Ti mit tennétek a helyemben? Megbocsájthatatlan bűnt követtem el?

"És muszáj segítenem mert az asszony szokás szerint megint lelépett... Muszáj valamit csinálnom hogyha engem nem is szeretnek meg legalább az apjuknak bocsájtsanak meg..."

Tényleg nem akarom megbántani az érzéseidet, de nem, neked nincs ilyen téren sem feladatod, sem felelősséged, sem mozgástered.

Próbálj egy kicsit reálisan gondolkozni: ha a saját édesapjuk nem tudja ezt a helyzetet megfelelően kezelni, akkor miért pont te tudnád?

Ti közösen annyit tudtatok volna tenni, hogy megtisztelitek a gyerekeket azzal, hogy nem veritek át őket, nem hazudtok nekik arról, hogy te ki vagy az apjuk életében. Őszintén szólva nem értem, hogy mi volt ezzel a célotok, mi volt ennek az értelme.

Nem tudom, hány évesek a gyerekek, de ők nyilván cserbenhagyásnak élik meg, hogy az anyjuk elhagyta őket.

Te is érzed, hogy rátok jogosan neheztelnek, amiért hazudtatok nekik, de most az édesapjuk feladata és felelőssége, hogy ezt megbeszélje velük, segítsen nekik feldolgozni, nem pedig a tiéd 17 éves kamaszlányként, akármennyire is jó szándékból próbálnál valamit tenni, jóvátenni.

Hát, logikusan végiggondolva a dolgot, egy hazugság következményeiben azoknak van felelőssége, akik nem mondtak igazat - és jóvátenni is nekik kell.

Kérdező meg ebből a szempontból hátrányban is van, meg előnyben is. Utóbbi azért, mert valszeg jóval közelebb áll korban a gyerekekhez, és nem tekintély-alapú kapcsolatban van velük. Nekem is van ismerősöm, akinek 21 évesen lett egy 14 éves "nevelt lánya" - de szerencsére volt annyi esze, hogy a lánynak barátnője akart lenni, és nem pót-anyja...

Szóval Kérdező, én máég mindig azt tenném a helyedben, hogy leülnék a gyerekekkel, és elbeszélgetnék velük - csak az igazat mondva. Ennyi.

Én 25 éves vagyok és egy 15 éves lányt nevelek. Sosem akartam a barátnője lenni, a nagynénje ès egyben keresztanyja vagyok, de amióta én nevelem valamilyen szinten az anyja is. Hiába vagyok fiatal, számára mégiscsak felnőtt vagyok, úgy érzem tisztel és szeret amiért nevelem. Elején voltak problémák, hiszen nehéz volt feldolgoznia az új helyzetet. Bocsi az offért, csak nem értem miért kéne a gyerek barátnőjének lenni

Hosszútávon nem lenne szerencsés.

"Hát, logikusan végiggondolva a dolgot, egy hazugság következményeiben azoknak van felelőssége, akik nem mondtak igazat - és jóvátenni is nekik kell."

Ebben szerintem alapvetően igazad van, de ebben a konkrét esetben szerintem nagyon nem tűnik életszerűnek, hogy a 17 éves barátnő döntése lett volna, hogy hazudják azt, hogy az apjuknak nem barátnője, szimplán csak egy barát az életében, nem pedig fordítva.

Ha az apa döntött így, valamiért ő nem akarta felvállalni az igazságot, és inkább a hazugságot választotta - ki tudja, milyen megfontolásból -, akkor szerintem elsősorban az ő feladata lenne a saját gyerekeivel tisztázni a helyzetet, nem pedig a 17 éves lányé. Amúgy is alapvetően ő tartozik irántuk felelősséggel szülőként, nem egy újdonsült barátnő, akivel sajnos ráadásul a kapcsolatuk is egy hazugsággal indult.

Ha pedig az anya egy manipulatív érzelmi játszmát játszik a volt férje ellen, talán mert nehezen dolgozza fel, hogy - nem tudjuk, mennyi idővel a válás vagy szakítás után - van valakije a volt párjának, ráadásul nála nyilván jóval fiatalabb, és a saját gyerekeit gyakorlatilag eszközként használva megpróbálja őket az édesapjuk ellen hangolni ("telemagyarázta a fejüket azzal hogy az apjuk rossz ember"), akkor ebben a kérdésben szerintem szintén az apának van mozgástere és felelőssége.

Kedves #35, ki tetszettél hagyni a párok életében leggyakoribb lehetőséget, hogy egyszerűen közösen ezt beszélték meg, ebben egyeztek meg. A történet ismeretében meg azt tartom a legvalószínűbb oknak, hogy a férfi ismerte az exét, tudta, hogy hogyan fog reagálni, ha visszajut hozzá a gyerekektől az ő új párkapcsolatának a híre.

És azt se gondolom, hogy ez valamiféle "nem vállalás" lenne a férfi részéről, inkább egy szimpla konfliktuskerülő magatartásnak tűnik ebben a környezetben.

# 36

Azt, hogy ők ketten ezt beszélték meg, közösen ebben egyeztek meg, azt magától értetődőnek tartom, mivel nyilván meg kellett beszélniük a gyerekekkel való első találkozás előtt, hogy nekik mit mondjanak, nem lehetett ketten kétféle verziót előadni a lány kilétéről és ellentmondásba keveredni.

Én egyszerűen úgy fogalmaztam, hogy kinek a döntése lehetett alapvetően kettőjük közül, és abból, amit leírtál az apa általad valószínűnek tartott motivációjáról, nekem úgy tűnik, hogy te is így gondolod.

Szerintem az a életszerű, hogy abban a kérdésben, hogy egy válást követően ki mikor és hogyan mutatja be az új partnerét a gyerekeinek, mindig a szülőé a döntés joga, az ő szempontjai érvényesülnek, nem pedig az új baráté/barátnőé. Utóbbinak kell alkalmazkodnia, és tiszteletben tartania a másik döntését. (Persze jó esetben egyetért vele.)

A másik meglátásoddal is egyetértek, én sem gondolom, hogy a férfi kapcsolatukat nem akarta felvállalni, és szerintem jó eséllyel igazad van abban, hogy milyen megfontolásból nem akarta elmondani az igazat a gyereknek.

Ettől függetlenül rossz döntésnek tartom, mert ha futó kalandnak tervezte ezt a viszonyt, akkor nyilván nem mutatta volna be a 17 éves barátnőjét a gyerekeknek, ha pedig hosszabb távon vele tervez, akkor előbb-utóbb úgyis kiderült volna az igazság, csak az a kérdés, hogy mikor és hogyan. Azzal, hogy nem volt őszinte a gyerekeivel, az apa csak rosszabbul kerülhetett ki mind a velük, mint az ex-feleséggel való kapcsolatában.

Persze, kedves előző, én is rossz döntésnek tartom, ahogy a Kérdező is már - ugye ennek a helyrehozására irányult a kérdése - és feltehetőleg most már a párja is, szóval úgy tűnik, ebben már mindenki egyetért:)

Ettől még meglehetősen általános, hogy az emberek hoznak rossz döntéseket, amiket jó esetben belátnak, és rendbe akarnak hozni... (rossz esetben meg ugye sírig ragaszkodnak a tévedéseikhez, ilyen is van)

Ezért mondom azt, hogy a Kérdező döntése minden tekintetben rendben lévőnek látszik, tévedett, és vállalni kívánja ennek felelősségét.

És erre meg az a véleményem, hogy nem látszik nagy problémának, egyszerűen elnézést kell kérni a gyerekektől - akár megindokolva, hogy milyen meggondolásból mondták azt, amit - áés innentől őszintének és természetesnek kell lenni velük - ennyi.