Ti melyik rokonotokat utaljatok és miert? Ha megszakitottatok vele a kapcsolatot, elotte probaltatok vele beszelni ezekrol a konfliktusotokrol? Hogyan reagaltak ezekre?

Apám éveken keresztül nagyon durván lelkileg és fizikailag is bántalmazott. A feszültségét rajtam meg anyámon vezette le. Egy pszichopata alkoholista állat. 16 évesen, 15 éve megszakítottam vele a kapcsolatot. Évekig jártam pszichológushoz. Nem vagyok kíváncsi rá, hogy ő hogy van ezzel nem érdekel, hallottam már vissza rokonoktól hogy bántja hogy kimaradt az érettségiről, a diplomaosztóról, esküvőről, az unokái születéséről és az életemből és mindenből... Engem egyáltalán nem érdekel. Sőt, örülök hogy a lányaim nem ismerik.

Nem támogatott, szeretett soha. Kommunikálni lehetetlen volt vele

Az anyai ági nagyszüleimet, mert bevállaltak 7 gyereket, de foglalkozni már nem foglalkoztak velük, a gyámügy többször is majdnem elvette őket tőlük, anyám tudott egyedül normálisan kijönni és felemelkedni közülük, de lelkileg sose fog rendbe jönni. A többi testvére a közmunkaprogramot gazdagítja, gyárban dolgozik vagy szakmunkát végez és totálisan el van csesződve az életük.

A nagyszüleim rokonai pedig orvosok és egyéb diplomás emberek, szóval lett volna választásuk...

Egy szülőnek az lenne a feladata, hogy segítse a gyerekét, de még jelenleg is az anyám segíti őket.

Erről pedig nem beszélek velük, mert az évtizedek alatt ők is teljesen sötétek lettek és amúgy sem változtatna semmit.

En inkabb ugy irom hogy anyammal jo a kapcsolatom. Anyam apjaval is es batyaval,mamam sajnos meghalt.

Apammal nem valami jo a kapcsolatom de anyam miatt ha megyek haza nem veszekszunk. Inkabb nem is szolunk egymashoz.

Apam anyjaval ehyaltalan nem beszelek. Egy roszindulatu,ostoba szarkevero. Apam tesojaekkal sem beszelek,ketszinuek es csak azert jottek h nagyzoljanak...hozzatedzem a semmire. Ostoba egyszeru es ketszinu embererek.

Noveremmel minimalissan beszelunk,olyan semmilyena kapcsolatunk.

Unokatestvéremet. E

Egy ideig kihasznált, aztán amikor mondtam neki hogy elég volt , akkor a haverjaival együtt pokollá tette a pár hátralevő évemet az általános iskolában. Miatta lettem ott kiközösítve, vertek és akartak megverni párszor, én lettem a srác akit az egész suli (de komolyan az egész suli) csesztetett, sőt még másik suliból is. A buszmegállóba sétálva sem volt nyugtom soha, a buszon is keresték a lehetőséget hol tudnak belém rúgni. Senkinek ezekről nem akartam beszélni, így magamba fojtottam. A lelki teher miatt elhanyagoltam a külsőmet, lógtam a suliból különböző kamu indokokkal, romlott a tanulmányi eredményem (színötösből kegyelem kettes) stb. Ezek miatt a színjátszó körből is kirúgtak, ahol addig egészen sikeres voltam, és színész akartam lenni, de miután elküldtek, megutáltam ezt is. Ja és nem is az volt, hogy kereken megmondták, hogy bocsi de emiatt és emiatt kirúgunk vagy valami, hanem csak szépen ignoráltak, darabokat csináltak nélkülem, és amikor rákérdeztem akkor mondták, hogy jajj bocsi elfelejtettünk szólni, hogy már nem kellesz...

Azóta már eltelt lassan 6 év és minden rendben van, kiemelkedő eredménnyel zártam a középiskolát és az utána következő OKJ-t is, most bekerültem egyetemre, tehát sínen van az életem. De ezeket azóta sem felejtettem el neki. Hála istennek ritkán látom csak, néha a buszon, és ha nem lenne bennem egy csöpp emberség sem, minden alkalommal pofán csapnám, de mindig azt mondogatom magamnak hogy jobb vagyok ennél.

Nem beszélgettem vele erről, mert nem volt kihez beszélni. Amióta elmentem általánosból, azóta ha meglát, kerül, levegőnek néz.

Apámat, de már pár éve nem is láttam.

Az oka annak, hogy utálom ( bár számomra ő inkább ismeretlen, na mindegy): kb. 3-4 éves voltam, amikor anyuval elváltak, akkor egyszer majdnem elrabolt engem (addig lakhatott a pincénkben), de anya testvérei elküldék melegebb éghajlatra szerencsére. Sajnos erről még van emlékem, hiába nem értettem mi történik.

Gyerekkoromban hiába láthatott volna 2 hetente hétvégén, egy idő után ennek is vége lett és csak félévente-évente töltöttem nála egy hetet. Ez eléggé felzargatta a lelki világom, hiszen nem értettem, mivel érdemlem ki, hogy néha felbukkan, majd nem érdeklődik irántam, miközben mások minden nap látják az apjukat.

Amikor betelt a pohár: Kb. 3 éve úgy volt, hogy találkozunk. Tél volt, kint vártam rá a hidegben egy órán át, de nem jött. Hívtam telefonon, nem vette fel. Ez után megírtam neki, hogy nem vagyok rá többé kíváncsi.