartani a gyermekét, ha nem, nem kell kopasz seggre vállalni, aztán kuncsorogni meg markot tartani..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!