Mi volt életetek legnehezebb döntése? Végül mi segített a döntésben? Szerinted jól döntöttél?

Hogy lehajtva hagyjam e a deszkát vagy felhajtva.Szerintem jól döntöttem hogy felhajtva hagytam :)

Hogy őszinte leszek sokszor akadtak nehéz helyzetek.Döntések mindig voltak,olyan nem volt hogy életem legnehezebb döntései mert minden döntésnek következménye van.Hogy mi az ami segített a döntésekben? Az ész érvek!

Több is volt, amit elég nehéznek éreztem akkor, bár másnak lehet, hogy kicsinek tűnt.

Az egyik, hogy elköltöztem otthonról. Sokat vitáztunk apuval, de mégis nehezemre esett eljönni, mert tudtam, hogy nem mutatja, de a szíve megszakad. Majd két hétig még sírtam. De nem bántam meg, a fiú, akiért otthagytam őket, a férjem lett, és azóta még jobb a viszonyunk.

A másik nehéz döntés az volt, amikor az esküvőnk előtt 1 héttel anyukám kórházba került, intenzív osztályon volt, kétszer is műtötték, még az esküvő előtti pénteken is a kórházat hívogattam, hogy mi újság, és még akkor is azon agyaltam, hogy legyen esküvő, vagy sem. Szintén nem bántam meg, anyukám túlélte, bár fél oldalára béna, és az esküvő is szép volt, de sajnálom, hogy nem volt ott anyukám.

Volt még egy pár, de hát kinek nincs. Nekem ezek voltak meghatározóak az életemben.

A döntésben az segített, hogy apukámmal nem nagyon jöttem ki, illetve, hogy nagyon szerettem a páromat, az esküvőnél meg az keményített meg, hogy anyukám az ital miatt köszönhette magának, a mai napig haragszom rá, amiért fontosabb a pia, mint mi. Ma már nem iszik, de hát a székből is alig bír felkelni.

Exemmel a szakítás.

Úgy költöztünk össze, hogy én tanulni jöttem Budapestre, ő dolgozni. Én otthonról 35 000 ft-ot kaptam, illetve 15-20 000 ft ösztöndíjam volt, neki normális fizetése. Annyi könnyebbség volt, hogy a szüleim vettek egy lakást, így albérletet nem kellett fizetni (ezért nem is kaptam otthonról több pénzt).

A kapcsolatunk 3 év alatt tönkrement. A végén már csak egymás mellett laktunk. Éjszakákat gondolkodtam, hogy mit csináljak. Evidens volt, hogy szakítanunk kell, de (na már a gondolattól is rosszul éreztem maga, hogy ilyenen agyalok) hogyan fogom magam fenntartani, meg a lakást. Azt tudtam, hogy szülőktől többet nem fogok kapni, az egyetemi órarendem mellett munkát nem tudtam volna vállalni.

Kb. 4 hónapot dilemmáztam az ügyön, mire összeszedtem a bátorságomat, és lezártam az egészet. Volt egy nyaram, ami nagyon húzós volt, mert egyedül tartottam fenn a lakást és sokszor nem volt mit ennem, mert befizettem a számlákat. A barátaim tartották bennem a lelkes és sokszor (étellel is) támogattak. Utána szeptembertől fogadtam egy lakótársat, aki a rezsit fizette, így csak ételre kellett költenem.

Akkor nehéz döntésnek tűnt, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb túl kell esnem rajta, mert ez így nem állapot nekem se, neki sem.

Biztosan jól döntöttem. Megismerkedtem egy imádni való férfival, akivel most fogjuk összekötni az életünket :)

Hogy merjek-e válni. Mertem.

Hogy egy 9 hónapos kapcsolatba merjek-e gyereket vállalni. Mertem.

Mindkettő szuper döntés volt, soha nem voltam ilyen kiegyensúlyozott, mint most. Pedig mindkettő sok harcba került a környezettel.

nálam nem sok közül lehet választani, soha nem kényszerültem döntéshelyzetekbe, mert vagy akartam konkrétan valamit, vagy az élet kényszerített valahova.

egyszer adódott csak egy helyzet, ott kb 6 lehetőség közül kellett választanom, és akárhány valakit kérdeztem senkinek sejtelme nem volt, mit tenne a helyemben, akkor jöttem rá, döntésképtelen vagyok.

vakon választottam egyet és nem tudom jó döntés volt e, mivel nem tudom összehasonlítani, a mi lett volna ha a másikat választom-mal. de szerintem ugyanaz, ekkor kerülgetett az a gondolat, akármit lépek én ugyanaz az ember vagyok, tehát ugyanazokat a dolgokat vonzom be, ugyanazt a szerencsét és szerencsétlenségeket kapom, akármerre lépek.tehát nem a lehetőségek vagy a világ változik, max én.

hogy le is írjam, kint dolgoztam egy instabilnak tűnő, de nagyon jól fizető munkahelyen, de tudni kell, általában szanaszét mindig mindent pályázgatok, ha van munkám ha nincs. így alakult, hogy két nagyobb városba is mehettem volna ha váltok, vagy maradhattam volna az akkori helyen, vagy akkor kaptam ajánlatot itthonra is egy cégnél ahol elfogadták a fizetési igényem és nem kértem keveset(kiszámoltam mennyiért jönnék haza), ill a neten megismertem egy srácot, magyar, ő beprotezsált volna csak az meg több 100 km-re volt, de mégis magyarral lettem volna, vagy visszavárt egy megint másik országba a volt főnököm, ahol jó helyem volt.

mivel magánéletem nem volt (nem volt barátom)így nem volt semmihez sem kötnöm magam, nem befolyásolt semmi. és legerősebben ez motivált volna pedig, mindig érzelmi alapon élek, pedig már megszívtam.(volt hogy feladtam mindent kint, hazajöttem éhbérért, erre 4 év múlva elhagyott akiért hazajöttem, azalatt a 4 év alatt pedig kint lehet megszedem magam)

á hosszú

a lényeg hogy még most is ide-oda ugrálok, nem találom a helyem.