Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » El fogom veszíteni a szerelmem...

El fogom veszíteni a szerelmemet? Erőnek erejével megy a kavarás!

Figyelt kérdés

A barátom nagymamája utál engem. Bosszúhadjáratot indított ellenem, már szinte az egész családnak baja van velem. A barátom 10 éves unokahúgát is bevonták a játszmába! A kislány olyanokat hazudik, hogy volt egy lány, akinek tetszett a barátom, de én bekavartam, hogy ne járhassanak. A barátomat a szülei eltiltották tőlem, ismeretlen időre. A barátom azt mondta, ha véglegesen kimondják, hogy nem találkozhatunk, szakít. Tegnap emiatt hatalmas sírógörcsöm volt, nincs étvágyam, nem tudtam aludni sem. Rettegek, hogy emiatt elveszítem a barátomat, hiszen nagyon szeretem, úgy, ahogy még eddig senkit! 8 hónappal fiatalabb nálam, lehet, hogy ez is szúrja a nagymamája szemét. Én kedvesen viselkedtem vele, segítettem a háztartásban elvégezni a feladatokat, és mégis el akar marni a szerelmemtől! Úgy érzem, ha elveszítem ezt a fiút, belehalok. Régóta együtt vagyunk, Ő az első komoly kapcsolatom, és én is neki. Hogyan menthetném meg a kapcsolatunkat? A barátomnak meg van kötve a keze, ha harcolna értem, kitagadná a családja. Mit tegyek? Hogyan menthetem meg a kapcsolatomat? Rettegek, hogy vége lesz...


21/L


2010. júl. 7. 13:43
1 2 3 4
 21/34 anonim ***** válasza:
Biztosan nehéz, de szerintem az, hogy a srác nem áll ki érted magáért beszél. Még ha a szülei vernék magukat...de a nagyanyja? Neki mi köze van hozzá? Egyébként szerintem pont azzal van itt a baj, amit elhallgattál: a korotokkal. Egy 15 éves fiú még gyerek, gondolom nem tudják feldolgozni (főleg nagymama)hogy te kicsit idősebb is vagy, vagy hogy esetleg már szexeltek meg ilyenek. Az előző kérdésedben írtad hogy konzervatívak. Nem lehet amúgy hogy megláttak a nyaralás alatt valami olyat amit nem kellett volna?
2010. júl. 7. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/34 anonim ***** válasza:

"alapjáraton elég szomorú múltam van, amiről a nagyszülők nem tudnak, mert inkább hallgattam róla, hogy objektívebben alkothassanak véleményt rólam" -hidd el nekem, ilyen nincs. Főleg, ha idősebb, tapasztaltabb emberekről van szó. Ők már annyi mindent megértek, hogy sokszor a ki nem mondott szónál is világosabban érzik azt, hogy valami nem stimmel a másiknál, nem viselkedik egyenesen, őszintén, esetleg takargatni valója van. És mivel hallgatsz, még gyanúsabbnak tűnsz.


Ehhez adódik még unokájuk eltúlzott féltése, plusz idegenkedésük az ismeretlen, idősebb(!), nagyszájú lánytól és kész is az ellenségeskedés.


Erővel akkor sem maradhatsz a barátod mellett. Főleg, ha ő meg elfogadja a döntést. Akkor jobb híján sírasd el ezt a nagy szerelmet, nincs mit tenned...volt már ilyen másokkal is (tudom, most ez nem nagy vigasz).

2010. júl. 7. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/34 A kérdező kommentje:
Nem, csak egyszer egy szájrapuszit láthattak. Igyekeztem előttük eltitkolni a magánügyeinket, és sikerült is...Édesanyám úgy gondolja, hogy mivel idősebb vagyok, a nagymama azt hiszi, hogy az unokáját csak kihasználom, és hatalmasat fog csalódni. Ha ismerne, nem gondolná ezt, de úgy tűnik ő is olyan, mint a legtöbb ember - a borítójáról ítéli meg a könyvet.
2010. júl. 7. 14:35
 24/34 anonim ***** válasza:
Olyasmit vársz egy 15 éves fiútól, ami erre a korosztályra még nem jellemző! Legfeljebb, ha koravén.
2010. júl. 7. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/34 A kérdező kommentje:
Nos igen...picit koravén fiú. Megpróbálok higgadt maradni, bármi történjék. Köszönöm a válaszokat.
2010. júl. 7. 14:38
 26/34 anonim ***** válasza:

Ne légy higgadt a négy fal között, hanem jól bőgd ki magad, hiszen szerelem volt!


De ne kapaszkodj mindenáron a fiúba, mert akkor csak nagyobb lesz az ellenállása! Neki is, meg a családjának is. Hagyd, hadd ülepedjenek le a dolgok, akkor tisztul majd a kép. Lépjen, tegyen ő előbb. Ha meg nem tesz semmit, akkor tulajdonképpen számodra az is válasz.

2010. júl. 7. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 anonim ***** válasza:

Te komolyan elhiszed, hogy a nagyi miatt megy tönkre a kapcsolat? Nálunk ugyanez volt a szitu. Apám közölte (első évem volt csak meg akkor a fősuliból), hogy vagy szakítok a barátommal vagy soha többet látni sem akar és egy árva fillérrel nem támogat. Én tényleg szerelmes voltam. Tudtuk, hogy bármi történjék, együtt akarunk lenni. A párommal együtt átjelentkeztünk levelezőre és elmentünk dolgozni, illetve kivettünk egy kis albérletet ketten. Nem érdekelt, hogy mi lesz az ára, tudtam, hogy őt akarom. Rengeteget dolgoztam és tanultam, de végül lediplomáztam. Mikor elküldtem apának a meghívót a diplomaosztómra évekkel később, elsírta magát. Felhívott, hogy bocsássak meg, ő nem úgy gondolta, csak féltett. Akkor megismerkedett a párommal és rájött, hogy mégsem olyan rossz ember. Fél évvel később össze is házasodtunk, azóta már gyerek is van és a családom is megszerette a páromat.


Szerintem ha a családja szét tud benneteket választani, ha a pénz (tehát a szülők anyagi támogatása) fontosabb neki mint te, akkor szót sem érdemel a kapcsolat. Ez esetben ez maximum csak a részedről volt szerelem.

2010. júl. 7. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/34 anonim ***** válasza:

Szeritem a fiúnak kéne lerendezni a nagyiját. Egyépként én is ismertem nagyon befolyásolható emberkéket s mikor valamin összekaptunk s ő fapofával hazakullogott, hülyeségeket meg félmondaokat mondott rólam a családjának. "mi a baj? veszekedtünk..." szitunál.

Ők meg úgy értelmezték én egy hárpia vagyok s megutáltak mert biztos miatam van minden balhé. Azt elfelejtette hozzá tenni, hogy nem csak én vagyok a hibás s általában ő hazudozott mindenfélét nekem. De persze, hogy eltiltották és ördögi csábító lettem aki a 25 éves fiukat az elkörcstelenségbe viszi. :P :SSS

Nem sajnáltam, találtam jobbat.

2010. júl. 7. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 anonim ***** válasza:

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..


gyorsan öregedsz,itt még csak 16 voltál... Nem is értem

2010. júl. 7. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/34 anonim ***** válasza:
ma 17:24-es: olvasd már végig, hogy mit irt késöbb a kérdezö, akkor nem irsz olyat, ami már régen nem aktuális.
2010. júl. 7. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!