Miért vagyok önző, ha nem akarok gyereket?

Aki emiatt elítél, az azért teszi, mert te kis "renitens" szembe mész a hagyományokkal.

Amúgy nem kell foglalkozni vele. Lehet hogy majd változik a véleményed, lehet hogy nem. De senkinek nincs joga emiatt elítélni.

"A válasz 0%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 30%-ban hasznos válaszokat ad"

Neked mindig itt kell kiélned a keserűségedet, itt tudsz csak nőkhöz szólni? Szánalmas.

ma 12:50

Te miről beszélsz?

Érdekes kérdés, 17 évesen mindennél jobban akartam "majd" gyereket és férjet. Aztán egyetemre jártam, elkapott a nagyvárosi láz, a fiúzás, a bulizás, az "egyedül járok kiállításra hétvégente, mert eleget keresek és a belvárosban lakom" vagy a "bármikor kimehetek az ikea-ba"-sztori.

Most vagyok 27, nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen még a szexelős/nem gyerekezős, hanem sokadik diplomát megcsinálós+nagyon dolgozós fázisában leszek az életemnek, de nagyon élvezem.:)

A lényeg az, hogy ilyen emberek vegyenek körül, nálunk az egyetemről szinte mindenki ilyen. Persze lehet, hogy mind elkelünk majd, de nem stresszelünk rajta.:)

Ez önzőség lenne? És az önzőség egy igazolhatatlan, rossz tulajdonság? Szerintem az önzőség nem rossz dolog, hanem motiváló és előre visz. Persze nem azt mondom, hogy rúgd fel a gyerekes nőket az utcán, de azért magaddal teljesen igazolható dolog FOGLALKOZNI. :)

27L

Nem értem, hogy jön ide az önzőség, hogy akar-e valaki gyereket vagy sem. Ez mindenkinek a döntése.

Én inkább azt tartom önzőségnek, hogy egy nő csak azért akar gyereket, hogy kapjon családi pótlékot, vagy, hogy többet legyen otthon, mert büdös neki a munka és a férj tartja el őket. Az unokatesóm felesége is ezt csinálja! Nem foglalkozik a gyerekekkel, ezért nagyon sok gond van velük. Senki nem látja őket szívesen vendégül.

a tanárod nem tanárnak való, bunkó volt. lehet, hogy te tényleg ilyen vagy, és soha nem jön el az idő, amikor gyereket szeretnél.

viszont ennek az ellenkezője is előfordulhat. 17 évesen pont olyan lány voltam, mint te: el nem tudtam képzelni, hogy az önállóságomat bármilyen formában is feladjam, karriert építgettem már gondolatban, stb. erre megismerkedtem a barátommal, és valami megváltozott. egyszer volt egy óvszerszakadásunk, amikor ráadásul nyaralni voltunk, szóval volt rá esély, hogy gyerek lesz belőle. vettünk később tesztet, és konkrétan az idegtől remegve ültünk le megnézni. kiderült, hogy negatív, én meg elbőgtem magam, mert valahol nagyon örültem volna neki, csak ezt addig magamnak sem vallottam be. (persze 17 évesen hülyeség lett volna, most az érzésekről beszélek).

most itt vagyok 20 éves, azóta is megfordulok minden baba után, és a barátommal (ugyanaz, aki 3 éve) szorgosan rakjuk félre a pénzünket, hogy a diplomám után bevállalhassunk egy babát.

szóval még bármi megtörténhet veled is.

A tanárod ott követte el a legnagyobb hibát, hogy egy 17 éves félig gyerek pillanatnyi álláspontját egy felnőtt ember kiérlelt és végleges álláspontjával azonosította, ráadásul olyan személyként, aki státuszánál fogva nagy hatással van rád, olyat mondott, ami beléd éghet.

17 évesen a szüleim válása után nem sokkal én is kijelentettem, hogy sosem megyek férjhez, ergo gyermekem sem lesz, aztán másképp hozta az élet.

Anyává érni kell, a megfelelő időpillanatban és körülmények közepette szabad belevágni a dologba, és egy 17 éves lány törvényszerűen egészen más kérdésekkel van elfoglalva ebben a korban.