Hogyan lehetne feloldani a nagymamámmal az itthoni konfliktusokat?
Nagymamám egyre elviselhetetlenebb, anyukám nagyon sokat veszekszik vele. Én is azt érzem, hogy távolabb kerül tőlem.
Mostanában elfelejt dolgokat, példának okáért egy perc alatt ötször megkérdezi, hogy hány óra van és azt mondja, hogy ő nem kérdezett semmit. Fél óránként eszik, anyukámtól kéri az ételt. Jó, ezekről valószínűleg nem tehet. Azt mondják az orvosok, a demencia második fázisa.
Ez még rendben is lenne, de anyukám amikor beteg volt, kijött a kórházból nem volt tekintettel rá, állandóan kérte az ebédet. Mindig felnagyítja a saját problémáit. Anyukámnak ülőideggyulladása van, alig tud mozogni, zsibbad a lába, de nagymamám elvárja, hogy kiszolgálja.
Ezt még elnéznénk, csakhogy van itt más is, ő nem költözik el innen, a kisszobában fog meghalni, miközben az égegyvilágon semmi baja, azonkívül, hogy nagyon nehezen mozog, minden szerve épp. Anyukám barátja már össze szeretett volna költözni vele, de nem tud, mert nagymamámat nem lehet magára hagyni. Kértük, hogy amíg a kezelés tart, legalább addig menjen haza a nagybátyámékhoz, de nem volt hajlandó.
Ez még mindig semmi. Amikor szerettem volna megismerkedni egy nővel, aki körülbelül 40 volt, akkor mondta anyukám nekem, hogy nagymamám miatt nem lehet, mivel a nőnek tizennyolc éves gyereke van és ő nem akarja, hogy másnak a gyerekét én neveljem. Majdnem megkérdeztem nagymamámtól, hogy anyukám barátjának én útban voltam-e. Továbbmegyek, amikor egyetemre kerültem, arra presszionált, hogy adjam le az egyik szakot. Ez volt 2004-ben. Én állandó félelemben éltem, hogy majd kényszerít dolgokra. Ki engedné meg ezt huszonévesen?
Sokszor odaszól nekem, hogy ne arra fésüljem a hajam vagy ő levág a hajamból egy kis részt, mert nem bírja elnézni. Akkor anyukám rákiabált és megsértődött, öt napra bezárkózott a szobájába duzzogni. Nem érti a tévét és állandóan közvetíti a híreket. A szomszédnak is átszólt, hogy tegyen a fejére sapkát, mert hideg van. Azt mondja, nem rosszindulatból tette. Szerintem viszont akkor sem illik harmincon felüli embereknek megmondani mit tegyenek. Már odáig jutottam, hogy látni sem bírom az itt leírtak miatt. Pszichológushoz fordultam. Várom a hasonló élményeket.
Sajnáltatni magad is könnyű. Senki nem mondja, hogy egyszerű az élet, az életed, egy betegséggel élni.
Miután mindenki meghal, mi lesz?
Nem mindegy miért veszekszel vele?
10 perc múlva úgyis elfelejti.
Egyvalamit kifelejtettem: nagymamám mindig felhozza, hogy járt értem az általános iskolába és azért ment tönkre a lába. Amiből megint adódott egy családi veszekedés. Most nekem ezt meg kéne köszönnöm. A másik nagymamám teljesen más: azt mondja, örömmel tette és nem vár el érte cserébe semmit.
Anyukám próbálta meggyőzni a nagymamámat, hogy menjen be öregek otthonába, mert nem bírja már ellátni, menni piacra. Önző módon mindent magának akar. Ebben nem hiszem, hogy mi vagyunk a hibásak.
Először mosolyogtam, gondoltam egy 14 éves gyerek, aki még nem értekeli az életet, azt hogy él az mamája, hogy vele lehet, nem ismeri a valódi problémak, és pusztán csak kényeskedik. De aztán tovább olvasva rá döbbentem, hogy egy 30+-os mentálisan sérült ember vagy.
Figyelj arra amit most mondok kérdező.
Előszöröris mi a fenét keresel anyukádnál? Ez nem normális, nagyon gáz! Én 25 éves vagyok, és már rég kirepültem otthonról, minden életképes ember.
Másodszor mi az, hogy felnagyítja a problémáit? Pont, hogy te nagyitod fel a te problémáidat.
Harmadszor, ha pszichológussal beszélgetsz, akkor mi az istennek ide írkálsz? Elvégre a kérdéseidre a valászt meg kéne kapnod tőle.
Mi az, hogy ott akar meghalni? Hogy beszélhetsz a nagyszülődröl így, aki valószinüleg törölte a valagad, tisztába rakott, etetett, és szeretett amikor kicsi voltál. Tisztelettel, és alázattal tartozol neki. A jó édes anyádat meg kihordta, fel nevelte, gondozta, iskolázta, ételt adott a szájába. Neki köszönhetitek az életeteket, meg azt hogy egyáltalán vagytok.
Borzasztóan szánalmas és buta ember vagy, és nagyon nehéz megállnom, hogy ne írjak neked csúnyákat.
Nyílván egy ennyire idős embernek már otthonban a helye, de ez több mint felháboríto, hogy valaki így beszél a nagyánnyáról.
Szerintem neked kéne rendbe raknod az életedet, kezdhetnéd mondjuk azzal, hogy elköltözöl otthonról amit már 20 éve meg kellett volna tenned.
Sokan összetennénk a két kezünket, ha mamánk még velünk élhetne.
Mind1. Kívánom neked azt, hogy majd te is erre a sorsra juss, ne szeressenek, ne tiszteljenek, és egyedül dobd majd fel a talpad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!