Szerintetek jogosan vagyunk kikadva?
Figyelt kérdés
A 73 éves nagypapám megismerkedett egy 58 éves nővel az interneten, aki egy, a városhoz közeli faluban lakik. Ez nyilván az ő dolga, mi nem akarunk és nem is szólhatunk bele. De azért fura volt a dolog, hogy csak úgy a semmiből került elő ezért anyámék utána nyomoztak kicsit, és hát beigazolódott a gyanúnk. Részletekbe most nem mennék bele mert hosszú, de a lényeg az, hogy attól tartunk nem őszinték az érzései és papám lakására pályázik. Ezt el is mondtuk neki világosan, ő persze azt mondta hogy hülyeség, de ha mi ettől megnyugszunk, beleegyezett, hogy a lakása és a nyaraló anyu nevére kerüljön. Folyamatban is van a dolog hivatalos része. Annyit mondtunk neki, hogy elfogadjuk a kapcsolatot, amúgy semmilyen magyarázattal, elszámolással nem tartozik nekünk, mi csak féltjük, de éljen úgy és csinálja azt amit akar, de minket lehetőleg hagyjon ki belőle, egyrészt az említettek miatt, másrészt meg hát nekünk azért fura a helyzet. Na erre azt mondta hogy az nem úgy van, mi fogadjuk el az ő párját, meg hogy igenis ide fogja hozni bemutatni, meg a szokásos vasárnapi ebédekre ketten fognak jönni hozzánk, barátkozzunk vele össze stb. Anyámék ráhagyták, mondván majd csak elmúlik, de nem, azóta is nyomatja a témát. Utána engem kezdett ostromolni, olyan dolgokkal például hogy ott vagyok nála, telefonál a nő, mire papám belenyomja a kezembe a kagylót hogy “beszélgessek vele”. Ugyanez fordítva, beszélünk telefonon, akkor ha éppen ott van a nő, átadja neki a telefont hogy beszélgessünk. A csúcs az volt, amikor átmentem hozzá kicsit (nagyon jó volt a kapcsolatunk mindig is egyébként) direkt megkérdeztem tőle, hogy mehetek, egyedül vagy? Azt mondta igen. Megérkezek, gondolom mondanom sem kell, hogy ott volt a nő... életem legkínosabb félórája volt. Legszívesebben megmondanám már neki a magamét, hogy hagyjon a fenébe békén, engem nem érdekel a nő, ez nekem senkim, ne akarja a mama helyébe léptetni, mert szerintem ez a célja. De persze nem akarom hogy megsértődjön. Anyámék szintén sík idegek már az egész témától. Nem értem, miért akarja ránkerőszakolni mindenáron ezt az egészet, de már arra is gondoltam hogy mi viselkedünk bunkón, de sohasem volt még ilyen helyzet a családban. Elfogadható, hogy ez zavar bennünket? Ti hogy kezelnétek a helyzetet? Nem lenne jó egy tartós családi viszály, pedig úgy érzem afelé haladunk.2018. máj. 14. 15:42
71/72 anonim válasza:
Szerintem, nem vagytok jogosan kiakadva, plane most, hogy már a papa hazát sem tudja megszerezni, ha netán valóban ez volt a célja.
72/72 anonim válasza:
Egyébként ez kicsit olyan, mint amikor a szülők, nem fogadják el a gyerekük parját és kijelentik: "Ide ne hozd!". Illetve, talán meg annál is rosszabb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!