Anyám nem tartja sokra, amivel foglalkozom, szerinte ezt akárki meg tudja csinálni. Hogyan kell erről tudomást sem venni?

Nem olvastam el a válaszokat, a saját példámat írtam...

Én pszichológus segítségével értettem meg, hogyan hat ki az anyám hasonló viselkedése az életemre, és a terápiám megtanított elviselni, kezelni az anyámat. (Aki egyébként nárcisztikus.)

Mi bánt igazán? Az , hogy ilyen módon gondolkodik Rólad, vagy az, hogy ezt mondogatja?

Ha az első, akkor valahogy még mindig meg akarsz felelni neki, és igaza van annak, aki a pszichológust javasolja.

Ha az utóbbi, vedd lazára, vagy viccesre: nevesd el a megjegyzést, vagy válaszolj ilyesmiket: "köszi a dicséretet..., azt szeretem benned, hogy ennyire támogatsz" vagy hasonló.

#20-as kommentedhez csak annyit, kedves Kerdezo, hogy tanultam pszichologiat. Te vagy nem tanultal, vagy csak az alapokat.

Szoval, szallj le a magas lorol!

Remélem, Anyukád nem a kistestvéremet fogja tanítani... (Ne haragudj!)

Akkor itt az ellenpólus: most érettségiztem, és van olyan tanárom, aki konkrétan jobban odafigyelt rám, mint a szüleim. De egyébként arra a tanárnöre is emlékszek, aki megszerettette velem az irodalmat, ha egyszer netalán-tán írnék egy könyvet, nekik ajánlanám :)

Valóban, bárki képes bemenni egy osztályba és ott tartózkodni 45 percet. De kevesebben képesek arra, hogy érdekesen adjanak elő, odafigyeljenek ránk... Ez szerintem fantasztikus képesség, ugyanolyan értékes mint mondjuk egy mérnök pontossága.

19/L

Esti mese.

Kilenc mozdulat.

Nos, én egy hótt egyszerű - majdnem azt mondtam: unalmas - munkát végzek.

Annyi a dolgom, hogy egyik gépből kiveszem a darabot, a másik gépből kiveszem a készet-beteszem ezt, aztán megnyomok egy gombot, elfordulok egy újabb pár nyers darabért, amit beteszek az első gépbe, majd kezdem elölről.

Aki látja, semmi különöset sem lát: egy álmos "ipari robot", aki egyszer-egyszer egy pillanatra talán életre is kel... és akinek a munkáját játszi könnyedséggel akár ő is csinálhatná...

Aztán úgy hozza a helyzet, hogy ő is sorra kerül.

(Közben jócskán leveszik neki a fordulatszámot - mégiscsak tanuló az illető...)

Odalép.

És hirtelen összemegy!

A kilenc mozdulatból egyre sem emlékszik, és ha igen, valahogy azok se akarnak sikerülni! A forró darab süti az ujját, vagy épp billeg - kiesik a szerszámból... SEMMI SEM SIKERÜL ÚGY, ahogyan azt látta!

Egyes gép forog, kettes vár, a tanuló kapkod...

Aztán az Egyes Gép győz: darabot kell eldobni, hogy a tanuló utolérje magát.

Még gyorsabban mozog a keze... kevés!

Már folyik róla a víz.

A selejt pedig csak egyre szaporodik.

Birkóznak: Ember és a Gép. Kegyetlenül.

Lassan settenkedve közelít az összeomlás.

Ekkor az "oktató" - aki végig ott állt mellette - vidoran rikkant: váltááás!

Tanuló fellélegezve ellép a Géptől (keze-lába enyhén remeg a stressztől)... majd megfordul, ránéz az órára (eddig nem volt ideje rá) és majd hanyattesik.

Tizenöt percet dolgozott! Csak???

Helyét újra átveszi az "álmos robot", aki most talán még álmosabb, mint azelőtt, hiszen le van véve a sebesség.

Az Egyes darabsora mégis valami megmagyarázhatatlan okból egyre hátrébb szorul.

Majd végleg eltűnik a Gép belsejében.

Egészen a következő váltásig! :)