Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » A sógornőm nem engedi, hogy...

A sógornőm nem engedi, hogy lássam az unokahúgomat. Ti mit tennétek?

Figyelt kérdés
Tudom, hogy megteheti, de szerintem a testvéremnek is lenne ebbe beleszólása, de a nő nem hagyja. Évek óta rossz köztünk a kapcsolat, a csaj végleg besértődött amikor az esküvőnkre a tesóm exmenyasszonyát kértük fel fotósnak. Ő az egyetlen fotós ismerősünk, ráadásul kedvező áron vállalta, nem gondoltam, hogy ilyen gyerekesen áll majd hozzá a sógornőm. Azt hiszi körülötte forog a világ és még az esküvőmön is őt akartam bántani, közben ő bántott meg azzal, hogy nem jöttek el, plusz ellenünk hergelte a nagymamámat és már ő sem beszél velem. Akármennyire is utálom őt, a testvéremet nagyon szeretem és hiányzik, inkább elfogadnám a feleségét, csak ne legyen ez, hogy nem beszélünk. Decemberben született meg az unokahúgom és még csak képeket láttam róla, ami nagyon rosszul esik. Anyukámmal beszélgettem róla, de azt mondja esélytelen, hogy a sógornőm megengedje, hogy lássam, annyira utál a nő, hogy anyukám szóba se hozhat előtte, mert képes rászólni. Egyszer szembe mentünk egymással az utcán és inkább látványosan átment a túloldalba, minthogy köszönjön, szóval szószerint nagyon rossz a kapcsolat.Bánt, hogy a testvérem nem áll ki mellettem, nem csak én ártottam a feleségének, ő is sokszor megbántott engem. Viszont én mindent nagyon bánok (kivéve a fotós dolgot, mert abban pont nem volt rosszindulat), amit tettem és bocsánatot is kérnék tőlük, de azt nem akarom, hogy se a kislányt, se a testvéremet ne láthassam többet. Régen a sógornőmet is úgy szerettem, mint a testvéremet, aztán sajnos így elmérgesedett a viszony. Ti a helyemben milyen lépéseket tennétek?
2022. jan. 27. 11:56
1 2 3 4 5 6 7 8
 61/71 anonim ***** válasza:
49%

Meg anyukád se kellene hogy hagyja magát. Persze majd más mondja

meg hogy beszélhetek e a lányomról.

2022. jan. 27. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/71 anonim ***** válasza:
89%

Értsd már meg, kérdező, hogy a tesód egy felnőtt ember, önálló akarattal.


Mondom, nekem is ezt adta elő a sógornőm, hogy miattam nincs vele jóban a férjem, pedig valójában a férjemnek lett már elege belőle, bármilyen jóban is voltak régen. Megunta a sz*rkeverését.

2022. jan. 27. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/71 anonim ***** válasza:
50%
Minél többet írsz, annál biztosabb, hogy anyád a hunyó. Valamiért jobban szereti a testvéredet, mint téged. Minden egyes tette erre utal. Sajnálom! Ugyanis egy anya szeretetét nem lehet kierőltetni, bárhogyan is erőlködsz, csak rosszabb lesz!
2022. jan. 27. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/71 anonim ***** válasza:
78%

Ezt nem is tudom hogy gondolta anyud. Vagy egyformán kap mindkét gyerekem, vagy egyik se.

Aztán megfejeli azzal, hogy téged is odaköltöztet.

Ez valóban nem volt egy szerencsés lépés, de a sógornőd az utolsó, akinek joga van puffogni amiatt, hogy anyád kit költöztet a saját lakásába, amiben ő ingyen lakik.

2022. jan. 27. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/71 anonim ***** válasza:
93%
Ezt el kell engedni.
2022. jan. 27. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/71 anonim ***** válasza:
73%
Azért szerintem két ember könnyebben kifizet egy albérletet, mint egy. Valóban igazságtalan volt, kellett volna akkor neked is segíteni. Ha nem is a lakással, akkor az anyagiakban. Ott eltört. Ugyanúgy utáljátok egymást. Ugyanúgy utálod te is őt, mint ő téged. Nem akar visszaengedni az életébe, mert megvan már a sajátja. Engem is a hideg rázna, ha olyan fogdosná a gyerekemet, akit ki nem állatok. Most ő van fölényben, így jártál, erre csak ezt lehet mondnai. Ha tényleg nem akartál volna te sem balhét generálni, akkor ilyen sógornő mellett eszedbe se jutott volna azt a csajt hívni. De mivel megtetted, ő is lépett. Nyilván a bátyádnak a felesége, vagy barátnője meg a közös gyerekük a fontosabb. Megérdemlitek ti egymást. Igazából téged is az zavar, hogy szerinted jogod van a gyerekéhez, de ő ebben is simán az arcodba tud nevetni, hogy hát nem. Engedd el. Nem lesz már jó kaocsolatod velük. A gyerek meg nem fog ismerni, sajnálom. Vastagon vagytok ti ebben mind. Egyikőtöket sem tudom sajnálni.
2022. jan. 28. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/71 anonim ***** válasza:
93%

“ Engem is a hideg rázna, ha olyan fogdosná a gyerekemet, akit ki nem állatok.”


Ehhez meg annyit írnék, hogy ha át is mennél, ne számíts önfeledt babázásra. Lehet nem is foghatnád a kezedbe, vagy ha igen, mindenre megjegyzest meg pofavágást kapnál. Ezt ne igy, ne úgy stb stb.

2022. jan. 28. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/71 anonim ***** válasza:
86%

Szerintem meg egyáltalán nem utál a bátyád csak haragszik. Két tűz közé került ami alapból szar helyzet, és az esküvő történettel betelt a pohár. Ennek jelzés értéke is volt. Azzal higy meghívtad az exét azt jelezted hogy semennyire nem tiszteld, nem fogadod el a tesód választottják. Azért gondolom hogy nem utál mert írtad higy egyébként szokott érdeklődni az anyukájádtól a hogyléted felől, csak személyesen nem teszi. Ez tipikusan az amikor én és a testvérem összeveszünk. Néha elegünk van egymásból, nem akarunk beszélni egymással, de megis érdekel hogy van, mert mégis szeretjük egymást.

Tehát szerintem magát a testvéred et hívd fel. Mond el hogy hiányzik. De a bocsánatkérés ha nem őszinte azt észre lehet venni. Egy egy lépés lenne a részedről. A következőt azt neki kell megtenni, szóval ne erőltesd.

2022. jan. 28. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/71 Savlekotő ***** válasza:
100%
Anyád a hunyó. A testvér utálatok mögött anyuci kivételezése van mindig..
2022. febr. 1. 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/71 anonim ***** válasza:
46%
Hát ilyen húzások után biztos nem engedném ha a sógornőm lennél hogy a gyerekemmel jópofizz! Nem is értem minek akarod látni a gyereket ha annyira utalálod a sógornőd😀 Attól még hogy a tesód gyereke is azt ne felejtsd el hogy ő az anyja. Ha ő nem engedi akkor pedig így jártál. Jobb nekik nélküled. Nálunk hasonló a sógornőm mint te, pontosan ezért a minimálisra csökkentettük a találkozások számát.
2022. szept. 30. 05:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!