Csak nálunk volt az jellemző,hogy amikor nagymamámék 71-2 körül összeházasodtak,minden nagymamám ízlése szerint lett kialakítva/berendezve?

Nem csak nálatok.

De nem is mindenhol.

Nagyapádat nem érdekelte, neki mindegy volt.

Régen sem volt mindenki ilyen. Fura, hogy te ezt természetesnek veszed. Két ember közös élettere értelemszerűen mindkettőjük igényeit ki kell, hogy szolgálja.

Mondjuk az, hogy az én saját otthonomról másnak mi a véleménye, hótt hidegen hagy. Én élek benne, az én igényeimnek kell megfelelnie.

A leírásod alapján a párod a saját szobáját rendezné be: "ő kijelentette,hogy saját maga akarja kialakítani a szobája feelingjét". Ehhez pedig minden joga megvan, ha tetszik neked, ha nem.

'Nem akarom,ha valaki vendégségbe jön,akkor azt mondja,milyen "ízléstelen,vagy ízlésficamos emberek laknak itt".'

. Én se akarnám, csak én az ilyen embereket legközelebb már nem hívnám meg.

Egyébként a megérzésed jó: felszínes vagy. Meg eleve nagyon lekezelő, ahogyan a barátodról írsz. Konszenzus lenne a természetes, de nem látom, hogy nálad lenne erre igény.

Régen így működött a világ. Tudtak komprumisszumot kötni és így együtt tudtak élni akár egy életen át. A nők szabad kezet kaptak a háztartás vezetésében, beleértve a lakás/ház berendezését is. Ez volt az ő területük.

A férfiak pedig az udvaron töltötték a szabadidejüket a műhelyben vagy a háziállatok között. Na abba meg az asszonynak nem volt sok beleszólása.

Ez még szép világ volt. Mindenki értett valamihez. A férfiak mindent meg tudtak szerelni a ház körül, sőt sokan az autójukat is maguknak bütykölték.

A nők tudtak varrni, kötni, horgolni, száraztésztát, lekvárt, befőttet és mindenféle süteményeket készíteni.

Csodálatos emlékek.