Milyen büntetéseket kaptál gyerekkorodban, ha rossz voltál? És melyik büntetést utáltad legjobban?

Apám nincs, még gyerekkorunkban elhagyott engem meg a két testvérem, úgyhogy anyám egyedül nevelt minket.

És ez szörnyű volt. Elhiszem, hogy nehéz helyzetbe került, de ez nem azt jelenti, hogy rajtunk kellett volna kitöltenie minden feszültségét, mert én anyámra csakúgy emlékszem vissza gyerekkoromból, mint egy idegbeteg őrültre, akitől rettegtem.

Fizikai bántalmazást viszonylag ritkán alkalmazott, azt megkaptam a nagyszüleimtől, akik "besegítettek" a nevelésbe. Ha mégis bántott, akkor olyan volt, mint egy cséphadaró, ütött-vert, ahol csak tudott, tépte hajam,össze-vissza cibált, miközben őrült módjára üvöltözött. Hozzátenném, mindig én volt az, akit fizikailag bántalmaztak, a többi családbeli gyerek (pl. unokatesók) szinte sosem kaptak senkitől még egy pofont sem.

Úgyhogy ez már félig a lelki terrorhoz tartozott, amiből bőven kijutott, sajnos. Pl. emlékszem,hogy kb. 6 éves koromban hányszor és hányszor ordított velünk, hogy gyűlöl minket, bánja, hogy a bíróság neki ítélt minket, és elkezdett összepakolni,azzal a szöveggel, hogy másnap el kell költöznünk apánkhoz,vagy mehetünk a nevelőintézetbe, mert neki nem kellünk.6 évesen ezt nem lehetett felfogni...

Persze ez csak egy eset a sok közül, számtalanszor megalázott, megfenyegetett- és a legrosszabb ebben az volt, hogy én alapvetően egy jó gyerek voltam, színötös,mindig kiváló magatartással, és rengetegszer igazságtalanul vádolt meg és bántalmazott.

Igen, ez fájt a legjobban; hogy szinte állandóan igazságtalanul kaptam ki, olyanokért,amit nem én tettem (csak hát tesóim hamar rájöttek, hogy kire a legkönnyebb kenni, így összefogtak ellenem), és nem volt senki, akinek mindezt elmondhattam volna. Senkihez nem bújhattam oda, senki nem vigasztalt meg, amikor zokogtam, mert az egész család "szegény anyám" pártján állt.

Ez a végtelen elutasítás volt a legrosszabb büntetés.

Mára kicsit rendeződtek a dolgok, igaz, csak azért, mert én is fellázadtam, és ma már nem mernének hozzám nyúlni; csak az a végtelen igazságtalanság maradt meg. Tulajdonképpen nincs szobafogság, eltiltás és ilyen jellegű büntetés, de aki csak ennyit kap, az legyen boldog:)

Én odáig jutottam, hogy anyámat kb. 12-13 éves korom óta nem tekintem szülőmnek, és a családommal sem kívánom gyakran tartani a kapcsolatom, ha végre sikerül elköltöznöm.

Ettől szeretném majd megóvni a saját gyermekeimet.

18/L

Az én szüleim velem vannak/voltam megáldva.Anyukám Hál Istennek igen idejében észrevette,hogy engem nem lehet befolyásolni,vagy manipulálni semmilyen ész érvvel vagy fenyegetéssel, rám nem hatottak a szavak se a tettek( néha elcsattant egy-egy anyai pofon=)),de hát egy szem gyerek vagyok és tudták,hogy elkényeztettek.Elég makacs és önző gyerek voltam,Sokat visszabeszéltem (mamám szerint szájaltam=))káromkodtam,szemtelenkedtem,de úgy igazán rossz nem hinném,hogy voltam.Eleinte(10en éves koromban)próbálkoztak még azzal,hogy fenyegettek,hogy nem mehetek lovagolni(mert lovagolok),de amikor 3hétig nem mentem és én nem is kértem ,hogy mehessek,pedig majd megevett a fene,hoyg otthon vagyok=)akkor abbahagyták az ilyesfajta dolgokat.De emlékszek nálam is próbálkoztam az "itthagylak" dumával, akkor én megfordultam és elindultam ellenkező irányba=)és persze,hogy anyukám nem hagyta ott a 10 éves gyerekét mások szeme láttára.A legtöbbször az hangzik el a mai napig is,hogy akkor nem szólok hozzád, és te is hagyj békén amíg nem jön meg az eszed...este meg azér megkérdezi,hogy nekem is csináljon e vacsit=)Amúgy annak ellenére ,hogy igazán nem érdekel a dolog anyukám is úgy szokott ordítani,hogy azt nehéz lenne utánozni.Szüleim elváltak és vicces amikor szidnak engem=) Apu mondja,hogy "anyádtól örökölted ezt a nagy szádat meg a makacs fejedet, de azért a szépségedet is=)" anyu meg azt szokta mondogatni,hogy "Apádtól semmit nem kaptál csak az utálatos, sunyi-ravasz,kiállhatatlan természetedet"=) Gondoljátok végig mi van ha én anyukámmal itthon veszkedek....hát még a szomszéd is azt hallja.Viszont azzal,hogy nem irányítottak,a kamaszkorom szerintem teljesen zökkenőmentesen zajlott,nem zűlöttem vagy bandáztam,csak el lébecoltam a barátnőimmel.

A legjobb amikro anyu mondja hogy: "Nem kívánok neked semmi rosszat,csak azt hogy legyen egy ilyen gyereked mint te vagy". Hát nálunk ennyi volt a dolog=)

Engem és tesóimat,ritkán anyukám egy gumipapuccsal elfenekelt,ha már túlzásba vittük a rosszalkodást. Apám egyszer meghúzta a copfom,mert késtem egy napot 17évesen otthonról,aki jelenleg a férjem :-),de hát akkor még apám ezt nem tudhatta,én is csak reméltem.

Férjemmel az anyja mindenért ordított,azért is kaptak ha a cipő nem volt a helyén. Férjem ugyan mindent a helyére tesz,de nem olyan nyugodt,és kiszámítható,sőt nem is olyan vidám mint én.Szerintem ártott naki az anyja, roncsolta a személyiségét.

lelki terror

zsarolás

csak abban segítettek, amit ők jónak láttak

amihez igazán tehetségem volt, arra azt mondták, hogy nem lehet megélni belőle

Jól el is b--szták a jövőmet.

Apámmal éltem pár évig, azzal büntetett, amivel tudta, hogy fájdalmat okoz: nem engedett anyámhoz haza hónapokig.

aztán volt olyan, hogy elzárta előlem azokat a dolgaimat, amik a hobbimhoz, örömteli tevékenységeimhez kötődnek.

volt, hogy pofont is kaptam.

volt köztük jogos büntetés de igazságtalan is. akkor iszonyú düh és gyűlölet volt benne a büntetések miatt, mára ezek elhalványultak, de nem jó rá visszaemlékezni még felnőttként sem. néha még manapság is előjön álmomban, hogy gyerekként meg kamaszként meg vagyok büntetve.