Hivatásgondozás? Nagyon önző dolog, ha valaki a gyermekeit akarja nevelni és nem megy dolgozni, hanem a családjának él?

festegetés, szintizés. szal zene, ez általában pont a sznobok jellemzője, mert náluk ugye anyuci fizeti a zenetanárt meg a rajztanárt, hogy a porontya tazuljon valami művészit mert az a jó:)

amúgy legyél büszke magadra meg a családodra, a te gyereked nem fog szégyenkezni, hogy anyja nem csinál semmit csak a seggét növeszti otthon:)

Igen?Neked nem életcél a karrier munka,megelégszel szerényebb anyagi körülményekkel is???Igen?

Persze,hiszen apuci pénzéből könnyű gazdálkodni.Mi van akkor ha valamiért lerobban a férjed és belekényszerülsz-belekényszerültök rossz anyagi helyzetbe?Akor is inkább otthon mereszted a hátsódat,minthogy dolgozni menj,hogy besegíts Te is valamit?És közben nevetgélve azt mondod az éhes gyerekeidnek,hogy sebaj itt az egyik festményem,egyétek meg azt vacsira?

amúgy félreértetted kedves 81-es:)

azt írta, hogy tud festeni meg szintizni meg varrni, de nem ezzel tölti ki az idejét, magyarul nem csinál az ég világon semmit:) (arról egy szót sem szólt, hogy otthon a házimunkát végezné e, ha nagyban takarítana meg minden akkor tuti írta volna)

Ja oké kedves 73%-os már az idegtől nem tudok olvasni:)

Nem tudom mit csinál,de tutira meg akarom ismerni,biztos nagyon jó barátosném lenne,tanulhatnék tőle arról,hogy hogyan kell így az ujjunk köré csavarni egy gazdag pasit,aki életem végéig eltart és ahol az én dolgom csak a szülés,meg az otthoni házimunka.

Úgy érzem, egy kicsit mindkét oldalról látom a dolgokat, muszáj írnom:)

Szóval van egy jól kereső férjem, van két gyerekünk, amerikai típusú házunk (na jó, most adtuk el:D), és az én fizetésem és munkahelyem sem túl rossz. Még GYED-en vagyok.

Megfordult a fejemben, hogy nem megyek vissza dolgozni, hanem ahogy anyám is csinálta, htb. leszek. Mindig meleg kaja lesz az asztalon, hozom-viszem a gyerekeket, biztos pont leszek a családom életében.

Ha visszagondolok a gyermekkoromra, akkor anyámból csak azt láttam, hogy otthon van. Nem jött velünk sehova, később nem is mert valahogy kimozdulni, nem nagyon láttam rajta melegítőn kívül más cuccot, aztán lassan elkezdett utálni mindenkit, és mikor kirepültünk annyira nem tudott mit kezdeni magával, hogy becsavarodott! Jelenleg gyógyszert szed és alkoholt iszik. Nincsenek céljai, nem kommunikál, még tv-t sem néz. Nem tud magával mit kezdeni.

Szóval a jó megoldás, ha ezt nézem az, ha elmegyek részmunkaidőben dolgozni, mert így ki is mozdulok, kommunikálok másokkal, eljárhatok pl. mozogni, szépíttetni magam, foglalkozhatok a gyerekeimmel bőven, tehát mindenki jól jár.

Három gyerkőcöt akartam, bár a meglévő kettőt magas vérnyomással, császármetszéssel hordtam ki. Ennek ellenére is bevállaltam volna még egyet. Már látom, hogy mivel járna három gyerek. Egy is elvesz a kapcsolatból, hát még kettő, gondolom három meg aztán pláne. Rengeteg idő és energia, türelem kell hozzájuk. Megéri!!!! Szó se róla!!! De ahogy itt valahol olvastam: Minden gyereknek joga van egy lelkileg és testileg egészséges anyukához, te pedig kedves kérdező úgy leszel az, ha nem áldozod fel ÖNMAGAD a gyereknevelés közben, tehát véleményem szerint az egyensúly megtalálása a lényeg. Mindenből egy kicsi legyen az életedben:)

Kedves kérdező, egyáltalán nem biztos, hogy aki munkából és fizetésből él és emellett gyereket nevel és ellátja a háztartást, az nem boldog, vagy lehetetlen ilyen.

Anyukám gyerekkora óta tanítani akart, tanítónő lett, és mikor a gyakorlatát végezte abban az általános iskolában, ahova ő járt, az egyik volt tanára megmutatta neki az egyik régi dolgozatát, aminek az volt a témája, hogy "mi szeretne lenni", és ő akkor azt írta le gyerekként abban a dolgozatban, hogy tanítónéni, sikeresen lediplomázott, több, mint 25 éve tanít, megbecsült és kiváló tanítónő a szülők körében, a gyerekek is szeretik, van, aki minden évben visszajár hozzá, pedig már felnőtt, nagyon jó érzéke van ehhez, sajnos ő kapja meg a legproblémásabb gyerekeket is, de az a helyzet, hogy a kollégái elismerték, hogy ez azért van, mert egyedül ő tudja az ilyen gyerekeket is megfogni, de még mindig friss, és örül a sikereknek, amiket elér, és amiket a diákjai elérnek. Egyesek azt gondolják, hogy ez egy milyen pihenős munka, csak azt nem látják, hogy miután kicsöngetnek, itthon folytatni kell (készülni a következő órára, dolgozatot összeállítani, javítani, értékelni, a szülők szünetben is hívják telefonon, nyáron nyári napközi ügyelet, kirándulásokon teljes felelősség, maximális figyelem... stb.), plusz ő még fejleszt is.

És emellett hazajön, megfőz, takarít, ha éppen van ereje, beszélget velünk, a gyerekeivel (2-en vagyunk testvérek, nem akartak többet, de nem a pénz miatt, bár az is közrejátszott, nincs pénzünk nagyobb lakásra), tőlem is kér néha segítséget, mesél, kérdez, sose éreztem, hogy hiányozna anyu itthonról, nem keres jól, aki ismeri a közalkalmazotti bértáblát, talán tudja, mennyi lehet, mégis azt csinálja, amit szeret, és nem tudna tétlenül itthon ülni, ő így boldog, hogy van karrierje, azt a munkát végzi, amit mindig is akart, és amit hivatással tud végezni (ehhez tényleg kell hivatástudat, anélkül sokan hamar feladják), és van 2 gyereke, szeret sütni-főzni is, nem kell választania, mindene megvan, amit akart, és nekünk se hiányzott az életünkből, mert itt volt, itt van.

Kérdező, én csak egy dologra lennék kíváncsi, ha már ilyen makacs vagy. Tudod, a baj mindig a legváratlanabb pillanatban és a legrosszabbkor jön. Mi lenne, ha a férjedet súlyos baleset érné, hónapokig kórházba kerülne, lebénulna, vagy neadjisten meghalna? Ez kortól független. Egyik kedves volt tanárnőm a fiát veszítette el néhány éve, a srácot elütötték, nem élte túl, nem volt még 30 éves se, egy ismerősöm meg vezetés közben balesetezett, nem ő hibázott, 2 kamion préselte maga közé, az volt a szerencséje, hogy időben lépett reflexből, és lefékezett, és így túlélte, és megúszta annyival, hogy hónapokig nem dolgozhatott, a lábát eltörte, de mondták neki, hogy nagy mázlija volt, mert meg is halhatott volna (ő az 50-es éveiben jár).

20:53-as vagyok. Elfelejtettem, hogy 32/N:)

És még zárójelben jegyzem meg, hogy egy gyerek után ugyanazt mondtam, mint te: "Nekem nem életcél a gazdagság, vagy karrier, hanem inkább a gyermeknevelés és a családom a fontos." Ezt a mai eszemmel már valamiféle takarózásnak érzem..egy könnyebbik megoldásnak.. Azért két gyerek után már bevillan az is, hogy mi van akkor, ha az uram egy pesti út alkalmával nem egészben vagy nem is jön haza...

Kedves Kérdező!

Tudod mi az egyedüli baj? Hogy rosszul fogalmaztad meg a kérdést. Már ott beleszőtted az önzőség szót (kár volt, nagy kár), holott az egész kérdéskör az önfeladásodról, lemondásaidról szól. Ezt a fogalmat nem ismerik manapság, szólják le és figurázzák ki a hozzászólók. Mert az önmegvalósítás szlogenje ömlik ránk még a hajlakkos reklámokból is. Akkor nyilván ez egy jó fogalom lehet, igaz?

Bezzeg ha azt kérdezted volna, hogy "Szerintetek ha a karrieremnek akarok élni, az önzőség-e", akkor majdnem biztos hogy gyönyörű smiley-kat kaptál volna, hatalmas bíztatásokkal.

Ilyen a mai világ.

De van egy jó hírem: nem kötelező az árral úszni.

S ha a gyerekeket szeretettel, odafigyeléssel, türelemmel felnevelted a férjed oldalán, hidd el, ők Téged igazolnak majd.