Ha közös kasszán vagyunk, nem úgy illik, hogy közösen megbeszéljük mire költjük el azt a kevés pénzünket?
Hónapos óta gyűjtögetünk, hogy a kisszobát felújíthassuk és vehessünk pár gyerekholmit, mert már szeretnénk gyereket. A félretett pénzünkből (100 ezer ft) kivett a párom 50 ezret, mert ő venni akart magának egy márkás cipőt, meg 2 pólót (Adidas pólók és puma cipő). Egy hónapban 10 E ft-t tudunk csak félrerakni. Eddig nem volt gond neki, hogy kínai ruhákban jár (én is), most hirtelen fontos lett neki a márka.
Kezdem úgy érezni, éretlen még a gyerekhez.
Akinek van gyereke tudja, hogy egy baba nem 1-2 ezer ft-ba kerül. :(
Nem sajnálom tőle, de azért mégis mérges vagyok, hogy én ott spórolok ahol tudok, ő meg költekezik. :S
26N
ma 19:38
Én inkább a szüleidet sajnálom, hogy nem ismerték az óvszert! :(
Ő kezdte! :) Ha neki szabad, nekem is. :P
Pedig ő elvileg 2 évvel idősebb mint én. (Nem látszik!)
Szia! A párodat elkapta valami hullám, s botlott egy nagyot. Az én párom is csinált már ilyet, de ki nem csinál hülyeséget! Persze meg kell beszélni.
Szerintem ne vigye vissza a cuccot, ha már megvette és kellett neki. DE mindenféleképpen add tudtára, hogy a jövőben ilyet ne tegyen. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!