Meg lehet ezt egy férjnek bocsátani?
10 éve együtt vagyunk, eddig nekem ő volt a nagy Ő, de nagyon megbántott.
Sokat dolgozunk, gyakran fáradtak vagyunk, picik még a gyerekek is.
Közeledett felém egyik este, de már félig aludtam, mondtam, hogy most ne, erre olyan ingerülten mondta, hogy "örülj, hogy egyáltalán hozzádérek", aztán elfordult. Egy világ omlott össze bennem, ilyen még soha nem volt. Másnap kérte a bocsánatot, de nem tudok ezen túllépni. Minden nap elmondja, milyen gyönyörű vagyok, imád, de a bizalmam elszállt.
Ezek után én úgy be lennék feszülve szex közben, hogy semmit nem tudna kezdeni velem.
Ilyet én soha nem mondanék, cserébe ugyanezt várom el. Nem kötelezi senki, hogy érjen hozzám.
Ó te jó ég, a cím alapján azt hittem hogy megcsalt vagy megütött...
Ez annyira tipikus, a nőnek mindig van valami kifogása hogy miért nem akar szexelni, a férfi meg csak tűrjön egy életen át, de ha véletlenül ki meri fejezni az állandó visszautasításból fakadó csalódottságát, akkor ő a világ szemete.
Sajnálom a férjedet.
30/N
37# szerintem 10 év után tök normális, hogy egy fárasztó, munkával és feladatokkal teli nap után az ember nem igazán vágyik szexre. Nem vagyunk egyformák, lehet valakinek mindig van kedve, de ha néha nincs sem akkora tragédia.
Inkább legyen szerintem kevesebb, de minőségi aktus, mint sok, amikor már azt várja az egyik, hogy mikor lesz már vége, hogy alhasson...
Elolvastam kérdést a férjemnek. Azt mondja a férj is valószínűleg fáradt volt, nem is úgy gondolta, elege volt...
szerinte a nő idegileg tropa, ha ezt nem tudja kezelni, nem tud túllépni rajta.
privát véleményem: Ha bocsánatot kért lépjetek tovább! 7 es keményen fogalmazott, de lehet benne igazság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!