Milyen hatással lesz a későbbiekben, ha egy gyereknek mindig azt mondogatják a szülei, hogy "te ezt nem tudod"?

08:51-es vagyok.

Persze nem azt mondom, h lehet változtatni ahogy irta volt az előttem szóló is(jó anya, rendet tart...). Tehát megváltozhatsz, de mindig ott a fejedben az a nyomás..

Ugyan ez volt nálam is!! Én már 40 éves elmúltam.

29 éves koromban kerültem külön a szüleimtől, és akkor ott álltam, mint Te, hogy semmit nem tudtam csinálni és elkezdtem tanulni szép lassan magamtól! Ráadásul volt mellettem 2 pici gyerek és férj. De addig szülőkkel laktunk teljesen egy háztartásban (nem lehetett elkülönülni, nem is engeddték), és mindenre azt mondták, ti úgysem tudjátok, nem így kell, nem jó, persze, hogy a végén nem, csináltunk semmit, így mi lettünk a lusta, semmirekellők, a mai napig megkapom! Pedig ha látnád, milyen szép okos gyerekeim vannak (már nagyok), milyen rendes háztartást vezetek, de mégsem lettem elismerve (legalábbis apum részéről). A mai napig rosszul esik, ha elmegyek hozzájuk akkor is ez van még ma is, aztán meg hallom, hogy milyen lusta semmirekellő vagyok, meg ne hasonlítsam magam hozzá. Ez van! Ja, és a vágyam egy bizonyos márkájú autó volt (nem írom milyen), apámnak is olyan van, volt, arra mindig azt mondta, neked sosem lesz olyan, mert az csak szorgalmas embereknek lesz, ne is álmodj róla! Hát lett, és előbb mint neki, mert még 35 sem voltam! Aztán az volt a válasz, az enyém szar, nézzem meg az övét. (De ez nem igaz!!)

Úgy hogy nem vagy egyedül, ha ez vígasztal, de nem hiszem, hogy vígasztal!!!

Te még nagyon fiatal vagy, időben vagy, majd szépen megtanulsz mindent, ezen már változtatni nem tudsz, ők ilyenek így kell elfogadni és kész.

Szia!

Hát az önbecsülésed tönkretehetik, meg a vállalkozó kedvedet. Ha valakibe folyton azt sulykolják, hogy te ezt nem tudod, a végén el is hiszi/hiheti, és lemondó lehet.

Én kicsi korom óta kinn vagyok a konyhában, és 5 évesen (azaz 5 évesen) egyedül sütöttem tortát a bátyámmal (ő akkor 10 volt), míg anyu dolgozott.

A szüleink mindenre megtanítottak abból kiindulva, hogy el tudjuk magunkat látni, ha velük vmi történne. Ezt adom tovább a lányaimnak.

A nagyobbik 4,5 éves, és segít porszívózni, takarítani, mosogatni, főzni. Ha biztonságosan tanítom meg mindernre, amit tudunk, akkor ebből előnye lehet az életben. És talán jobb lesz a problémamegoldó képessége is, nem akad fenn, egy-egy apró akadályon.

Üdv!

36 éves anyuka

Mintha az én történetemet olvasnám vissza!

Édesanyám kicsi koromtól kezdve mindent kivett a kezemből,azt mondta,hogy ügyetlen vagyok,úgysem tudom megcsinálni.Egy önbizalom hiányos,lehajtott fejű,magát alábecsülő felnőttet nevelt belőlem.Folyton beképzelem magamnak,hogy ah megszólalok valahol,vagy csinálnom kell bármi olyasmit,amihez minimális kézügyesség kell,hogy én ezt úgysem tudom.Ő is mindig ezt mondogatta.Tudom,milyen érzés.Egyébként a kommunikációs készség hiányát is részben neki köszönhetem.legtöbbször azért nem szólalok meg egy társaságban,mert azt gondolom,úgyis butaság,amit mondok.Ő is mindig ledorongolt,és elég uralkodó típus volt.A határozott,nagyszájú nőket például mai napig utálom.Mindig az uralkodási vágy jut róla eszembe.

Nem szeretném így nevelni a gyerekemet.Bár,azért észre veszem magamon,ha a konyhában vagyunk,idegesít,ha a párom hozzányúl bármihez.Csak én nyúlhatok mindenhez.

Utálok ilyen lenni,de ilyenre neveltek.Pedig eltudok vezetni egy háztartást,és boldogulok.Ha a saját céljaimról van szó,keresztül viszem őket,és azért egy állásinterjún sem nyökögök,hanem értelmesen fogalmazok.Azonban a kisebbségi komplexus akkor is látszik rajtam.Köszi,anyu! :-(