Hogyan mondjam el a szüleimnek hogy babát várok?
Nem tudom hogyan közölhetném anyámal és apámmal hogy unokájuk lesz.Félek nem örülnének neki túlzottan.Igazából nem a babával van a baj illetve azzal is de legfőképpen az apjával.
A szüleim nem jönnek ki vele túlzottan már akkor sem szeretnék amikor még csak ép hogy randizgatunk.Ennek egy oka van még pedig a származása.A párom Kolumbiai
24 vagyok egyébként már nem élek velük.Egy fontos részletet ki hagytam azt mondták hogy ha terhes leszek ki tagadnak.Ki akartam vele menni Kolumbiába de a kedves szüleim meg fenyegették hogy rendörséget fogják utánam küldeni.
Itt nem az a helyzet hogy nem tudom megvédeni az a páromat és a gyerekemet aki még meg sem született folyton ezt teszem hasztalan ül mindig találnak valamit amibe bele lehet kötni.
A másik pedig az hogy azért utálják a páromat mert hisznek a sztereotípiáknak hogy kolumbiába mindenki drogdíler és csempész meg maffia és sehogy nem tudom nekik megmagyarázni hogy ez nem így van
De sima sztereotipia.Mikor el mondtam otthon hogy van barátom akkor 3 hete voltunk együtt és egyből jöttek a kérdések hogy úgye magyar a fiú és addig amíg el nem mondtam nekik milyen származású addig semmi bajuk nem volt vele.Miután megtudták hogy mi a helyzet arra se voltak hajlandóak hogy találkozzanak vele.Tudom hogy hülyeség hogy utánam küldik a rendőrséget és haza hozhatnak de náluk ez nem csak fenyegetés mivel apunak elég komoly kapcsolata van a rendőrségen belül hiába normális esetben ki röhögnék ök simán el tudják intézni.
Hogy milyen kapcsolatunk van?Nagyon jó ha a szüleim nem furkálnának állandó bele akkor tökéletesen meg lennénk nem is veszekednénk mert amúgy semmi bajunk egymással a vitáink 99% a drága szüleim is okozák.Ezért is akartam ki menni vele ott legalább nem baszogatnak.
Ez vagy kamu vagy rettentő sötét vagy.
24 éves felnőtt embert nem visz "haza" a rendőrség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!