Tényleg igazságtalanul csak a “jó részt” vesszük ki a dologból, és így inkább azt se tegyük?
Bocsánat ha hülye a kérdés, jobban nem tudtam megfogalmazni.
Nagy családi katyvasz, szereplők férjem, anyós, após, sógornőm, sógorom, unokahúgom, szóval sokan..:)
Férjem testvére, sógornőm oldaláról (technikailag) nagynéni lettem, férjem ugye nagybácsi, 4 éves az unokahúgunk. Mikor sógornő bejelentette a terhességet, ment egy kis matekozás, ki mit tud majd beletenni a közösbe így hogy baba van. Apósom állandó éjszakás, így ő pl nem nagyon tud segíteni felügyeletben, míg anyósom közel lakik hozzájuk és aránylag rugalmas is a munkaideje, így könnyebben tud hozni-vinni ha kell. Mi valóban nem vagyunk túlságosan hasznosak ilyen értelemben, igyekszünk sokat látogatni, vinni ajándékot a kicsinek, a szülőknek, akár télikabátot, kis hótaposót, babakocsit szívesen vettünk.
A helyzet az, hogy nekünk nincs gyerekünk és nem is lesz. Nem igazán tudunk mit kezdeni egy gyerekkel, főleg hosszabb távon, és a lakásunk sem alkalmas rá, hogy gyerek legyen benne (éles dolgok, sarkos bútorok, törékeny dolgok, konnektorok, ilyenek). Mondtam, hogy ha nagyobb lesz a kislány, szívesen viszem majd mindenfelé, állatkertbe, strandra, akárhová, de a nagyobb alatt legalább 10 évre gondoltam volna. Férjem ennyit sem, ha én bevállalom ő is ott van éppen, elvan, de ő nem fog aktívan pesztrálgatni ezt megmondta.
Jött a jó idő, sógornőéknek dolguk volt, anyósnak is, valaki kellett sos egy bő órára vigyázni a gyerekre. Pont ráértem, gondoltam oké próbáljuk meg, megpróbálom életben tartani valahogy..:) Jól sikerült a történet, az utca végi játszótérre mentünk le, s bár szénné égett az összes idegszálam, a leányka jól érezte magát, s valahol végülis én is. Sógornő hívott, hogy végeztek, mondtam, hogy elvagyunk, ha gondolja maradunk. Rám bízta. Valami elpattant a leányzónak nem sokra rá, istentelen hiszti volt, az addig értelmesen játszó gyermeknek semmi se volt jó, ordítás, elvették valamijét, földre feküdt, hisztizett. Jobb ötlet híján végül konkrétan felvettem, vállamon a táska, kezemben a vergődő gyermek, így vonuljunk végig az utcán haza. Nem kevés stresszben/pánikban voltam a végére, azt hittem, baj van, de mint kiderült “csak hiszti”.
Napokkal később aztán a vasárnapi családi ebédnél kibukott, hogy milyen aljas és számító vagyok, mert amikor a gyerek aranyosan elvan, akkor bezzeg “játszom a fejem” a parkban, bezzeg ha hisztizik egyből passzolom az anyjának, és ha csak annyit tudok a dologba beletenni, hogy játszok vele 1-2 órát amíg aranyos akkor inkább annyit se töltsek a gyermekkel mert ennek így nincs értelme. Férjem szerint ez is pont annyival több, mint amit tudunk / akarunk / kötelesek vagyunk beletenni, magának szülte, legközelebb majd hív szittert de akkor az ajándékokat se fogadja el, mert részünkről ez volt az “áldozat” része a dolognak.
Csúnya veszekedés lett, sógor nyilván a feleségének adott igazat, férjem szerintem nem is engem védett hanem a testvérébe állt bele nem kicsit, a szüleik szerint nyilván én látom rosszul, és különben is milyen nő az ilyen.
Szóval a hangulat puskaporos, jelenleg “el vagyunk tiltva” a kislánytól, de hamarosan születésnapja, ez így nem mehet a végtelenségig.
Tényleg inkább ne is legyünk az élete része, ha nem tudunk komolyabb áldozatot hozni, és csak a “jó része” érdekel? Nagyon emészt a dolog, nálunk mikor gyerek voltam sose voltak ilyen elvárások, ha valaki jött, örültem, ha nem, nem, így ez nekem új, és teljesen tanácstalan is vagyok
válasza:A lány szimplán nyűgös volt, jól tetted, hogy hazavitted.
Az a baj ezzel a dologgal, hogy ha nagyobb lesz, akkor konkrétan ellenetek fogják nevelni, hogy milyen szar emberek vagytok, kerüljön el, ahol csak tud. Szóval itt jó megoldás nincs, csak az, ha tövig benyaltok nekik.
Egyébként a férjednek teljesen igaza van a dologban; az ember alapvetően szívesen segít, akár erőn felül is, de ha elkezdik fikázni, akkor ottrohadjonmeg.
válasza:Mikor ott jártam a sztoriban hogy nem akarod a lakásotokba vinni abszolút azt gondoltam hogy tuti te vagy az aki túlreagálod a dolgokat.
Ám így hogy elolvastam egyértelműen neked adok igazat. Teljesen természetes dolog hogy a gyerek az anyjánál nyugszik meg a legjobban, érthető hogy 0 gyerektapasztalattal hazavitted.
Én az ilyen értelmetlen hisztire mindig kedvességgel reagálok és be is szokott jönni. Kérj bocsánatot a múltkori miatt, meg ha nem is a te hibád. Ezek után pedig legyél szuper kedves
válasza:Ha nem troll kérdés (mert annyi ilyen egy kaptafára íródott van) ....
Sógornőd elmeroggyant.
Teljesen világosan megmondtad a telefonban: még tudtok maradni, mert jól elvan a kisgyerek. Utána már nem volt jól el, hát hazamentetek. Mégis mi a tökömet kellett volna csinálnod? Nézni egy órán át, ahogy ordít?
Nagyon helyesen mondta férjed, hogy
"ez is pont annyival több, mint amit tudunk / akarunk / kötelesek vagyunk beletenni, magának szülte, legközelebb majd hív szittert de akkor az ajándékokat se fogadja el"
Én nem mennék a helyetekben a kislány születésnapjára. De a sógornő és a testvér születés- és névnapjára sem. Soha többé. Ilyen mérgező emberektől a maximális távolságot kell tartani, ez a véleményem. De az anyósod se százas, ha nem lát át egy ilyen egyértelmű helyzetet. Úgyhogy velük se kéne erőltetni a találkozásokat.
Mondjuk én már azon fönnakadtam, hogy jön egy kisbaba és az egész rokonságnak házi feladat, hogy ki, mikor, miben tud segíteni. Hát az ilyen szülők vettek volna egy játékbabát maguknak! Azt félre lehet tenni, ha nincs kedvük játszani vele. További előnye, hogy hisztizni sem szokott.
válasza:Nem igazán értem... anyukám egyedül nevelt, óvoda és ő oldották meg a felügyeletemet...
Jóban voltunk a többi, házbeli óvodástársammal, néha szomszédoltam náluk...
válasza: válasza:Én megkérdeztem volna hogy kinek szülte azt a gyereket?
Úgy könnyű ha valaki ugrik rögtön mikor elfüttyenti magát.
válasza:"Tényleg inkább ne is legyünk az élete része"
Jaj, dehogynem! Nem kell ilyen tragikusan felfogni. Most lesz egy kis mosolyszünet, ha egyelőre nem akarjátok tovább feszíteni a húrt, de aztán majd megint normalizálódik a dolog legalább annyira, hogy megint kedved legyen majd vigyázni rá pár órácskát, aztán az ilyenek kapcsán a gyerek is egyre jobban megismer, és alig várja majd, hogy megint találkozhassatok. :)
Nálunk is iszonyat hülyén indult az egész, da aztán mire ötéves lett, a gyerekkel már teljesen rendben voltam (előtte még kb. idegen voltam neki, mert alig látott), most, 9 éves kora körül meg már egésznapos bandázások vannak, ittalvással - miközben az anyját továbbra se bírom... :)
válasza:"hamarosan születésnapja"
Adj időt mindenkinek. Ha hívnak majd és lesz is kedvetek, akkor menjetek el hozzájuk felköszönteni a gyerkőcöt, ha nem lesz még kedvetek, akkor ne erőltessétek magatokra a helyzetet, hanem mondjátok, hogy nem értek rá és kész. Az is lehet, hogy nem is fognak hívni - akkor ne nyomuljatok, mert akkor még ők nem állnak készen a folytatásra. Mindenesetre ne úgy fogjátok fel, hogy most(anában) kell eldönteni, hogy mi lesz majd egész életetekben.
válasza: válasza:Nem bennetek van a hiba.
A férjed szülei mit szólnak az egészhez? Én hanyagolnám ezt a kapcsolatot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!