Egy alapvetően megromlott párkapcsolatba bevállalnátok második gyereket ha egyébként a kicsi érdeke ezt kívánná?

Konkrétan a kicsi születése óta, azaz másfél éve romlott meg drasztikusan a kapcsolatunk a férjemmel, bár addig sem volt már egy tündérmese... A lánykánkkal nagyon kedves, szereti, bár általában szereti a kellemes teendőket végezni a melósabbak helyett, de velem kifejezetten szemét módon viselkedik. Mivel kényetelenek vagyunk az anyósomékkal élni, minden nap az orrom alá dörgöli hogy összetehetném a kezem h ilyen segítségem van, csak közben elfelejti hogy én is vágyom saját élettérre, saját dolgokra, hogy ne mindig másokhoz kelljen viszonyítani magam. Tudom hogy jó szándékkal vannak, de folyton beleszólnak a gyerekem nevelésébe, mert ők bezzeg felneveltek hármat... És igazából majdnem minden rossz amit csinálok, és a férjem is az ő pártjukat fogja. Az utóbbi időben pedig minősíthetetlen hangnemet használ, ordít velem a kislányom füle hallatára és azon veszem észre magam, hogy az önbizalmam nulla, már a saját gondolkodásomban is kételkedem, egyszerűen elfelejtettem MAGAM lenni. Az a felállás szerinte, hogy én csak egy púp vagyok a hátán és ha előre tudta volna hogy ez lesz és én ilyen leszek akkor nem vett volna feleségül, stb... Hozzátenném, hogy azelőtt volt saját életem, normális munkám, diplomám van, és nem vagyok dagadt bányarém a baba születése után sem. A háztartási és a gyerek körüli teendőkben szinte soha nem segít, szerinte ez tök természetes, hogy ő dolgozik az enyém meg az összes többi. Ebbe a kapcsolatba érdemes így testvérkét szülni?