Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Nem hinnétek azt, hogy megcsal...

Nem hinnétek azt, hogy megcsal, ezek alapján?

Figyelt kérdés

Egyre "érdekesebb" a kapcsolatunk. November elejétől december elejéig szinte nem volt semmilyen nemi kapcsolatunk, mert a párom "fáradt volt". Aztán ahogy jött a Mikulás, hirtelen megváltozott minden. Elkezdett kedveskedni, volt nemi életünk, azt hittem minden oké. (Napközben szerelmi vallomások sms-ben, 2 naponta egy szál vörös rózsa, pénteken vacsorázni vitt, szombaton moziba) Két hete ismét sz*r minden.

Január 4.-én elment dolgozni, délután 5kor hazaért. Meleg étel várta, mondtam hogy amíg megkajál, csinálok neki forró fürdőt, megmasszírozom. Így is történt. Fürdés után felöltözött, majd hívta valaki telefonon. Kiment a szobából telefonálni. Jó 10-12 perc után visszajött, majd felöltözött, hogy ő elmegy. Kérdeztem, ugyan hova, semmi válasz. Múlthéten minden hétköznap ez ment, hazajött enni, lezuhanyozott, majd elment. Hétvégén meg belebújt a laptopba, hozzá sem lehetett szólni. Annyit láttam, hogy msn-ezik, de nem érdekelt kivel. Megnéztem a telefonját, hogy ki hívta (érdekelt, és ő nem mondta el!), de kitörölte a bejövő híváslistát.

A héten is hasonló a helyzet. Most nem 5kor, hanem fél7 után ér haza. Megkérdeztem hol volt, annyi választ kaptam, hogy dolga volt. Kérdeztem mi a baj, beszéljük meg. Ha már nem szeret, mondja meg, zárjuk le, de ez a bizonytalanság szörnyű. Én nagyon szeretem, és nem tudom mi történt vele az elmúlt két hétben. Azt hittem, a munkahelye miatt ideges, így nem akartam vele veszekedni.

Ma korán hazajött, ismét meleg étel várta, de meg sem kóstolta. Rendelt magának pizzát, vett magához ásványvizet, és bezárkózott a kisszobába (vendégszobának használjuk). Bekopogtam, azt mondta most hagyjam, szarul van. Hát jó, én hagyom.

Csak nem tudok másra gondolni, mint hogy megcsal, és most bántja a lelkiismeret. Nem tudom, később beszéljek-e vele. És mit tegyek, ha nem alszik velem?


Mellesleg februárban lesz a születésnapom. Egyik barátnőm azt mondta, lehet hogy arra szervez valami meglepetés bulit. De akkor miért ilyen rideg, közömbös?! Segítsetek.

24L


2010. jan. 15. 18:49
 41/100 anonim ***** válasza:
Talán megérne egy beszélgetést ... ! Márcsak azért is, hogy tisztában legyél a dolgokkal.
2010. jan. 15. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/100 anonim ***** válasza:
Ugyes vagy!
2010. jan. 15. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/100 anonim ***** válasza:
Én a helyedben azt mondanám, amíg nem jönnek értem kap időt, hogy elmondjon MINDENT ŐSZINTÉN. Figyu, lehet,ha most elmész és nem beszélsz vele, többet ártasz,mint használsz..ha már megtette az első lépést és neked fontos a kapcsolat, ne hagyd annyiban ! Hajrá!
2010. jan. 15. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/100 anonim ***** válasza:

Érdekes pasi:S

De vannak olyan sötét emberek, akik nagyon feltünően csinálják a megcsalást.

menj el otthonról, jól teszed!!!! szenvedjen őis ne csak te!!!!! ne menj haza pár napig, és ne vedd fel ha keres, vagy ha felveszed, akkor mondd, h gyorsan mondja, mert elfoglalt vagy, vagy mondd hogy talid van egy fontos emberrel... hagy legyen féltékeny!!!!! kamuzz neki!!! vagy kérd meg az egyik srác haverodat, hogy vegye fel helyetted a telodat, ha hív....

2010. jan. 15. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/100 anonim ***** válasza:
51%
Semmiképp se játszmázz vele, gyerekes és ocsmány dolog.. több károd lehet belőle..
2010. jan. 15. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/100 anonim ***** válasza:
ha már mondta h beszéljétek meg, ne menj el sztem se=) nagyon szortíok neked:) írj majd:)
2010. jan. 15. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/100 anonim ***** válasza:
Inkább tisztázzátok a helyzetet, aztán vagy jobbra, vagy balra. Ez így fair.
2010. jan. 15. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/100 A kérdező kommentje:
Azt hiszem, ezután a 2 hét után megérdemel annyi szenvedést, hogy egyedül maradjon pár napig.
2010. jan. 15. 19:57
 49/100 anonim ***** válasza:
37%
Hát nem ocsmányabb egy megcsalásnál szvsz...
2010. jan. 15. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/100 anonim ***** válasza:
Szenvedjen!!! Menj csak!!! Igenis jól teszed... legközelebb majd nem fogja rángatni neked a vállát...
2010. jan. 15. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!