Hogyan lehetne feloldani a nagymamámmal az itthoni konfliktusokat?
Nagymamám egyre elviselhetetlenebb, anyukám nagyon sokat veszekszik vele. Én is azt érzem, hogy távolabb kerül tőlem.
Mostanában elfelejt dolgokat, példának okáért egy perc alatt ötször megkérdezi, hogy hány óra van és azt mondja, hogy ő nem kérdezett semmit. Fél óránként eszik, anyukámtól kéri az ételt. Jó, ezekről valószínűleg nem tehet. Azt mondják az orvosok, a demencia második fázisa.
Ez még rendben is lenne, de anyukám amikor beteg volt, kijött a kórházból nem volt tekintettel rá, állandóan kérte az ebédet. Mindig felnagyítja a saját problémáit. Anyukámnak ülőideggyulladása van, alig tud mozogni, zsibbad a lába, de nagymamám elvárja, hogy kiszolgálja.
Ezt még elnéznénk, csakhogy van itt más is, ő nem költözik el innen, a kisszobában fog meghalni, miközben az égegyvilágon semmi baja, azonkívül, hogy nagyon nehezen mozog, minden szerve épp. Anyukám barátja már össze szeretett volna költözni vele, de nem tud, mert nagymamámat nem lehet magára hagyni. Kértük, hogy amíg a kezelés tart, legalább addig menjen haza a nagybátyámékhoz, de nem volt hajlandó.
Ez még mindig semmi. Amikor szerettem volna megismerkedni egy nővel, aki körülbelül 40 volt, akkor mondta anyukám nekem, hogy nagymamám miatt nem lehet, mivel a nőnek tizennyolc éves gyereke van és ő nem akarja, hogy másnak a gyerekét én neveljem. Majdnem megkérdeztem nagymamámtól, hogy anyukám barátjának én útban voltam-e. Továbbmegyek, amikor egyetemre kerültem, arra presszionált, hogy adjam le az egyik szakot. Ez volt 2004-ben. Én állandó félelemben éltem, hogy majd kényszerít dolgokra. Ki engedné meg ezt huszonévesen?
Sokszor odaszól nekem, hogy ne arra fésüljem a hajam vagy ő levág a hajamból egy kis részt, mert nem bírja elnézni. Akkor anyukám rákiabált és megsértődött, öt napra bezárkózott a szobájába duzzogni. Nem érti a tévét és állandóan közvetíti a híreket. A szomszédnak is átszólt, hogy tegyen a fejére sapkát, mert hideg van. Azt mondja, nem rosszindulatból tette. Szerintem viszont akkor sem illik harmincon felüli embereknek megmondani mit tegyenek. Már odáig jutottam, hogy látni sem bírom az itt leírtak miatt. Pszichológushoz fordultam. Várom a hasonló élményeket.
Komolyan nem fogod a lényeget, vagy csak ennyire nem érdekel?
Nagyanyáddal: Nem. Tudsz. Mit. Csinálni. + Nem nagyi a gond. Minden idősnek megvan a maga személyisége, ami nem egynél és nem is kettőnél borzalmas, és régen is az volt. Nem kisgyerek vagy, hogy helyetted eldöntsék, mit csinálhatsz, és mit nem. Menni akarsz dolgozni? Túl akarod erőltetni magad? Nem nagyin múlik a döntés, ő mondhat, amit akar, meghallgatod, aztán csinálod, amit te akarsz.
Értem én, hogy az interneten mindent lehet, de azért na.
A kérdező tévképzetektől szenvedő, kezelés alatt álló beteg ember. Leszázalékolták és mellette talán keres valami kis mellékest. Hova akarjátok küldeni? Miből éljen meg egyedül? Mert ugye így párt, vagy lakótársat nehezen tud találni. Ha előjönnek a tévképzetei jó, ha van mellette valaki, aki segít megnyugodni.
A 92 éves nagymama is beteg. Egy demens ember nem tud rendesen gondolkodni és nem is felelősségre vonható a szavaiért. Ettől függetlenül iszonyúan nehéz egy ilyen emberrel együtt élni. Mamám anno agyvérzést kapott és teljesen megváltozott a személyisége. Előtte mindenkivel kedves volt, utána agresszív, kibírhatatlan lett. A lányát mocskos szajhának, a fiát hálátlan senkiházinak hívta és rendszeresen leköpte őket, meg direkt a falra kente az ürülékét. Nem tehetett róla, hogy ilyen lett, de nagyon nehéz volt ápolni.
A legtöbb amit tehetsz, hogy figyelmen kívül hagyod a mamádat, úgyis elfelejti. Csináld a dolgod, éld az életed és ne vedd fel a piszkálódását.
Ha van akkora anyagi fedezetetek megpróbálhatjátok beadni egy speciális otthonba, ahol szakszerű ellátást kap. Mi próbáltuk, de csak a várólistára felkerülni több, mint másfél év volt.
Nyolc évig dolgoztam és el tudtam látni a munkámat. Amikor jöttek stressz faktoros periódusok, akkor már nehezebben. Egyébként nem hiszem, hogy intézetbe kellene mennem. Vannak nálam még betegebbek és azok is otthon vannak.
A pszichózis pont arról szól valóban, hogy nem tudod a másikkal elhitetni, hogy neki nincs igaza.
Ja, arról meg csak annyit, hogy az én döntésem, hogy utána aztán jönne a hiszti, meg hogy nem fogadok szót. Ha én annyira felnőtt vagyok, akkor kinek kell szót fogadnom?
Én pl. megértelek kérdező, ha ez megnyugtat, csak nem tudok mit hozzászólni.
A legjobb tanács tényleg az, hogy elköltözni.
Amúgy nem élhetnél te nagybátyádnál?
Vagy nagybátyád is adhatna "tartásdíjat" a nagyiért.
Abból esetleg tudnátok néha kiruccanni, pihenni.
Nagybátyám 335 km-re él, egy kis faluban. Ott nincs nagyon munka már. Egyébként ő hasonlít legjobban a nagymamámhoz a természete miatt. Szóval lényeg, hogy valamennyit mindenképpen szeretnék dolgozni. Azt nem bírnám elviselni, ha semmit nem dolgozhatnék. Anyagi gondjaim egyébként nincsenek. Néha elmegyünk nyáron a Balatonra, de akkor is például ott a gond, hogy nagymamám már nem tud telefonálni. Nagy nehezen sikerült neki mobilt hívni.
Szerintem nagymamám még legalább tíz-húsz évig el fog élni, mert írtam szervi baja nincs, csak a demencia.
Járj el gyakrabban pihenni, ha belefér.
Nagymamát meg nem kell ennyire komolyan venni. Pl. Nyaralásról hazatelefonálni, minek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!