Mi lenne az "ideális" megoldás ebben a helyzetben?
Előre szólok hosszú lesz.
Párommal 6 éve vagyunk együtt, 4 és fél éve már hogy Pesten lakunk albérletben. Szüleink 50 km-re vannak vidéken, kb 35 perc kocsival, ha nincs dugó.
Anyósom (nem vagyunk házasok, de egyszerűbb így, mint mindig párom édesanyját írni..) viszont sajnos 2 éve megbetegedett, rákot diagnosztizáltak nála. :( Megkezdődött a kezelése, kemó, sugár, műtétek stb. Úgy tűnt jobban van, voltak rosszabb időszakai, de hittünk benne, hogy rendbe jön, nagyon erős nő. Azonban pár hónapja nagyon rosszul van sajnos. Már ápolásra szorul, egyedül nem igazán tud mozogni. Egy ideig járt hozzájuk ápoló segíteni, de az drága volt, így apuja felmondott melóhelyen és most ő ápolja egész nap.
Páromnak (30) van egy 33 éves nővére, aki otthon lakik. A szülei soha nem voltak olyan hú de jó anyagi helyzetben, de azért megéltek. Apuja ha mondhatjuk úgy soha nem volt túl nagy munka hőse, mindig olyan munkát keresett, ahol a lehető legkevesebbet kell dolgozni és nem is kapott túl sokat, minimálbért csak. Anyuja volt inkább aki normális pénzt keresett, ő most csak táppénzt kap (kb 140 ezret), meg nővére nem rég kezdett el a vírus után dolgozni, ő keres nettó 230-at. Míg párom otthon lakott minden hónapban beadott a közösbe 40-50 ezret. Mióta külön már nem, itt van nekünk is az albérlet stb.
Azonban az utóbbi időben felmerült sajnos a kérdés, hogy mi lesz ha anyukája meghal, mert tényleg nagyon rossz állapotban van. Egyedül maradna egy 2 szinten nagy házban apuja meg a nővére és azt bizony 2-en nem bírnák fenntartani, főleg hogy apuja jelenleg nem dolgozik és ki tudja mikor tudna talpra állni, ha bekövetkezne a "baj". És hát párom mondta, hogy apuja már célzott arra is, hogy lehet haza kéne költöznie, hogy segítsen. Na én itt lefagytam. Nem akarok gonosz lenni Isten lássa lelkem, imádom anyósom, annyira sajnálom Őt, de soha, semmilyen körülmények között nem tudnék együtt élni senkivel. Kizárt, hogy összeköltöznék apjával és a nővérével. Imádom, hogy megvan a mi kis külön életünk, nem kell senkihez alkalmazkodnunk, ha akarok meztelenül flangálok, ha úgy tartja kedvem szétdobálom a cuccaim, nincs aki szóljon érte, hogy miért nem hajtom egyből össze stb. Ráadásul itt Pesten van élet, ott vidéken semmi. Nővérével sem feltétlen vagyunk hú de jóban, nem vesztünk össze meg semmi, csak nekem nem szimpatikus a páromhoz való hozzáállása. Gondolok itt arra, hogy nem egyszer és nem is kétszer "húzta le" párom, akkor kért kölcsön, amikor nekünk is nagyon kellett a pénz, csak hogy nyaralni mehessen, majd utána mindenre volt pénze, csak arra nem, hogy visszaadja amivel tartozik és még ezer ilyet tudnék mondani. A lényeg, hogy neki minden meglegyen és a lehető legkevesebbet kelljen érte fizetnie.
Egyszerűen fogalmam nincs mi lenne a "jó" megoldás ebben a sajnálatos helyzetben. Párom első körben anyagi támogatásra gondolt, de nem tudja mennyire, viszont nem kevés kéne, hogy ők ott ketten kijöjjenek minden hónapban, nagy a ház, a rezsi kb 110 ezer és akkor még nem ettek. Perpill ugye a nővére az aki rendes 8 órában dolgozik, apuja felmondott és ha anyuja ne adja Isten elmegy, akkor a táppénz is kiesik, amit most kapnak még. Akárhogy számolom a nagyon minimum, amit haza kéne adjon az 50 ezer, de szerintem még az is kevés. Ellenben viszont nekünk itt az albérlet, ami 130 ezer plusz rezsi, plusz garázst is bérlünk, tehát minden hónap úgy indul, hogy mínusz 170 ezer. És még nem ettünk, szórakoztunk, arra is lazán elmegy 130-140 ezer. Én nettó 270-at keresek, párom 250-et és már jó ideje bennünk van, hogy feleslegesen dobáljuk ki a pénzt az albérletre, gyűjtögetünk önerőre és hitelt akarunk felvenni, de ha minden hónapban 70-80 ezreket haza kellene adjon, akkor mi hátra felé haladnánk és nem előre. Egyszerűen bárhogy agyalok nem tudom mi lenne a köztes megoldás. :(
Nem szeretném, ha szívtelennek és gonosznak tartana a családja, de azt nem érzem jogosnak, hogy elvárnák, hogy párom adja fel az életét 30 évesen és költözzön haza, csak hogy kijöjjenek anyagilag, mert a házat nem akarnák eladni, mert hát 30 éve ott élnek, ugyanis feljött ez is ötletként, hogy az lenne a racionális megoldás, ha eladnák azt a nagy házat és kisebbe költöznének, de ezt nem akarják.
Kérlek mondjatok valamit, szerintetek mi lenne a megfelelő lépés egy ilyen sajnálatos helyzetben? Nagyon köszönöm előre is.
válasza:Szerintem itt a kulcs a párod. Teljesen mindegy, hogy az apja és a nővére mit nem akarnak (nem akarják eladni a nagy házat), ti pedig nem akarjátok feladni a mostani életeteket. Amúgy sem értem, akkor bejárnátok onnan Pestre dolgozni? Már csak mert az is pénzbe kerül (még ha a bérlet egy részét térítik is, vagy a gk. használatot fizeti is a munkáltató).
Én nem érzem úgy, hogy nektek kellene ezt az egészet megoldanotok az odaköltözéssel. Másrészt pedig, ha anyósod meghal, akkor azért apósod simán elmehet ám dolgozni, nem is kérdés.
De mondom, ha a pároddal közös álláspontot képviseltek, akkor még lehet megoldást találni. Ha nem, és ő haza akar költözni, és Neked ez nem fér bele (nekem sem férne bele), akkor elválnak útjaitok.
Az a baj vagy hát nem is tudom minek mondjam, hogy párom úgy lett nevelve, hogy a család mindig az első és ebből már volt több vitánk is, mert én elég sokszor háttérbe szorultam a családjával szemben. Most itt olyanokra gondolok, hogy hét közben futólag feljön, hogy majd hétvégén elmegyünk itthonra bevásárolni, filmezünk ilyesmi - tehát nem konkrét program van fixálva -, majd apja felhívja valamivel, hogy segíteni kéne otthon a ház körül ebben-abban-amabban, nem menne-e haza. Ilyenkor volt, hogy még csak meg sem kérdezett, hogy egyébként én mit szerettem volna csinálni a hétvégén, automatikusan igent mond.
Apja iszonyat lusta (párom saját bevallása szerint is) és minden szarért őt ugráltatja, ő meg mivel a "család szent", így hát megy. Nem azt mondom, hogy ne segítsen, de csomó olyan dolog van, amit apuja egyedül is meg tudna oldani vagy át tudna hívni rokonokat, mert kb az egész rokonság egy faluban lakik, de inkább páromat ráncigálja le Pestről. Most ha alapból is hazamegyünk azon a hétvégén akkor oké, de mikor végre várom hogy együtt csinálhassunk valamit hétvégén, nem kell dolgozni és akkor közbejönnek ilyenek...
Röviden páromról tehát: eléggé lelkis, a család szent, a szülőknek mindig segíteni kell, nem túl talpraesett, nem mondja meg a véleményét még akkor sem, ha nagyon meg kéne. Mindemellett viszont egy végtelenül kedves, odaadó, szeretetreméltó férfi, imádjuk egymást, gondoskodó, törődő személy.
A hazaköltözést valószínűleg nem is "merné" erőltetni, ő is szeret külön lakni és pontosan tisztában vele, hogy senkivel nem költöznék össze, ezt már évek óta tudja. A másik opció viszont ugye, hogy hazaadna segítségként x ezret, ami mint mondtam minimum 50 ezer kéne legyen, de inkább több, így viszont mi nem haladnánk 1-ről a 2-re, mert fizetjük az albérletet, a rezsit, a garázst, nekünk is kell enni, inni, tankolni, kocsit szervizelni ezt-azt-amazt és akkor még pluszba ez a pénz is elmenne, nem tudnánk félretenni elég pénzt, így is igyekszünk spórolni, de még az önerőre se jött össze a pénz, nem hogy másra. :(
válasza:Nem is értem az egészet. Persze, az ember támogassa a szüleit, de nem ilyen módon. Ott maradna két ember, mindketten tudnak dolgozni. Két fizetésből vagy megoldják a lakhatást, vagy eladják ezt a házat, és vesznek/bérelnek egy kisebbet. Az már más kérdés, hogy egyikük nem akar dolgozni, az sem a párod gondja. Én biztosan nem költöznék oda, de ha a párom menni akarna, hát menjen. Természetesen nélkülem, mert ebben az esetben elválnának az útjaink.
Beszélj a pároddal, hogy neki mi a terve, és próbáljatok egy jó kompromisszumot találni.
válasza:Az előző jól írta, a párodnak kell döntenie. Ha hazaköltözik, akkor te nem mész vele. Ha nem, akkor maradtok albérletben.
A jó megoldás a ház eladása. Ha erre nem hajlandók, akkor a párod fog dönteni.
De őszintén, számotokra elfogadható lenne az a kompromisszum, hogy minden hónapban, nem tudni meddig ugyebár, hazaadtok havi pl 60-70 akár 80 ezret, hogy ők ketten kijöjjenek anyagilag?
Tudom, hogy párom bolondulásig szereti anyukáját, nagyon megviselné a halála, ha nem is mutatná ki, de összetörne (kit ne törne össze az anyukája elvesztése) és egyáltalán nem fog racionálisan, logikusan gondolkodni, hanem szerintem abszolút az érzései fogják vezérelni és még inkább az lesz benne, hogy muszáj támogatnia az egyedül maradt apját és nővérét.. Mert azt mondta azt nem várhatja le, hogy a tesója egyedül oldjon meg mindent. Ha meg azt vesszük, ki tudja mennyire fogja őket megviselni a tragédia és mennyi ideig nem lesznek képesek dolgozni, ez páromra is vonatkozik. Lehet annyira összetörik, hogy egy ideig nem tudna munkába állni, akkor viszont még drasztikusabban érintene minket is anyagilag a dolog.
Annyira félek, hogy erre rá fog menni a kapcsolatunk. :(
válasza:Csak akkor lenne értelme hazaköltözni, ha 1. az ingázás Budapestre ésszerűen megoldható, 2. van egy szoba apósnak( és anyósnak), egy nektek, egy a nővérnek és 2 a betervezett és esetleg ellenkező nem ű gyerekeiteknek, ha addig még ott marad a nővér. Talán nincs is ennyi szoba.
"párom úgy lett nevelve, hogy a család mindig az első" záros időn belül az ő + te + a gyerekeitek nem az apja-anyja-húga.
"várom hogy együtt csinálhassunk valamit hétvégén, nem kell dolgozni és akkor közbejönnek ilyenek..." A párod egyeztessen előre, és ha nem szóltak szerda estig, akkor nem megy.
Haláleset esetén addig kell segíteni a munkaképes apát, amíg újra munkába áll, figyelembe véve a kezdeti depresszió miatti munkaundort is. De ez max. fél év. Ha ezután sem megy a lakás fenntartása, akkor ki kell adni/eladni és kisebbe költözni.
válasza: válasza:Anyósod elvesztése után (ha bekövetkezik), utána már semmi oka nem lesz apósodnak, hogy ne dolgozzon, és otthon legyen. Tehát szépen elmehet dolgozni, többek között depresszió ellen is nagyon jó tud lenni, ha lefoglalja magát a munkával. A nővére munkaképes korú fiatal nő, nem is értem, semmi felelősségetek nincs irányába.
Amúgy pedig a párod az, aki levált, megoldja a saját lakhatását (pesti albérlet). Ha úgy vesszük, a nővére az, aki otthon él, bérleti díj nem ketyeg neki, önerőre sem gyűjt.
Az jó, ha a párod nem akar foggal-körömmel rávenni, hogy odaköltözzetek, mivel ő sem akar ott lakni. Viszont valahogy azt is meg kellene értetned vele, hogy ott mindenkinek van jövedelme, azt kell szépen beosztaniuk. (Most ugye anyós táppénze + nővérének a fizuja + ápolási díjat is kaphat após az önkoritól). Ha anyós elmegy, akkor pedig apósnak lesz egy évig özvegyi nyugdíja, és ő munkát vállal, tehát lesz saját fizuja, + ott lesz a párod nővérének a fizetése.
Tehát azt kellene megértetned a pároddal, hogy mindenkinek van valami jövedelme, nem nincstelenül maradnak ott, és ha kevés, azt meg nem nektek kell megoldani havi apanázs formájában. Főleg úgy, hogy lényegében nincs még önerőtök sem. Oké, hogy első a család, de az már lassan Te leszel és a leendő gyerekeitek. A közös jövőtökre kell most félretennetek pénzt.
Ne vezessétek be a havi járandóságot, mert soha az életben nem szabadultok ebből.
Köszönöm nektek a válaszokat! Nyugodtan írhattok még.
Egyébként a 8as tök jól felvázolta, amit kb én is gondolok a témáról, csak félek hogy ha eljön az idő és ezt finoman és higgadtan találnám, akkor én lennék a szívtelen barátnő, mert mégis milyen dolog azt mondani, hogy a megtört apja menjen el minél előbb végre egy normálisan fizető helyre dolgozni és ne tőlünk várják a megváltást úgy, hogy mi sem vagyunk szuper helyzetben, hisz itt az albérlet, nekünk is vannak kiadásaink és még önerőre is gyűjtünk. Mert mi most tudunk higgadtan gondolkodni, na de ki tudja belőlünk is mit váltana ki egy hasonló szituáció.
De ami tényleg a legdűhítőbb az egészben, hogy apuja annyira kerüli a munkát, amennyire csak lehet, pedig lenne és lett is volna számtalanszor lehetősége olyan helyen dolgozni, ahol akár nettó 220at is megkeres, úgy talán még rakhattak is volna félre, ő mégis beérte hosszú éveken át a minimálbérrel, most meg majd tőlünk várná a megváltást. Nővére is többször volt külföldön szállodában pincerkedni, mert ő világot akart látni, aminek mindig az lett a vége, hogy 0 Ft-tal jött haza és mindig páromtól keregetett, még volt hogy olyankor is, amikor neki is lett volna pénze. Párom meg szöges ellentéte nekik, 19 éves kora óta dolgozik, szorgalmas, nem büdös a munka, megy és csinálja, nem panaszkodik. Legalább ha látnám az apján is az igyekezetet, de semmi..
válasza:Az idősödő, lelkileg megtört apát segíteni egy dolog.
Az aktív korú nővért egy másik.
Nem lehet hosszú távon a jótündért játszani. Ha nem jönnek ki anyagilag, kisebb házba kell költözniük. Ennyi. Ilyen áldozatot nem hoznék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!