Miért nem vagyok szomorú,hogy meghaltak a nagyszüleim?

Én a temetésükön sem sírtam

Valami másként van az én agyamban

Nekem a nagymamáim sajnos nagyon sokáig szenvedtek, mire elmentek.

Egyikük 5 hónapig szenvedett ő rákos volt. Majdnem 3 hónapig otthon ápoltuk. Majd még a kórházban élt 2 hónapig.

Nála megkönnyebbültem, mikor elment, mert tudtam, hogy nem szenved többé.

A másik nagymamám is sokat szenvedett! Neki a vérével voltak problémák és emiatt vérmérgezést kapott. Ő fél évig szenvedett. Vele éltem.

Ez is szörnyű volt! Nincs annál rosszabb, amikor a szerettedet látod fokozatosan leépülni és minden nap azt hallod, hogy már nem bírja tovább, meg akar halni...

Szegénynek, neki is megváltás volt a halál!

Az ő halála nagyon megviselt, mert ő maradt utoljára az összes szülőm közül! Mindig is nagyon közel állt hozzám! Közelebb állt hozzám, mint a szüleim!

Mikor meghalt lassan 2 éve, 4 napig nem ettem egyáltalán, csak napi kb. 2 deci vizet ittam. Az volt a tervem, hogy halálra éheztetem magam.

Aztán, mégsem tettem meg, de ugyanannyira fáj, mint 2 éve! Nem csillapodott cseppet sem a fájdalmam... Sosem fogom kiheverni...

Igyekszem csak a hobbijaimnak élni, így valamelyest boldog vagyok.

Aztán, jönnek az ünnepek, a magányos éjjelek, amikor gyakran jár az agyam.

Szerintem nincs olyan, hogy kellene valami gyászt érezned. Ha nem érzed az nem jelenti azt, hogy érzéketlen lennél, csak könnyebben túlléptél rajta. Szerintem ők is örülnének, ha tudnák, hogy nem vagy szomorú.

Volt, aki írta, hogy a nagyszülő elvesztése nem múló trauma neki. Egy régebbi kérdésnél írta valaki, hogy a dédmama halálán nem tud túllèpni. Megértem ezeket, de fel kell készülnünk rá, hogy a nagyszülőket, dédszülőket hamarabb elveszítjük, és valahogy meg kell próbálni elengedni a gyászt.

#17 regebben volt olyan, hog gyaszev, de az is csak hazastarsakra vonatkozott es az sem azt irta elo, hogy nem bulizhatsz, hanem nem kothetsz hazassagot.

A nagypapa sem szeretne, hogy az unokaja a temetoben zokogva toltse a karacsonyt.

Nagymamám már évekkel ezelőtt azt mondta, hogy ha meghal, ne bánjuk, mert ez így természetes, élt eleget. És a nagyon öregeknek, akiknek már a legegyszerűbb mindennapi dolgok is nehézséget okoznak, nem feltétlenül vágya sokáig húzni még ebben az állapotban.

Bennem is van egy olyan érzés, hogy aki teljes, hosszú életet élt, és csak azért ment el, mert eljött az ideje, annak a távozását könnyebben veszem tudomásul. Elszomorít ugyan, de nem kívánnám hogy örökké élnie kelljen a kedvemért, miközben neki nehéz. Próbálok arra gondolni, hogy mindent megélhetett, amit valaha akart, és annak örülni, hogy ez a befejezett élet szép és teljes volt.