Ez minden esetben így szokott lenni?
Figyelt kérdés
Férjemmel külön mentünk, de van egy közös gyerekünk. Én mindig fontosnak tartottam, hogy a gyerek mindkét nagymamával tartsa a kapcsolatot. Anno mindkét helyre mentünk, mindenről tájékoztattam anyóst is. Mondjuk mindig az én gyerekem volt az utolsó a sorban, a másik két unoka kedvesebb volt számára. De ami elgondolkodtatott, hogy idén a nagymama, aki állítólag imádja az unokáját, januárban beszélt vele utoljára telefonon, februárban és húsvétkor látta az 5 hónap alatt. Már engem sem hív, hogy hogy van a gyermek. Ez így szokott lenni minden esetben? Mert mikor kiderült, hogy külön megyünk a fiával, ő sírt legjobban, hogy ne tiltsam el a gyereket tőle. Mindig én ragaszkodtam hozzá, hogy nyáron is menjen a gyerek hozzá is. Most már megérett a gondolat, ha nem akar majd menni, akkor nem fog. Úgyis én leszek a gonosz exmeny, aki megtiltja a gyereknek. Pedig isten lássa lelkem, sosem tettem ilyent. És nem szidni akarom az ex anyóst, csak tényleg érdekel, hogy mindenhol így történik e válás után.2022. máj. 12. 06:14
31/47 anonim válasza:
29- sajnálatos, de tény, hogy nem szeretett Téged (és emiatt a gyerekét se) annyira, mint a mostani nőt. Ez van, ezt le kell nyelni, továbblépni, a jelenre és a jövőre fókuszálni, a múltat meg hagyni a fenébe. Lehet, ez a nő az exed igazi nagy szerelme. Ami miatt a kakukkfiókákat is jobban szereti, mint a vérszerintit. Vannak ilyen pasik. Rossz választás volt, de ez van, túl vagy rajta. Te a saját életeddel foglalkozz, a saját boldogságodat keresd, így a gyereked is boldogabb lesz.
32/47 anonim válasza:
Bennem egy dolog merült fel , ha nem szerete a nőt meg a gyerekét akkor minek volt ott 10en x évig. De ez most mellékes , az anyós dolog meg nem a te a dolgod. Amúgy igen az unoka is felhívhatná hogy szia mama ,régen beszéltünk remélem jól vagy stb stb.
33/47 anonim válasza:
Hívd fel ex-anyóst, beszéljétek át, hogy a nyári szünetben mikor lesz nála a gyerek, mikor szeretné, hogy ott legyen, ilyesmi. Ne neheztelve beszélj vele, hanem mintha mi sem történt volna, kedvesen, barátságosan.
34/47 anonim válasza:
12 éves gyerek felhívta mondjuk a mamát anyák napjakor? Nem? Miért a mama rohangáljon egy olyan gyerek után, akit láthatóan nem érdekel?
35/47 A kérdező kommentje:
#34 mert a mama sem hívja fel névnapon, bizonyítvány osztáskor. Pedig van még két iskolás unoka, szóval tudja, hogy mikor van bizi osztás
2022. máj. 12. 12:48
36/47 anonim válasza:
Szerintem tedd meg az elso lepest. vagy kettot. Es meglatod,hogy mennyire partner benne. ha utana se lesz valtozas,legalabb elmondhatod,hogy Te mindent megtettél.
37/47 anonim válasza:
Az új barátnőjének másfél éves az egyik gyereke és 3 a másik? Még az is lehet, hogy a kisebbik tőle van...
38/47 anonim válasza:
Még az is lehet, hogy hamarosan együtt sem lesz már ezzel a nővel. Ahol két kisgyerek van...
39/47 A kérdező kommentje:
#38 hát ez az. Eddig a saját gyerekével sem foglalkozott. Most meg megy egy kétgyerekes nőhöz. Mondjuk mikor nekem ilyen kicsi volt a gyerekem és kB 4 hónapja váltam volna el, biztos nem az lett volna az első, hogy egy új fütyit engedjek az ágyamba. Mert kB másfél hét után már ott feküdt, ott kelt az exem.
2022. máj. 12. 13:12
40/47 anonim válasza:
Azt a rohadt ti véletlen nem csongrád megyeiek vagytok?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!