Tényleg ennyire semmibe vesznek engem a szüleim? Ez más családban hogy működik?

A szüleim, mindig az unokanővéremet sajnálják a magánéleti problémái miatt (nincs normális párkapcsolata, + gyereket szeretne de nem jön össze, de van egy jó állása biztos anyagi háttere). Nekem még soha sem volt barátnőm, pedig 22 éves vagyok, barátaim sincsenek, szeretnék, de nem tudok közösségbe járni, mert nagyon gátlásos vagyok és emiatt depressziós is, de az én lelkivilágomat magasról lesz*rják. Csak az a fontos, hogy jól teljesítsek az egyetemen és minden happy és "life is good for me". Egyszerűen nem érdekli őket hogy milyen elcseszett életem van, és a furcsa nevelés+genetika miatt mennyire önbizalomhiányos vagyok, és hogy ez mennyire megnehezíti a mindennapi életemet, mert teljesen stresszes vagyok tőle.

Amúgy a tanuláson kívül semmiben sem támogatnak (NEM anyagi támogatás, de lelki támogatás, odafigyelés időnként nagyon jól esne!)

Már beszéltem velük erről, de mivel a tanulást tartják elsőnek a lelki dolgok egyáltalán nem érdeklik őket, vállat vonogatnak és azt mondják "ez van..."

Persze néha szoktak megalázó megjegyzéseket tenni, hogy nincsen barátnőm pedig már milyen nagyfiú vagyok, meg nem járok el sehová szórakozni. (mellesleg nincs pénzem szórakozásra, mert emiatt a rohadt nagy önbizalomhiány miatt nem is tudnék rendes munkát vállalni, amíg tanulok)

Jól esett hogy kiírhattam magamból, köszönöm hogy végigolvastad!