Ez minden esetben így szokott lenni?
Figyelt kérdés
Férjemmel külön mentünk, de van egy közös gyerekünk. Én mindig fontosnak tartottam, hogy a gyerek mindkét nagymamával tartsa a kapcsolatot. Anno mindkét helyre mentünk, mindenről tájékoztattam anyóst is. Mondjuk mindig az én gyerekem volt az utolsó a sorban, a másik két unoka kedvesebb volt számára. De ami elgondolkodtatott, hogy idén a nagymama, aki állítólag imádja az unokáját, januárban beszélt vele utoljára telefonon, februárban és húsvétkor látta az 5 hónap alatt. Már engem sem hív, hogy hogy van a gyermek. Ez így szokott lenni minden esetben? Mert mikor kiderült, hogy külön megyünk a fiával, ő sírt legjobban, hogy ne tiltsam el a gyereket tőle. Mindig én ragaszkodtam hozzá, hogy nyáron is menjen a gyerek hozzá is. Most már megérett a gondolat, ha nem akar majd menni, akkor nem fog. Úgyis én leszek a gonosz exmeny, aki megtiltja a gyereknek. Pedig isten lássa lelkem, sosem tettem ilyent. És nem szidni akarom az ex anyóst, csak tényleg érdekel, hogy mindenhol így történik e válás után.2022. máj. 12. 06:14
11/47 anonim válasza:
Nem értem, felnőtt nő vagy, mit nem tudsz ezen felfogni?
12/47 Morzsi007 válasza:
Lehet Ő tartaná a kapcsolatot, de az új nő befolyásolja, vagy az exedet és ennek ez az eredménye, hogy nem érdeklődik.
13/47 anonim válasza:
Látszik,hogy nem tetted túl magad a szakításon. Hiába mondod,hogy csak a gyerek miatt. Te pont a gyereket akarod felhasználni,hogy tartsd velük a kapcsolatot. Ez nem jó!
Hagyd őket. Majd ha az apja keresi,vagy nem keresi,azzal törôdj. A gyereknek sem jó,ha látja rajtad,hogy te ezen őrlödsz.
14/47 anonim válasza:
Aki lepontozta az első választ, elarulja miért tette? Nem az exfeleseg dolga az ex anyoshoz vinni az unokat, hanem, az apáé
15/47 A kérdező kommentje:
#14 ezt én is így gondolom
2022. máj. 12. 08:09
16/47 anonim válasza:
Nem, nem normális. és nem, nem az új nő miatt van.. Most már azt is ráfogják hogy az anyóst is befolyásolja? XD
17/47 anonim válasza:
Le lehet pontozni, de még az apát SEM az új nő befolyásolja, ugyanis az, aki törődni akar a gyerekével, az törődni is fog. az új nő nem több mint egy pompás bűnbak, hogy legye kire mutogatni a saját döntésük miatt. Amúgy az okoskodók mondják már meg, hogy az új nő hogyan befolyásolná az ex-anyóst? Na hagyjuk már. És nem, nem normális elfordulni az unokától csak mert elváltak a szülők.
18/47 Morzsi007 válasza:
Pedig lehetséges. Egy nő el tudja csavarni egy férfi fejét rendesen. Legalábbis már tapasztaltam ilyet baráti körben. De lehet teljesen másról van szó, meg kellene hallgatunk a másik két érintettet is. :))
19/47 anonim válasza:
El kell fogadni hogy változnak a dolgok ebben a helyzetben.
20/47 A kérdező kommentje:
Az ex szerint minden miattam van. Minden miattam romlott el, ő nem hibás semmiben. Az új nő pedig annyira elvarázsolta, hogy másfél hét után már szinte ott lakik. Hazajár munka után rendbe tenni magát, de este ott alszik, reggel onnan indul. Napközben is találkoznak az ex munkahelyén. Velünk meg csak pattog, nem veszi fel a telefont, nem válaszol a messenger üzenetre. A gyereknek felveszi, nekem nem. De nem jön már hét közben a gyerekhez, pedig mielőtt lett ez az új nő, azelőtt munka után beugrott, minden hétvégén elvitte a gyereket. Most azt mondja, g ha nem akar jönni, akkor nem jön és ennyi.
2022. máj. 12. 08:46
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!