Miért döntöttél úgy, hogy nem vállalsz gyereket?

Nem tudom, hogy mások szerint idős vagyok e, 36 évesen de én gyerekvállalásra már annak érzem magam

Soha nem vágytam rá, másokét (sógor, testvér) sem babusgattam, vigyázni sem szerettem gyerekre.

Miért? Nem tudom, lehet kicsit önzésből, szabadság szeretetből. Nem tudtam még a mai napig sem lemondani a függetlenségről, ha kedvem van foglalók jegyet és elutazok a hétvégére valahova.

5 év után költöztem össze a párommal, de esküvőről szó sem lehet az már nekem túl sok lenne.

Ja és még egy ok, a szülés és a vele együtt járó dolgok

Mert nem tudom kifizetni.

Az "remek" hogy a 15 gyerekesek kapnak egy csomó támogatást (értsd: megint Orbán és az ő szociáldarwinista hülyesége), de első gyerekre semmi, és mivel gyerek nélkül sem nagyon megy a háztartás fenntartása, hát bocs.

Köszönjük meg Orbán Viktornak és a fideszkdnp-nek hogy nő a munkanélküliség, hajléktalanság, és csökken a gyerekvállalási kedv!

1.Nem bírom amikor egy gyerek hisztizik, szó szerint ki nem állhatom.

2.Jelenlegi anyagi helyzeten nem épp gyerekvállalós.

Szeretem a gyerekeket, és jól is bánok velük, sőt, gyermekápolónő és tanár is voltam már. De saját gyereket nem szeretnék.

Van egy unokahúgom, vele szoktam foglalkozni. Nagyon aranyos, szeretjük egymast.

A tejet is szeretem, de tehenet nem akarok a lakásomba.

Egyrészt sose éreztem azt amiről sokan beszélnek, hogy nekem most és azonnal gyerek kell, de még csak hasonlót se. Nem is szeretem őket túlzottan.

Másrészt egy szobanövényt nem tudok életben tartani, jobb annak a szerencsétlen gyereknek, ha sose kerül a kezeim közé.

De főleg azért, mert egyszerűen nem érzem hogy hiányozna. Csak azért meg, mert ez a szokás, meg ez az elvárás, eszem ágában sincs szülni.

Engem sokat bántanak emiatt a kolléganőim. Én 30 elmúltam, folyton zaklatnak, mert ők 50 körül járnak, már felnőtt gyerekeik vannak.

És hiába jeleztem már többször, hogy hagyjanak ezzel a témával, csak előhozzák újra és újra.

Az indokaim, hogy bár van párom, és stabil a kapcsoaltunk 8 éve, mindketten dolgozunk, de felvettünk egy lakáshitelt pár éve, és majdnem beledöglöttünk. Már kiírták az árverezést, hónapokon át szenvedtünk, hogy megússzuk. Viszonylag jól keresünk, de a hitel elviszi a fizetésünk nagy részét, utána rezsi, kaja, ruházkodás, és épp hogy megélünk. És ez egy régi, rossz állapotú ház, semmi pénzünk, hogy felújítsuk, nem tudjuk kiírtani a penészt, beázunk, de egy tető milliós tétel, stb.

El nem tudom képzelni, hogy telne kevesebb bevételből (hisz nem a fizetésem kapnám 1-2-3 évig, csak egy részét) több dologra. Egy orvosnak 10 ezret sem tudnék adni, nemhogy 150 ezret, ahogy hallom az árfolyamot. Egy babakocsi, kiságy mind több tízezres tétel. Nekünk nincs kisgyerekes rokon, akitől kapnánk, a barátainknak szintén nincs gyerek. Babaruha egy vagyon. Tápszer több ezer, mikor hó végén csak nézzük egymást, hogy holnapra honnan lesz pénz. És nem szórjuk el, csak befizetjük a hitelt meg a számlákat.

A másik, amit nem bírnak felfogni, hogy nekünk nincs segítségünk. Másoknak ott vannak a szülők (majdani nagyszülők), akik segítetek elkezdeni az életet, itt az anyagiakra gondolok. Mi teljesen a semmiből indultunk, a párom szülei meghaltak, az enyém - egyik, beteg, mi tartjuk el > tehát velünk él, gondoskodni kell róla, jövedelme nincs, de etetni kell, azaz olyan, mint egy gyerek, mégis remélem, még sokáig velünk marad, nem teher. bár lelkileg néha megterhelő, de ez ezzel jár. a másikkal nem tartom a kapcsolatot, nem véletlenül. a gyerekemet meg az életbe nem bíznám rá.

pár hete az egyik kollégámnak babája született. ezek a "kedves" kolléganők kérdezgetik, hogy "ugye van segítsége a feleségednek?". mert egyedül ez nem menne az első hetekben, kell a nagymama segítsége, hogy az anyuka aludjon egyet, vagy ha nem tud valamit, akkor legyen, aki megmutatja. És nem fogják fel, hogy nekem például nincs segítségem, én nem tudom felhívni a nagymamát, hogy jöjjön át, mert baj van.

A másik dolog, hogy nyári szünet van, beszélik, hogy hogy oldják meg, a gyerek ügyeletben van, aztán táborba megy , aztán szabit vesznek ki, de még így is a végén 2 hete mamánál lesz, mert máshogy nem tudják megoldani. És ahol nincs mama??? Hova teszem a gyereket? Annyi szabi a világon nincs, hogy 3 hónapot otthon legyünk vele, és akkor nincs egész évben szabi se karácsonykor, semmikor máskor!

Tábort meg ki tud megfizetni? Itt olvastam, épp ebben a kategóriában, épp ma délután, hogy 1 hetes fejlesztő tábor 30 ezer! Ha ilyen árral számolok, akkor 1 hónap 120 ezer, annyi a fizetésem, és akkor még nem ettünk, stb.

Egyre gyakrabban eszembe ju hogy kifutok az időből, mert 30 felett egyre több egészségügyi problémám van. Erre rátesz egy lapáttal az a nyomás, amit folyamatosan kapok a bunkóktól, akik tahó módon úgy másznak bele az intimszférámba, hogy észre sem veszik, hogy forgatják a kést a szívemben.

És ezen az oldalon ezeket a "miért"-eket leírva egyszer megkaptam, hogy "az ilyen ne is vállaljon gyereket!", hát ez a mai napig eszembe jut, elég nehéz volt feldolgozni. leírom a legbensőbb dolgaimat, és azt, hogy úgy gondolom, nem rajtam múlik, de a körülmények nem teszik lehetővé a gyerekvállalást, erre valaki névtelenül belegyalogol a lelkembe, mert így nagyon sok embernek nagyon nagy pofája tud lenni. de egy életre megjegyeztem, hogy egy sz*r, semmirekellő, anyának nem való nő vagyok, amiért nem születtem gazdag családba, vagy nincs 2 szerető nagymama, aki be tud segíteni.

Mert nem vágyom rá,ilyen egyszerű.

37 éves vagyok...

Mert nincs bennem anyai ösztön, sem pedig vágy a gyerek után. Soha nem is volt. Én így vagyok boldog, gyerek nélkül, másokét sem szerettem soha, sajátra sem vágyom.

25/L

A gyerekesek ezt most biztos nem fogják érteni, de én meg ahogy idősök egyre inkább úgy vagyok vele, hogy azt bántam volna meg, ha szülök.

Nem tehetek róla, hogy ezt hozzák ki belőlem, de én sosem vágytam gyerekre és ahogy elhallgatok másokat, hogy milyen velük az élet, hallgatom, hogy ezt a problémát is meg kell oldani, azt a problémát is meg kell oldani, csak elönt a megkönnyebbülés, hogy nekem ilyesmivel semmiképp sem kell foglalkoznom.

Baromi nagy kötöttség lehet. Elhiszem, hogy örömet is okoz, de én megtaláltam az életemben az örömöt enélkül is, és nagyon jó így nekem. Közel a 40-hez sem gondolom úgy, hogy bármit is megbántam. Vagyis megbántunk volna a társammal együtt.

39N