Gazdagság vagy dadogás?

Sziasztok!

19 éves fiú vagyok. Leírom mi a problémám.

Jómódú családból származom. Nagyon jómódúból (nem akarom részletezni, nincs jelentősége, és nem akarok másokat megbántani ezekkel a dolgokkal). Tulajdonképpen mindenem megvan, amit pénzzel meg lehet venni. Viszont van egy nagy problémám. Erősen dadogok. Mindenhol, itthon, boltban, barátokkal és a suliban is. Nagyon rossz érzés, hogy tulajdonképpen amíg valamit kimondok, addig mások 5-6 mondatot kimondanak. Szerencsére jófejek az iskolatársaim és a barátaim, és nem cikiznek emiatt. Viszont nagyon rossz, mert ha el szeretnék valamit mondani, nekem is nagyon kellemetlen, hogy a többiek hosszú időn át várnak, míg végre sikerül kimondanom az adott dolgot. Ne tudjátok meg milyen kínszenvedés például egy vásárlás (szerencsére egyre több az önkiszolgáló bolt, vagy neadj'Isten egy bérletvásárlás!). Barátnőt sem igen tudok így találni.

Meg ugye nagy kérdés, hogy később egy ilyen beszédhibával hol lehet elhelyezkedni? Fizikai munka vagy valami kutató, tervező szerintem maximum.

Viszont most jön a dolog kérdés része.

A dolog apropója az, hogy kaptam a szüleimtől érettségire egy magas kategóriájú kocsit (a márka itt sem lényeg). És elgondolkodtam a dolgon, hogy tök jó, itt ez a szuper kocsi, de egy normális beszédképességnek mennyivel jobban örülnék. És tényleg nagyon igaz (főleg az én esetemben), hogy az igazán fontos dolgokat sajnos pénzzel nem lehet megvenni. Most úgy érzem, hogy sokkal szívesebben lennék egy olyan ember helyében, aki mondjuk a minimálbérből él, de tud beszélni. El tudja mondani, amit akar, akinek nem gond lemenni venni egy újságot, egy bérletet stb.

Maga a kérdés pedig az, hogy szerinted igazam van? Mit választanál? Gazdagság egy súlyos beszédhibával, vagy szegényebb élet, de jó beszéddel.

Voltam már elég komoly pszichológusoknál, hipnotizőröknél (ne tudjátok meg milyen órabérekért), de sajnos semmi nem segített. Lassacskán bele is nyugodtam a dologban.

De ugye például tegyük fel, ha én minimálbérből élek, akkor is legalább van lehetőségem, hogy később meggazdagodjak, vagy hogy egyáltalán boldog életet éljek. Neki legalább van esélye a változtatásra, én úgy érzem, nekem nincs.

Persze vidámabb pillanataimban meg úgy fogom fel a dolgot, hogy ez egy nagy kihívás. Kaptam egy hatalmas vagyont, és egy rossz beszédképességet. Az a feladatom, hogy ebből a lehető legtöbbet hozzam ki. Az élet egy kihívás, élvezni kellene a megoldását. Csak sajnos sokszor olyan nehéz:(.

Előre is köszönöm a válaszokat!