Tényleg kötelességem lenne megbocsátanom a nagynénémnek több év után, csak mert rokon?
Persze, egyszerűbb odébbállni, mint erőfeszítéseket tenni a családi kapcsolatok megjavításáért.
Ma még csak egy nagynéni, holnap egy anya vagy férj megy a levesbe. Végül esetleg a gyerek is, ha idegesít vagy csak csúnyán néz.
Eldobható világban élünk. Mindent eldobunk, semmit sem javítunk meg, majd veszünk újat.
Eldobhatók lettek az emberek is.
"Nem tetszik valaki? SKIPPELD!" (Aki nem tudná, ez egy reklámszöveg.)
Tökéletesen kifejezi korunkat.
Egyszer majd a kérdezőt is skippelik...
Mondanivalóm szempontjából lényegtelen a nemed.
Amúgy vázáktól ne kérj bocsánatot, nem fogod tőlük megkapni.
Az emberek azonban, gondolkodó lények lévén (már, akiről ez elmondható) meg tudják beszélni egymással a dolgaikat, és egy őszinte problémafeltáró diskurzus után még az is lehet, hogy jobb lesz a kapcsolatuk, mint valaha volt.
Na persze, mert te is olyankor tudod nyugodtan megbeszélni a dolgaidat amikor éppen nem látsz a dühtől.
Mondjuk, most már kíváncsi vagyok, ugyan mit mondhattál a nagynénédnek, amiért ő megharagudott rád, de ami valójában neked olyan fontos, hogy emiatt már három éve nem vagy hajlandó beszélni vele.
Ahhoz, ugyanis hogy évekig nem beszéljünk valakivel, sőt, egy életre eltávolodjunk tőle, már hatalmas bűn szükségeltetik, egyszerű csúnyánbeszélés nem elég hozzá. El sem tudom képzelni, mit bírt elkövetni a nagynéni, aminek szerinted ez az arányos büntetése.
Főleg, hogy te kezdted. Rendkívül gyerekesen viselkedsz, és ez azért nagy baj, mert már felnőttként kellene gondolkodnod és élned.
Hány éves vagy?
27 évesen a férfiak még elég éretlenek. Inkább csak fiúk. Vannak kivételek, de te nem tartozol közéjük.
Ezt nem bántásból írom, egyszerű tapasztalat, nem is csak az enyém. De a legtöbbüknek előbb-utóbb benő a feje lágya. Úgy 35 fölött.
Az okot nem közölted a válaszaidban. De, ahogy már írtam: ilyen szintű haragszomrádhoz nagyon komoly ok kell. Már-már BTK szintű.
Önmagadon kívül pedig légy tekintettel a családodra is, akiknek egészen biztosan nagyon kellemetlen a dolog. Különösen anyukádnak, de ahogy ezt is írtam, az egész családot mérgezi a viselkedésed. Hülye vagy, ha azt hiszed, rajtad és nagynénéden kivül mindenki függetleníteni tudja magát tőle. Az igazságtalan önzéseddel mindenkit egy bántó, kellemetlen, zavaró helyzetbe kényszerítesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!