Szerintetek mennyire normális, ha egy 30 éven felüli családanyának húszas évei elején járó barátnői vannak?
Velük jár csavarogni,diszkóba,és elvált,a gyerekre a nagymama felügyel.Barátnői alig vannak túl a húszon,egyedülállók,és elsősorban még a bulira,csavargásra fektetik a hangsúlyt.A nő közelebb áll a negyvenhez,mint a harminchoz.Nem szeretnék ítélkezni,és senkitől sem várom,csak véleményeket várok a téma kapcsán,mert érdekel.
Nem vagyok benne a helyzetben,csak láttam,tapasztaltam már már ilyet,érdekelne,ki hogy látja ezt a dolgot.Senki ne értse félre,nem vitát szítok,csak beszélgetést kezdeményezek.
Anyukám 40 feletti, a barátnője meg a huszas évei közepén van. A vele egykorú nőkről azt mondja, hogy vagy befásultak és nincs humoruk, vagy kicsi a gyerekük, és nem járnak el sehova.
22/L
Teljesen normális.
Ő tudja, miért jó ez neki. Talán bepótolja, amit elmulasztott. De lehet más oka is. Felnőtt ember. Jól mondta itt valaki feljebb. Felelősséggel tartozik a döntéseiért, és a következményeket is ő fogja viselni. Mi lenne a baj ezzel? Ha másképp gondolná, biztosan másképp tenné. Ő így látja jónak, én meg nem látom sehogyan sem, mert nem ismerem őt. Még az is lehet, ha ismerném, igazat adnék neki. Ki tudja?
Egy tisztességes,gyerekes 30-on felküli nő nem jár diszkókba.Hacsak nem pasasokat keres egyéjszakás kalandokra.Akkor pedig egy szajha.
Ha szórakozni akar,járjon színházba,komolyzenei koncertekre,a barátnőivel egy kulturált helyre.Bőven van lehetőség kimozdulni otthonról.Éjjel pedig a gyermekei mellett van a helye.Nagyon rossz példát mutat a gyermekeinek.
40/N
Egy tisztességes nő oda jár szórakozni ahova akar.
A lényeg,hogy tisztességesen viselkedjen ott.
40/N
Miért ne járhatna? Diszkóba táncolni is lehet ám, nem csak pasasokat felszedni.
Mi hárman vagyunk barátnők, akikkel régebben mindig együtt jártunk táncolni, igaz nem diszkóba, de zenés helyre. 19,26 és 47. Azóta én szültem, ők meg járnak nélkülem is. Nincs ebben semmi furcsa, ha jól érzik magukat együtt. Nyaralni is megyünk idén együtt, mi gyerekestül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!