Párom és köztem van 14 év korkülönbség. A gyerekei látszólag elfogadták, hogy együtt vagyunk ám mikor terhes lettem a lánya elég fura lett?

Sajnos túl sok mindent nem tehetsz a helyzet ellen, kérdező...

Nálunk 18 év volt a korkülönbség, apuka nagylánya már bőven felnőtt volt, de amikor megtudta, hogy születik egy második közös gyerekünk is az apjával (akkor már volt egy öccse is, szintén féltestvére). Onnantól szóba sem volt hajlandó állni velem, és a mai napig sem látta a kishúgát, pedig már 6 éves.

Én a konmmunikáció híve vagyok, mindig igyekeztem megbeszélni vele, ha probléma volt, sosem viszonyultam hozzá nevelőanyaként, hülyén is nézett volna ki, lévén csak 5 évvel vagyok idősebb nála. Ellenben ő mindig elvárta, hogy gyerekként legyen kezelve, legalábbis anyagilag, még 30 évesen is, egyszerűen a pénzre ment (ami az apjának sem volt, és közös volt a kasszánk, én meg nem voltam hajlandó egy ponton túl a hülyeségeit finanszírozni).

Szóval amikor megszületett a húga, és ő meg köpködött, hogy "minek kellett, így sincs soha pénzünk" (mármint nincs pénzünk egy felnőtt embernek rendszeresen ruhát, telefont, toronyórát lánccal venni), akkor nekem elegem lett, és kiosztottam.Akkor az egyszer elmondtam neki, hogy mi lenne egy felnőtt nő dolga, és hogy nekem sem azért van pl jogosítványom, meg új ruhám, mert az ő apja, vagy az én apám vette nekem, hanem mert DOLGOZOM, és megkeresem magamnak a pénzt, amire szükségem van...

Azóta sem beszélünk, őszintén szólva nekem nem is hiányzik. Az apja ugyan mehetne hozzá, de eddig is csak azért ment, mert én voltam az, aki küldte, hogy menjen.

Azóta pedig már az apjával sem vagyok együtt, nekem sajnos visszaütött a magas korkülönbség, ha újrakezdeném, nem vállalnám be, ahogy a második feleség szerepét sem. Rengeteg kompromisszummal jár, amit te a béke kedvéért meghozol, de soha, senki mástól nem fogod visszakapni, mert mindig csak Második leszel.

A "korodbeliek bottal se piszkálnának" témához csak annyit (azon túl, hogy hihetetlenül undorító, és rosszindulatú):

Van, aki nem külsőségek, és még csak nem is pénz alapján választ párt magának. Meglátsz valamit a másikban, ami több, mint amit a korodbeli, p*navadász, mamahoteles pasik nyújtani tudnak (és akarnak), és azt gondolod, megtaláltad azt az embert, aki mellett biztonságban tudhatod majd a közös gyerekeiteket.

Nem kell, hogy bányarém legyél, sőt, még az önbizalmad is rendben lehet. Csak annyi kell, hogy többre vágyj, mint egy éveken át tartó, elköteleződésmentes szexkapcsolat.

Sosem volt nekem sem problémám a pasizással. Jó pár kapcsolatom volt a gyerekeim apja előtt, és mindig, minden egyes alkalommal én mondtam ki a végszót, amikor rájöttem, hogy nem ez az, amire vágyom.

36 éves vagyok, és ha nem sétál mellettem a két gyerekem, azt sem mondod meg, hogy vannak gyerekeim. Az új kapcsolatom csak 2 évvel idősebb nálam, és kifejezetten jó pasi (pedig esküszöm, őt se ez alapján választottam. :P) Sosem rettegtem azon, hogy elszeretik a páromat mellőlem, ahogy én sem szerettem el senkit. A gyerekeim apjával 13 évet éltünk együtt, valahogy mégsem lettem soha teljes értékű párja, és ez főleg az itthoni mentalitásnak köszönhető, ami szerint ha már gyerekek vannak a kapcsolatban, akkor azt tolni kell együtt, tűzön-vízen át, akkor is, ha amúgy ez mindenkinek rossz. Megtapasztaltam ezt akkor is, amikor végül szakítani merészeltem, mert akkor meg azért voltam önző...

Tele vagyunk frusztrált, alacsony önbecsülésű nőkkel, és valójában nem a pasik azok, akik pokollá teszik az életünket, hanem mi magunk. Mi ítélkezünk egymás felett ha kell, ha nem, és segítség helyett rosszindulatot, meg gyűlöletet öntünk a másik ember nyakába, mert azt hisszük, azzal majd a mi életünk kevésbé lesz nyomorult...

Köszönöm szépen kérdező, azt hiszem, végre a jó úton vagyok én is.

Sajnos igen, nehéz, ha másoknak akarunk megfelelni, nekem ezt tanulnom kellett, hogy ne így tegyek, hanem magamat és a szeretteimet nézzem, és azt, hogy nekünk együtt mi a jó.

Amúgy nálunk a volt páromnak a nagylány mellett van még egy kisebb nagylánya is, ő is felnőtt, és ő pl. homlokegyenest az ellenkezője, mint a nővére. A mai napig nagyon jóban vagyunk, pedig ugye már nem vagyok az apjával. De ő ha teheti jön, és látogatja a tesóit, és mi is mehetünk hozzá bármikor. Ugyanaz a család, ugyanaz az élethelyzet, mégis egészen más reakció. Mert van, ami nem a környezeten múlik...

Ha boldog vagy, akkor vigyázz a boldogságodra, és állj ki magadért. Egy beszélgetés még nem árthat a párod lányával, nem támadólag, hanem inkább érdeklődően.

Ha viszont nem működik a dolog, akkor ez van, ahogy előttem is írták már, ez a ti életetek, a ti otthonotok, és egy felnőtt gyereknek már megvan a saját élete, és képesnek kell lennie alkalmazkodni. Bár az is lehet, hogy már az segítene, ha kibeszélhetné magából a kistestvérrel kapcsolatos frusztrációit...

Én is drukkolok, hogy megoldódjon!

"Az meg, hogy nem 48 évesen vállalt az apja gyereket velem azért volt mert míg nem tudtam hogy hosszú távon működhet e a kapcsolatunk addig nem szerettem volna gyereket bevállalni."

"8 éve vagyunk együtt a párommal"

?????