55-65 év körüli szülők! Támogatjátok anyagilag a felnőtt/ ill. felnőtté váló gyermekeiteket? Hogyan látjátok - szükségük van a mai fiataloknak anyagi "ugródeszkára", vagy inkább vért izzadva küzdjenek meg minden szegért?

Az én szüleim ebből sosem csináltak elvi kérdést. Ha tudtak, segítettek. Amikor egyetemista voltam, akkor anyagilag nem álltak a helyzet magaslatán, így pénzzel nem tudtak segíteni, de anyukám főzött nekem előre, azt ettem a kollégiumban. Nyaralni, szórakozni viszont csak abból a pénzből tudtam, amit az egyetem mellett munkával megkerestem. Most 38 éves vagyok, és az utóbbi pár évben a szüleim nyugdíj mellett dolgoztak, szóval összességében szép kis summát megkerestek. Lazán befizették az egész családot nyaralásra, és ha bármire szükségünk volt, akár nekem, akár az öcsémnek, amit nem engedhettünk meg magunknak a saját fizetésünkből, szó nélkül megvették nekünk. Eközben persze ők maguk sem nyomorogtak.

Szerintem az igazság valahol a kettő között van, Kati néni és a barátnőd szülei között. Mindkettő elég végletes: a teljes szolgalelkűség is a felnőtt gyerekekért, és ez a "nyomorogtam én is fiatalon, nyomorogjon a kölyköm is" hozzáállás is. Egyik sem vall kiegyensúlyozott érzelmi életre.

A szüleim - apám rokkantnyugdíjas - amit csak tudnak, segítenek. A lakáshitelünk jelzáloga az ő házukon van. Valahányszor jönnek, mindig hoznak valamit: babaruhát, házi tojást, főtt ételt (természetesen). Hogy a kisbabát fogadni tudjuk, édesanyám fizetéselőleget vett fel, amit 6 hónap alatt fog visszafizetni. A telefonszámlánkat is ők fizetik. A lakásvásárlási illetékünk részleteit is ők fizették, amíg tartott. Nincs sok pénzük, igen szűken élnek, de abból a kevésből mindig juttatnak nekünk valamit.

Az a tapasztalatom, hogy minél jobban tudja valaki, milyen az, ha nincs, annál szívesebben ad a maga keveséből annak, akinek szüksége van rá. És fordítva: minél többje van valakinek, annál nehezebben válik meg akár egy kevéstől is.

Második vagyok.

Pénzkeresőként 4 évig éltem a szüleimmel, havi 20 ezret adtam be a közösbe, és persze házimunkát.

Én se vagyok ennyi idős szülő, de a szüleim azt mondják, könnyebb volt az ő fiatalkorukban, akár munkát kapni (pontosabban olyan, hogy munkanélküliség, akkoriban nem volt olyan gyakori dolog, mint ma), akár lakáshoz jutni önerő nélkül. Ők egy szobában kezdték, és mikor ide költöztünk (4 éves voltam), akkor se kellett önerő, részletre (nem hitelre) fizették ki a lakást, havi 5-600Ft, ez ma nem tűnik soknak, de az akkori fizetések se voltak 100-500ezer Ft-os nagyságrendűek, viszont nem kellett nélkülöznünk, mindig megvolt minden, ami kellett, sose maradtak el számlákkal a részletfizetés miatt vagy fordítva, mindig volt saját ruhánk és tápláló étel az asztalon.

Még velük élek 25 évesen, 2 millió önerővel tudnak támogatni, enélkül esélyem se lenne lakásra, de így is nehéz (Budapest - a munka ide köt) olcsón olyan lakást találni, ami lakható állapotú, fizethető a rezsi, nincs megterhelve, rendezett a jogi háttere, hitelt meg nem vállalhatok át, mert én nem kaphatok akárhol hitelt, mivel adóstársam nincs, és a fizetésem is alacsony.